Akár tíz évig is nyűglődhet az állami mobilcég
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
A legjobb esetben már 2016-ban, ha viszont rosszul alakulnak a dolgok, akkor csak 2023 után lehet nyereséges az állami mobilszolgáltató – derül ki abból szakértői anyagból, amelyet egy távközlési tanácsadással foglalkozó finn cég készített tavaly októberben a Magyar Villamos Művek (MVM) számára. A 34 oldalas, angol nyelvű dokumentum jelentőségét az adja, hogy ez alapján készült el az állami mobilcég üzleti terve, stratégiája.
A három állami cég (MVM, Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank) alkotta konzorcium januárban nyerte el a negyedik mobilszolgáltató frekvenciájára kiírt tendert. Az MPVI Zrt. néven megalakuló mobilcég a terveiről kevés konkrétumot árult el, ezért szerettük volna megismerni a megvalósíthatósági tanulmányt, amely alapján az állami cégek úgy döntöttek, hogy részt vesznek a tenderen. Az MVM augusztusban rendelkezésünkre bocsátotta a tanulmányt, a 181 oldalas dokumentumból azonban üzleti titokra hivatkozva közel 100 oldalt kitakartak. A tanulmányból annyi derült ki, hogy a mobilcég 20-25 százalékos piaci részesedésre számít. Azokat a fejezeteket viszont nem tudtuk megismerni, amelyek a mobilcég üzleti tervéről, az új márkanévről, a várható bevételeiről szóltak.
A 68,9 milliós munka
Az Index több olyan emberrel is beszélt, akik részt vettek a tanulmány megírásában, illetve rálátásuk volt arra, az MVM hogyan készült a mobil tenderre. A források szerint az állami mobilcég megalakítása előtt főként a Rewheel nevű finn cég tanácsaira támaszkodtak. Az MVM ezt megerősítve az Indexnek azt válaszolta: a Rewheel dolgozta ki az új mobilcég üzleti tervét, illetve a piacra lépési stratégiáját. Az MVM két szerződést is kötött a finn céggel, amely a tavaly szeptember és október között dolgozott a villamos műveknek, a munkáért 68,9 millió forintot kapott. A Rewheel az elmúlt évek európai mobilpiaci trendjei alapján egy 15 évre szóló üzleti tervet dolgozott ki, amelyet a finn cég többször is finomított, írta az MVM. Válaszában az MVM megemlíti azt is, hogy a finn cég ismeri a kelet-közép-európai piacot, szakértői pedig gyakran nyilatkoznak többek között a Reutersnek, illetve a New York Timesnak is.
Az Index birtokába került a Rewheel által készített egyik szakértői anyag, ez három különböző forgatókönyv alapján ismerteti az állami mobilszolgáltató pénzügyi tervét. Az optimista forgatókönyv szerint az új mobilszolgáltatónak 2018-ra 2,1 millió előfizető mellett 20 százalékos piaci részesedése lesz. Az előfizetők közül 1,3 millióan okostelefonnal rendelkeznek majd. Eszerint a cég 2016-ban lehet először nyereséges, a legnagyobb, 50 milliárd forintos veszteséget pedig 2014-ben könyvelheti el. Az úgynevezett alapforgatókönyv szerint 2018-ban lehet nullszaldós a cég, amikor 14 százalékos piaci részesedés mellett 1,8 millió előfizetője lesz. Ebben az esetben 2014 lehet a cég legnehezebb éve, amikor közel 60 milliárdos veszteséget könyvelhet el. A pesszimista forgatókönyv 2018-ban 10 százalékos részesedéssel, 1,2 millió előfizetővel számol. Eszerint a cég 2023-ig termel veszteséget, ami 2015-ben elérheti a 70 milliárd forintot is.
Okostelefon, intelligens óra
A finn cég azzal is számol, hogy az állami mobilcég előfizetőinek többsége okostelefonnal rendelkezik majd. Ennek alátámasztására azt írják, hogy 2011. augusztusában a magyar lakosság 30 százalékának volt okostelefonja, további 28 százalék tervezte, hogy hat hónapon belül vásárol egyet. A hwsw.hu nevű, informatikával foglalkozó hírportálra hivatkozva azt írták: a fővárosban 28 százalékos, a 35 évnél fiatalabb korosztályban 22 százalékos az okostelefonok aránya. A késői piacra lépés egyik előnye lehet, hogy a negyedik szolgáltatónak kevesebb problémát okoznak az elavult mobiltechnológiák. A három jelenlegi szolgáltató ugyanis azért küzd, hogy az előfizetők ezeket lecseréljék modernebb 3G-s okostelefonokra, amelyeken internetes szolgáltatások is nyújthatók. Ezzel szemben a negyedik szolgáltató úgy is alakíthatja a kínálatát, hogy abban kizárólag modern okostelefonok legyenek.
