Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Mága Zoltán kilép a vitézi rendből

2012.09.27. 20:13

Mága Zoltán hegedűművész közleményben jelentette be, hogy öt nap után kilép a Horthy Miklós által alapított vitézi rendből. Mint írja, az elmúlt napokban nagy visszhangot váltott ki a belépése.

„Nem voltam elég körültekintő döntésem meghozatalakor, és szándékommal éppen ellentétes hatást értem el" – írta. A közlemény szerint akaratán kívül sok ember érzékenységét – köztük a családjáét is – megbántotta, ezért minden körülményt mérlegelve a kilépés mellett döntött.

A közlemény szerint több, általa régóta támogatott szervezet és intézmény jelezte, hogy csak akkor tudják elfogadni a támogatását, ha a személyes adománya világnézettől vagy bármely ideológiától független.

A szombati avatáson az új tagokat a díjazottakkal ellentétben jellemzően nem tapsolták meg, de amikor Mága Zoltán a szívére tette a kezét, és a lépcsőre rálógó Horthy-molinó mellett állva kimondta, hogy a hazáját szolgálja, nagy tapsot kapott. Riportunkat az avatásról itt olvashatja>>>