Mága Zoltán Horthy Miklós vitéze lett
További Belföld cikkek
-
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában
- Bizonytalan a Wenckheim-kastély sorsa, felfüggesztheti a tulajdonba adási folyamatot az állam
- Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
Huszárruhás urak vonultak be méltóságteljesen (azaz lassan) a fóti plébániatemplomba, közben előttük remegő kezű operatőr moonwalkolt az oltár felé – ez a kép fogadott minket szombat délelőtt Fóton, amikor beléptünk a plébániatemplomba, hogy megnézzük a Vitézi Rend avatási ünnepségét, amin a Magyar Demokrata főszerkesztőjét és egy cigány hegedűst is felvettek a rendbe.
A már paródiszerűen hamis orgonajátékra bevonuló menet élén Ferenc József-ruhában lépkedett a góré, Molnár-Gazsó János, hátul pedig a Szent Korona másolatát hozták. A vitézi rend egyébként jogforrásul, illetve legfőbb védnökéül a koronát ismerte el.

A ceremónia ünnepi misével kezdődött. A liturgia best of latin slágereit hallgatva eszembe jutott az a jelenet, amikor egyszer egy faluban láttam, hogy a katolikus kisiskolások azzal idegesítették a református társaikat, hogy a szemükre vetették, hogy ők legalább nézegethetik a festményeket a dögunalmas prédikáció alatt, nemcsak a csupasz falat bámulhatják. Teljes egészében átéreztem ezt a bölcsességet, pedig ez még csak a kezdet volt, ezután kellett igazán a Szabó Zoltán-i értelemben vett türelem.
Hol vannak a vitézek?
A vitézi rendet nagybányai Horthy Miklós kormányzó alapította 1920-ban, de a második világháború után feloszlatták. Ezután az első magyarországi vitézavatás 1992. október 26-án, Bicskén volt. A vitézi rend szervezte meg Horthy Miklós 1993-as kenderesi újratemetését is. Egy adatbázisban található névsorban 26 500 név szerepel, de a mostani rivális szervezeteknek – amik mind jogutódnak tekintik magukat – nem sok közük van az eredeti Vitézi Rendhez. A vitézi cím használatát Magyarországon máig törvény tiltja.
Molnár-Gazsó János a beszédében – a Ferenc József-kosztümhöz méltóan – a szabadkőműves cselszövés eredményeként kitört első világháborúval indított, majd áttért a vörösterrorra, onnan pedig a magyarság ellen áskálódó pénzemberekre. Elmondta, hogy bár az Amerikai Népszava szerint ők fasiszták, a rend Horthy óta elhatárolódik a politikai szélsőségektől.
Panaszkodott amiatt is, hogy amikor bejelentették, hogy életnagyságú lovas szobrot terveznek állítani a kormányzónak, azt hitték, hogy ez az egész országot meg fogja mozgatni, de sajnos a „szinte csak a balliberális erők kezében lévő média” nem foglalkozott az üggyel. A lovas szoborra itt is gyűjtöttek, és Mága Zoltán is beleadott.
A beszéd azért az ünnephez méltóan happy enddel zárult: Molnár-Gazsó elmondta, hogy a Vitézi Rend ma erősebb, mint valaha.

A mindent betöltő pátosz ellenére azért mégis betört a templomba a XXI. század: egy férfi a máltai lovagrend szimbólumával ellátott palást alól például táblagéppel fotózta az avatást.
A Horthy-korszak osztálytársadalmát idéző ünnepség fényéből csak néhány fotont nyelt el az a sötét folt, hogy az avatásra váró vitézek nem rang, kor, származás vagy egyéb érdemek alapján kerültek sorra, hanem ábécésorrendben ültették le őket.
Ezután finoman visszavágtak a kommunistáknak: még a bányásznapi kitüntetés-osztogatást is felülmúlták, és szinte az összes vitéz érmet kapott. Az áprilisban félreállított Bencsik Andrásra ekkor ismét egy kis fénysugár vetült, amikor a mainstream bocskaisokat megszégyenítve klasszikus huszárruhában vette át a sajátját.
Miután kiosztottak egy mázsa kitüntetést, az ország egyik legerősebb facebookos képgalériájával rendelkező Mága Zoltán csapott a húrok közé. „Kezdődjék a mulatság!” – ordíthatta volna valaki, ha Mága Zoltán megint technobasszusra csapatja a csárdást, de szerencsére most csak halkan sírt a hegedű.
Ezután minden vitéz a szívére tett kézzel letette az esküt, és még három vitéz helyett is kimondták, hogy jelen, mert azok „posztumusz nyertek felvételt a rendbe”.

Az új tagok avatása alatt újra megszólalt az embert próbáló orgonajáték. A friss vitézek feladata annyi volt, hogy menjenek fel egy lépcsőn, térdeljenek le, és miután a fővitéz karddal illeti a vállukat, forduljanak meg, és mondják azt, hogy: „Hazámat szolgálom!” Ez egy kosztümös teleregénybe illő, szívszorító jelenethez vezetett. Amikor az egyik bocskais vitéz megpróbált még vitézebb lenni a többieknél, és úgy cifrázta, hogy: „Szeretett hazámat szolgálom!”, a nézők között egy idős asszony szeméből könny fakadt, és egy kisfiú kezdte el kérlelni, hogy: „Mama, se sírj!”, mire ő a második kérésre feleszmélt: „Csak az örömtől...”
E jeles napon a Magyar Demokrata főszerkesztője és a Vitéz Mikecz Kálmán huszár bandérium tagja, Bencsik András mellett nők is vitézzé avattattak. A vitézcsináló egy öreg bácsival kivételt tett, neki nem kellett letérdelnie, és a lépcső aljában lett felavatva.
Az új tagokat a díjazottakkal ellentétben jellemzően nem tapsolták meg, de amikor a bocskais vitéz bácsalmási Mága Zoltán a szívére tette a kezét, és a lépcsőre rálógó Horthy-molinó mellett állva kimondta, hogy a hazáját szolgálja, nagy tapsot kapott.

Az ünnepség végére viszont maradt egy ellentmondás, amit azóta sem tudtunk megfejteni: a cigány származására büszke Mága Zoltán vajon tudja-e, hogy ha a Horthy-korszakban öltözött volna be vitéznek, valószínűleg kinevették vagy meghurcolták volna?
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58