A piaci részesedések kiszámolásánál azt is figyelembe vették, hogy a jövőben az emberek többféle mobilinternetes eszközzel rendelkeznek majd. Az okostelefonok mellett a táblagépek és az e-könyv-olvasók is elterjednek. Ez azt jelenti, hogy egy embernek egynél több SIM-kártyája lesz, és nem feltétlenül ugyanattól a szolgáltatótól. Ezen kívül beindulhat a gépek közti kommunikáció is: az ugyancsak Sim-kártyával rendelkező intelligens mérőórák mobilneten jelentik le a közműszolgáltatóknak, hogy az adott hónapban mennyi áramot és vizet fogyasztottunk. A gépek kommunikációja szerényebb bevételi forrást jelent a mobilszolgáltatónak, de hatalmas volument jelentenek, mivel több millió háztartás mérőóráit lehet a netre csatlakoztatni.
Okostelefont a postán
A finnek számításai szerint a technológiára (adótornyok, rádiós hálózat, átjátszók) a következő hét évben 65-67 milliárd forintot költhet a cég. A hálózatépítést megkönnyíti, hogy a mobilcéget létrehozó állami vállalatok számos telephellyel rendelkeznek, amelyekre adótornyokat lehet építeni. A szakértői anyag szerint a Posta 4 ezer telephelyét, illetve 600 olyan épületet lehet bevonni ebbe, amely az MVM és más kormányzati intézmények tulajdonában állnak. A dokumentum többször is említi, hogy kormányzati épületeket lehet bevonni a hálózatépítésbe, konkrétumot azonban nem ír arról, hogy pontosan milyen épületekre gondol. A tavaly október 5.-i keltezésű dokumentum a Magyar Fejlesztési Bankot egyáltalán nem említi, a konzorcium tagjai közül csak az MVM-re és a Postára hivatkozik.
A különböző forgatókönyvek szerint a következő hét évben 286-313 milliárd forintot tehetnek ki a marketing és az üzemeletetési költségek. A Rewheel szerint az értékesítésben nagy szerepet játszhatnak majd a magyarországi postahivatalok. A megvalósíthatósági tanulmány összeállításában részt vevő egyik forrás az Indexnek úgy fogamazott: a Rewheel terve idealisztikus, az okostelefonokat használó korosztály ugyanis már nem jár postára, így nem biztos, hogy az állami mobilcég a postahivatalokon keresztül bővíteni tudja az előfizetői körét. Ráadásul a postahivatalokat sem úgy alakították ki, hogy azok alkalmasak legyenek üzlethelyiségeknek. A posták modernizálása, a profi bemutatótermek kialakítása további kiadásokat jelent.
Tudatos hallgatás
A kormány szerint azért van szükség egy új mobilszolgáltatóra, mert fokozná a versenyt a mobilpiacon. Tavaly, amikor először felmerült, hogy pályázatot írnak ki a negyedik mobilfrekvenciára, a kormány vezető politikusai nyilvános megszólalásaikban nem beszéltek arról, hogy az állam a mobilpiacon való megjelenést tervezné, illetve arról sem, hogy az erről szóló kormányzati döntés mikor született meg.
Az állami mobilcég létrehozásának körülményeit közelről ismerő forrás szerint ez tudatos kormányzati döntés volt, a piaci versenytársak így nem tudták megnehezíteni az alakuló állami konzorcium helyzetét. Információink szerint Fellegi Tamás korábbi fejlesztési miniszter viszont nem támogatta a koncepciót, mert úgy vélte, hogy a telített mobilpiacon a több milliárdos állami beruházás hosszú évekig nem lenne kifizetődő. Az MVM decemberi közgyűlésén, amikor jóváhagyták a konzorciumhoz való csatlakozást, ugyancsak megfogalmazódtak különböző aggályok.
Július elején derült ki, hogy valószínűleg csúszni fog a negyedik mobilszolgáltató indulása, a cég ugyanis egy bírósági döntés miatt még hónapokig nem veheti használatba frekvenciáit. A bírósági per a Telenor és a Magyar Telekom kezdeményezésére indult. Az új piaci szereplőnek az eredeti pályázati kiírás szerint 2012. december 31-ig kell megindítania saját szolgáltatását Budapesten, de szakértők szerint várhatóan nem sikerül tartani ezt az időpontot.