Orbán Viktor visszautasítja a Némethet ért kritikát. Németh egész pályafutásában kiállt a kisebbségek és elnyomottak mellette. Orbán megköszöni Rogán Antalnak, hogy képviselte az egész kormányoldalt a vasárnapi rendezvényen. Orbán egyetért abban, hogy vállalhatatlan volt Gyöngyösi felvetése. "Ameddig ezen a helyek állok, Magyarországon senkit sem érhet bántódás hite, meggyőzőséfe vagy számrazása miatt" ígéri, majd hozzáteszi "Mi magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat." Felszólalását hosszú taps követi.
Ezen a héten három napot ülésezik az országgyűlés. Módosítják az idei költségvetést és számos változtatást fogadnak el a jövő évi büdzséhez. Megkönnyítik a magyar állampapírokat vásároló kínaiak itteni letelepedését. Hétfőre talán kiderül, mit tartalmaz az alaptörvény harmadik módosítása.
Az LMP képviselője a párton belüli vitákat nem akarja már belülről nézni.
Hétfőn módosítják a trafiktörvényt, de a szerencsejátékok ottani forgalmazásáról még nem biztos, hogy határoznak. Az Európai Bizottság ugyanis korábban azzal a feltétellel bólintott rá a trafiktörvényre, hogy az újfajta boltokban csak dohánytermékeket és azokhoz kapcsolódó kiegészítőket lehet értékesíteni. Amennyiben Brüsszel úgy dönt, hogy a szerencsejáték nem szolgáltatás, hanem termék - erre van esély, bár a kaparós sorsjegy helyzete kétséges -, nem lehet beilleszteni a trafikok termékpalettájába.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a vasárnapi náciellenes tüntetésen azt követelte, hogy hétfőn Orbán Viktor egy órakor a parlamentben határolódjon el a Jobbiktól, mert Rogán Antal fideszes frakcióvezető beszéde nem volt neki elég megnyugtató. Orbán ma mindenképpen felszólal, mert válaszolnia kell néhány képviselő kérdéseire, de nem biztos, hogy teljesíti Mesterházy követelését.
Elkezdődik.
A Jobbik elnöke szerint az utca embere azt nem érti, hogy miért Gyöngyösi Márton félreértett mondatával foglalkoznak. De Vona rájött: az 1989-es politikai generáció most már csak nagykoalícióban igyekszik túlélni. Vona szerint attól kezdve, hogy Gyöngyösi bocsánatot kért félreérthető szavaiért, hisztéria volt az egész kampány.
Napirend előtt Vona azzal folytatja, hogy közben nem kellene elfelejteni, hogy az fontos kérdés, hogy vannak-e kettős állampolgárok a parlamentben. A vasárnapi tüntetés szerinte megmutatta, hogy Jeruzsálemért össze tud fogni az MSZP és a Fidesz, de Magyarországért már nem. "Mi folyik itt uraim?"
Vona szerint kiderült hol van a törésvonal Magyarországon, hiszen az EU-ügyében, cigánykérdésben és számos nemzetstratégiai kérdésben a Fidesz és az MSZP a szövetséges, közösen védik az összeharácsolt vagyont és hatalmat. A hisztériakeltés a Jobbiknak csak jót tesz, mert ez kinyitja sokak szemét. "Folytassák csak nyugodtan!"
A magyar embereknek nem a sárga csillag hanem a sárga csekk a probléma. Ettől tízmillióan szenvednek. A Jobbik kormányra kerülésétől nem a cigánynak, zsidónak kell félnie, hanem a magyaroknak nem kell mnajd félniük. "Mert Magyarország a magyaroké."
Fónagy János államtitkár válaszol, akinek zsidó identitása közismert. Azzal kezdi, hogy mennyi mindent tett a kormány a rezsiköltségek csökkentéséért, vagyis a sárga csekkel kapcsolatos részével foglalkozik Vona felszólalásának. "A Fidesz-KDNP nemcsak gondolt, hanem határozottan intézkedett a családok költségeinek szinten tartásáról, az emelések megakadályozásáról" – mondta Fónagy.
