Juhász miatt elmarad a buszoztatás?
További Belföld cikkek
- Ne aggódjon, ha nincs okoseszköze, így is lehet Ügyfélkapu+-fiókja, és jön a könnyítés
- Csütörtökön még tavasz lesz, majd hirtelen jön a változás az időjárásban
- Az I. kerület polgármestere szerint egy nap alatt egymillió forintot szedtek be a Halászbástya lezárásával
- Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni
- Lánczi Tamás: David Pressman soha nem látott károkat okozott az amerikai–magyar kapcsolatokban
Juhász Péter, az egyesületté alakult Milla elnöke vasárnap komoly vitába keveredett Vadai Ágnessel és Szanyi Tiborral az ATV Szabad szemmel című műsorában. Juhász a vitában egyértelművé tette, hogy a Milla és az általuk megmozgatott tiltakozók nemcsak Orbán Viktor, hanem az őt megelőző, nyolcéves szocialista kormányzás idején történteket is visszautasítják.
Az MSZP és a Milla viszonya korántsem nevezhető kiegyensúlyozottnak, amin Bajnai Gordon szerepvállalása sem javított. Ennek ellenére a szocialisták még Bajnai múlt szerdai bejelentése után is úgy vélték, ha hivatalosan nem is, szimpatizánsként részt kívánnak venni a Milla október 23-i, budapesti demonstrációján. Tudomásunk szerint ezt annyira komolyan gondolták, hogy több megyében buszokat is szerveztek a résztvevők utaztatására. A vasárnapi vita azonban értesüléseink szerint olyan komoly indulatokat váltott ki, hogy több helyütt visszamondták a leszervezett buszokat.
Mennének, ha nem volna más dolguk
A párt hivatalos álláspontja változatlan. Török Zsolt szóvivő szerint mindig arra bíztatják tagjaikat, hogy vegyenek részt a demokratikus szervezetek kormányellenes demonstrációin. De hogy a szocialisták vezetői közül kik képviselik magukat, arra nem tudott válaszolni. „Még képlékeny, nagyon sok program van aznap” – mondta. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a pártelnök, Mesterházy Attila egyéb elfoglaltsága miatt nem lesz ott, bár ez már a múlt héten se volt máshogy.
Az egyéb program amúgy létező kifogás, legalábbis Lendvai Ildikó, a párt volt elnöke szerint „az MSZP nem visz zászlókat, de továbbra is arra kéri tagjait és támogatóit, hogy szimpatizánsként vegyen részt a demonstráción, már ha nincs más elfoglaltsága”. Mindemellett úgy véli, hogy Juhász mondatai „érthető okokból nem váltottak ki nagy tetszést”, de a párt hivatalos álláspontja nem változott.
A Békemenetre is buszoztatnak
A nagyobbik kormánypárt több választókerületi irodája inkognitóban történt megkeresésünkre megerősítette, hogy a Fidesz buszos utaztatást szervez a vidéki nagyvárosokból az október 23-i Békemenetre. A buszokra előzetes regisztráció után lehet felszállni, a jegyárak a távolságtól függően 2000 és 2800 forint között mozognak. Pécsről a Domus parkolójából indítják a buszokat, hogy mennyit, az az érdeklődők számától függ. Debrecenben a Tesco parkolójában gyülekeznek. Kecskeméten, az „ellenséges" beszivárgástól tartva csak helyi párttagok és támogatók szállhatnak fel a színház elől induló buszokra.
És ez „gyakorlatilag sem változott”, legalábbis Lendvai és a párt azon, „relatíve ismert” politikusai, akikkel személyesen is beszélt a vasárnapi vita óta, továbbra is részt kívánnak venni a Milla október 23-i demonstrációján. „Lebeszéltem volna őket, ha meggondolták volna magukat” – mondta. Lendvai arról se tud, hogy vidéken lemondták volna a szervezett buszokat.
Örömöt nem okozott
Gúr Nándor, a szocialisták Borsod megyei elnöke viszont hallott ilyesmiről, igaz, nem saját megyéjében. Borsodban nem tud olyanról, aki szervezetten utazna, de a vasárnapi vita óta meggondolta magát. Persze „minden ember viszonyulásáról” nem tud „álláspontot mondani”.
A Milla és az MSZP együttműködéséhez viszont volt hozzáfűzni valója. „Az MSZP nyitott minden együtt gondolkodásra, de ha a lehetséges társak tekintetében ilyen frusztrált magatartásformák érvényesülnek, akkor nehéz lesz az előrelépés” – mondta.
Az MSZP Tolna megyei elnöke, Harangozó Tamás „nem volna meglepve”, ha Juhász megnyilvánulása után a szocialista hívek elállnának a tüntetéstől. Megyéjükben amúgy nem szerveztek buszokat a Milla demonstrációjára, csak az előző napra, Kaposvárra. Ott a szocialisták hagyományos rendezvénye keretében Nagy Imre szülőházánál emlékeznek.
Zala megyében se tudnak buszos szervezésről. Fodor Csaba megyei elnök szerint a párt segítene az utazás megszervezésében, ha a demonstrációra készülők ezt kérnék, de egyelőre „nincs jelentős érdeklődés”. Ezért még nem is szerveztek, így lemondani se tudtak buszokat. „Hogy ez a vasárnapi vita hatása-e, azt nem tudom” – mondta. A hangulatot mindenesetre jól jelzi egyik kollégájának a kommentárja, aki szerint „az azért kiderült, hogy ez a Juhász Péter nem teljesen normális”.