Blanka, Bianka
5 °C
12 °C

Még egyszer megrágják a választási szabályokat Orbánék

2012.09.17. 13:55
| Módosítva: 2012.09.18. 13:32

Hétfő este vagy kedd reggel benyújtja a Fidesz az Országgyűlésnek a választási eljárásról szóló törvény tervezetét, a javaslatról novemberben szavazhat a parlament, mondta hétfői sajtótájékoztatóján Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára.

Lázár szerint a Fidesz elnöksége hétfő délutáni ülésén tesz pontot a javaslat néhány vitatott részére. Az államtitkár szerint az elnökségi ülésen dől el többek között az is, hogy mi váltsa fel a kopogtatócédulás rendszert. Elképzelhető, hogy az ajánlást néhány aláírással vagy kaucióval lehet kiváltani a jövőben, mondta Lázár.

A politikus szerint a sárvári frakcióülésen eldőlt, hogy a törvényjavaslat tartalmazni fogja az előzetes feliratkozás bevezetését. A 2013 szeptemberében induló feliratkozással a szavazók három voksolásra jelentkezhetnek be: a 2014-re eső országgyűlési, az európai parlamenti és önkormányzati választásra. Lázár szerint a feliratkozás flexibilis lesz, vagyis a négy éves ciklus során azok is regisztrálhatnak, akik időközben töltik be a 18. életévüket.

A választás az ország minden településén akadálymentes lesz, így a körülbelül 600 ezer fogyatékkal élő számára könnyebbé válik majd a szavazáson való részvétel, mondta Lázár. A sajtótájékoztatón részt vett Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő is. A politikus jelnyelven kommunikálva azt mondta: a látássérültek várhatóan Braille-írásos választási segédletet kapnak majd, a mozgássérülteknek úgy kívánnak segíteni, hogy szavazókerületenként legalább egy választókört akadálymentessé tesznek.

A Fidesz szeptember eleji, sárvári frakcióülésén jelentette be Lázár János, hogy szeptember 17-ig egyéni képviselői indítvány formájában beterjesztik a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot. A regisztrációt még augusztusban bírálta Sólyom László korábbi köztársasági elnök. A Fideszen belül sem volt egységes a javaslat támogatása, Gulyás Gergely, a párt egyik ismertebb politikusa a 168 Órának adott augusztusi interjúban arról beszélt, hogy több érvet lát a javaslat ellen, mint mellette.