Fónagy áttér a lényegre. Szerinte Gyöngyösi bocsánatkérése a nyugati világból átvett rossz gyakorlat. "Bármit el lehet követni, ha utána azt mondja sorry". Szálasinak 1945-ben Vona megbocsátott volna? Ez a történet a 19. század végén kezdődött. "Hatszázezer legyilkolt ember az áldozata ennek a történelmi folyamatnak. Figyelembe kell venni, hogy a szavak mögött százezrek értelmetlen halála van. Hatszázezer magyar embernek az értelmetlen halála."
"Nem vagyok kettős állampolgár, hívő sem vagyok. Apám és anyám zsidó volt, ebbe születtem." Zárta beszédét az államtitkár, akinek szavait hosszú vastaps köszöntötte.
Szabó Tímea (LMP) az emberi jogok világnapja alkalmából szólal fel. Megköszöni az összes pártnak, amely részt vett a vasárnapi tüntetésen. Szerinte fontos, hogy felül lehetett emelkedni a napi politikai csatározásokon. A remény napját jelentette a vasárnapi megmozdulás.
Szabó szerint sajnos a kormányzati intézkedések nem kedveznek az emberi jogoknak. A választási regisztráció súlyos korlátozása az emberi jogoknak, mondja felháborodottan. Szerinte ez egy cenzus a szegények ellen. Általában is a leggyengébbekkel szemben túl kemény a kormány. Például a menedékkérők fogvatartása ilyen felháborító gyakorlat, vagy a hajléktalanok kriminalizálása is.
Az egyháztörvényt szégyenletesnek nevezi, ahol legalább a fellebbezéshez való alapjogot kellene megadni az egyházaknak. Strasbourgban rendszeresen megbüntetik Magyarországot. Az internet cenzúrázására készülnek. "Valami nagyon nincs rendben Magyarországon az emberi jogokkal, nagyon sok a jogsértés". Azonnali változást követel a demokrácia helyreállításáért. A gyűlölet és a kirekesztés így csökkenhet Magyarországon.
Rétvári Bence államtitkár válaszol. Szerinte elszigetelt és egyedi jelenség volt a szélsőségesség megjelenése, a gyűlöletkeltő hangnem ilyen. A józan többség Magyarországon az emberi jogok biztosítását akarja. Idéz az alaptörvény azon részéből, ami tiltja a diszkriminációt, és ami az EU alapjogi chartája alapján született. Szerinte ez példaértékű Európában. A kormányzaton belül emberjogi munkacsoport alakult, először a rendszerváltás óta. Az ENSZ-ben 2011 májusában jól vizsgázott Magyarországon egy emberjogi felmérés szerint.
Más országokban is van regisztráció, ez nem emberjogi kérdés Rétvári szerint. Mert a választójog egyenlőségét nem befolyásolja a feliratkozás. Eddig a két forduló miatt kellett kétszer elmenni, most a regisztráció, és az egyetlen forduló miatt kell elmenni. A stratsbourgi ítéletekről pedig azt mondja, hogy 2006-os ügyeket is elítéltek ott. Rétvári szerint arról sem kellene hallgatni. Az egyházügyi törvényt pedig megdicsérte a Velencei Bizottság is.
Harangozó Tamás (MSZP) folytatja a napirend előttieket. Egy idézettel kezd, amely többek között így szól: "Ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk". Az idézet Ady Endrétől származik, a Nagyváradi Naplóban megjelent Menjünk vissza Ázsiába című tárcájából.
Harangozó sorolja, hogy milyen önkormányzati ügyekben működött együtt a Fidesz és a Jobbik. És Orbán Viktort is idézi, aki van amiben egyetértett egy jobbikos felszólalóval. Harangozó szerint Rogán Antal vasárnapi szavai őszintének tűntek, de most konkrét tettek kellenek, karanténban kell tartani az ordas eszméket, a Horthy-kultusz feltámasztását hagyják abba, és Orbán Viktor személyesen ítélje el a Jobbikot.
