Mégsem törlik el teljesen a kampánycsendet
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Visszahozná a kampánycsendet két fideszes parlamenti képviselő annak ellenére, hogy a kormánypártok korábban annak eltörlését ígérték – derül ki a választási eljárási törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokból. Puskás Imre és Vas Imre fideszes képviselők kedd este három módosító javaslatot nyújtott be, ezek több ponton is ellentmondanak egymásnak.
Puskás azt kezdeményezi, hogy a választás napjától ne lehessen politikai médiakampányt folytatni, míg Vas Imre a voksolást megelőző 48 órában tiltaná a politikai reklámok közzétételét a közszolgálati adókban. Vas azt is szeretné, hogy az eredetileg javasolt kétszáz helyett ötszáz választópolgár ajánlása legyen a jelöltállítás feltétele.
Elszámoltatnák a sajtót
A kormánypárti képviselők indítványaiban közös, hogy a jelenlegi hatvanról ötven napra csökkentenék a kampányidőszakot, amit a kampányköltségek mérséklésével indokolnak. A politikusok szerint az is csökkentené a kiadásokat, ha az országos médiumok közül kizárólag a közszolgálatiakon lehetne politikai reklámot közzétenni, méghozzá ingyenesen.
Puskás Imre a helyi és körzeti médiaszolgáltatóknak is lehetővé tenné, hogy - akár ellenszolgáltatásért cserében - népszerűsítsék a körzetükben induló jelölteket, vagy jelölőszervezeteket. Ezzel szemben Vas Imre a kereskedelmi csatornákhoz hasonlóan ezen médiumoknak is megtiltaná a politikai reklámokat, sőt a mozikba sem engedné be a kampányt.
A képviselők közös kezdeményezése, hogy a nyomtatott sajtóorgánumok vetessék nyilvántartásba és tegyék közzé hirdetési szolgáltatásaik árjegyzékét a választás kitűzését követő öt munkanapon belül. A lapok ezután csak ezen árjegyzék alapján jeleníthetnék meg politikai reklámjaikat. Azt is előírnák, hogy a sajtóorgánumoknak a választást követő 15 napon belül be kell számolniuk arról, mely jelöltek és jelölő szervezetek reklámjait tették közzé, kinek a megrendelésére és mekkora ellenérték fejében.
Mégis lenne kampánycsend
A politikai reklámok sugárzását mindkét képviselő korlátozná a kampány legvégén. Puskás Imre javaslatában úgy fogalmaz, a szavazás napján 0 órától a szavazás befejezéséig ne legyen közzétehető a választópolgárok voksának befolyásolására alkalmas információ a Magyarországon letelepedett médiaszolgáltatók műsoraiban. Vas Imre a választást megelőző 48 órában a közszolgálati médiaszolgáltatóknak tiltaná a politikai reklámot.
A fideszes politikusok javaslata ugyanakkor nem szabna határt a többi kampányeszköz használatának, így az eddigi gyakorlattól eltérően a következő parlamenti választás ideje alatt is megengednék a többi kampányeszköz, vagyis a plakátok, a szórólapok alkalmazását, valamint a politikai gyűlések szervezését és a választópolgárok közvetlen megkeresését.
Bevezetnék viszont, hogy a telefonos, elektronikus, vagy szórólapok útján folytatott közvetlen politikai kampányt kizárólag a választópolgár hozzájárulásával lehessen folytatni. A választásokat megelőző hat napban pedig megtiltanák a közvélemény-kutatóknak, hogy nyilvánosságra hozzák a választásokkal kapcsolatos felméréseik eredményét.
A kampányfinanszírozás kimarad
A Political Capital elemzésében kiemeli, hogy a több ponton egymásnak ellentmondó javaslatok egyike sem szól a kampány- és a pártfinanszírozásról, így a kampányszámla esetleges bevezetéséről. Az Index korábban arról írt, hogy a kampányfinanszírozás szabályozás annak ellenére kimaradt a választási eljárási törvényből, hogy a Fidesz eredeti tervei szerint a jogszabályban rendezte volna a kérdést.
A kormánypártok tervei szerint a kampánykiadások nagy részét a pártok helyett az állam biztosítaná. A tervek szerint a jelöltek két-hárommillió forintot kapnának, amellyel a választások után tételesen el kell számolniuk. A tervek szerint nem készpénzt kapnának, hanem olyan folyószámlát nyitnának a jelölteknek, amelyről utólag, megfelelő számla ellenében juthatnának hozzá a forrásokhoz. A pártok maguk dönthetnék el, hogy a jelöltek után járó folyószámlás összegeket külön-külön kezelik-e, vagy összevonják-e egy szervezeti szintű kampányhoz.
A választási eljárási törvényt, amely bevezetné többek között a választás előtti regisztrációt, szeptemberben nyújtották be az Országgyűlésnek. A javaslathoz múlt héten nyújtott be egy 65 oldalas, 227 pontos módosítást a fideszes Papcsák Ferenc. Papcsák módosító javaslata szerint nemcsak négyévente, hanem minden választás előtt lehetne regisztrálni. Kizárták viszont a levélben történő regisztráció lehetőségét. A módosítás kizárja, hogy egyesületek jelöltet állítsanak parlamenti választásokon.