Rétvári Bence államtitkár válaszol megint, és szintén idézettel kezd. Donáth László volt szocialista képviselőt idézi, aki szerint van aki tüntet a rasszizmus ellen, aztán otthon cigányozik. Rétvári szerint karanténban van a Jobbik a parlamentben, de valamiért majdnem annyi szavazatot kaptak mint az MSZP.
A Gyurcsány-Bajnai korszak termelte ki a társadalmi igényt a Jobbikra az államtitkár szerint. A gumilövedékek és a rossz gazdaságpolitika alapozta meg a Jobbik megerősítését. Az MSZP-s miniszterelnökök nem otthon léptek fel a szélsőségesekkel szemben, hanem külföldön panaszkodtak. A mostani kormány viszont itthon hoz törvényeket, például az egyenruhás bűnözés elleni törvényt említi.
Sorolja a Btk. szigorításait, ami a kisebbségek védelmét erősítette. A házszabályt is szigorították, a személyt és csoportot sértő felszólalók ellen. "Ez a kormányzat lépett". Említi a Wallenberg emléknap megszervezését. "Ez a kormány fel tudja mutatni, hogy mit tett a kirekesztés ellen". "Mi nem politikai tőkét akarunk kovácsolni" - szerinte az MSZP a gyűlölet szításában érdekelt viszont.
Varga László (KDNP) is Gyöngyösi Márton felszólalásával foglalkozik. Szerinte a Jobbik profitált belőle, mert a választók nem a Jobbik belharcaival foglalkoznak most. A hangos botrány az ő érdekük volt, ne a Szegedi Csanád-ügyre figyeljenek az emberek. A gyűlöletre és az előítéletre játszik rá a Jobbik.
Varga: A baloldalnak is jól jött ez a felszólalás, mert azt akarták láttatni, hogy növekszik itt az antiszemitizmus. Végre lett mire kampányt építeni, úgy kellett nekik mint egy falat kenyér. Varga szerint a Demokratikus Charta óta a szélsőjobbal való riogatástól vár politikai sikert a magyar baloldal. A zsidó polgártársaink mély szenvedésének jelképét – a sárga csillagot – kampánycélra vették elő.
Varga: A határon túli magyarságnak tett rosszat Gyöngyösi felszólalása, hiszen a román, szlovák, szerb politikusok is azt állítják, hogy nemzetbiztonsági kockázat, ha az ottani magyarok kettős állampolgárok. Magyarország nemzetközi híre is csorbát szenvedett Gyöngyösi miatt, mert a külföldi tudósítások nem emelik ki, hogy itt csak a Jobbikról van szó.
Varga: A hiteles és tiszta keresztény tanítás minden rasszizmust elutasít. Magyarországon kisebb a rasszizmus mint Nyugat-Európában.
Rétvári Bence államtitkár reagál. Szerinte már nemcsak a szocialisták, hanem a jobbikosok is rontják az ország jóhírét külföldön. A jobbikosok figyelmébe ajánlja, milyen felháborító lenne, "ha egy tőlünk északra lévő országban" a kettős állampolgár magyarokról akarnának listát írni. Éppen a határon túli magyarok kettős állampolgárságát nehezítette a Jobbik.
A Jobbik országszerte kettős kereszteket állított idén is. Rétvári szerint nem lehet egyszerre zsidók listáját akarni és kettős keresztet állítani. "Ez így nem megy".
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője üdvözli, hogy a kormány pénteken megállapodott az E.On gázüzletágának visszavásárlásról. Nem mindegy, hogy egy monopolhelyzetben lévő vállalkozás külföldi vagy magyar tulajdonban van-e. A kormány a fogyasztók és a családok mellett állnak. Az árszabályozás erről szólt, míg korábban az infálciót meghaladóan emelkedtek az energiaárak.
"Tisztességtelen és aljas dolog összemosni a sárga csekket a sárga csillaggal" - fordult Vona Gáborhoz. Szerinte Novák Előddel sem az a baj, hogy kérdez, hanem hogy provokál. Az MSZP-től pedig azt kéri, csak olyan erkölcsi mércét állítsanak, amit maguk is képesek megugrani. Számos indítványt hozott, amit a jobbikosok és a szocialisták is aláírtak, hármat Mesterházy és Gyöngyösi együtt írt alá.