Nagyon kitartóan tüntetnek a diákok
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
A kormány szerdán délben döntött a felsőoktatásba kerülés új szabályairól. Ebben egy kérdésben engedtek az elmúlt hetek diáktüntetéseinek. Mint Giró-Szász András kormányszóvivő bejelentette: mindenkit fölvesznek ingyenes helyre, aki eléri a szakonként kitűzött ponthatárt. Azt is meghatározták, hogy 2013-ban az államilag finanszírozott képzésbe bekerülők száma nem lehet kevesebb mint idén, azaz 55 ezernél.
A diákok áltakl elutasított röghöz kötés azonban megmarad, ehhez ragaszkodik a kormány. Akinek a tanulmányait az állam támogatja, annak egy ideig Magyarországon kell dolgoznia. A kormányszóvivő azt is bejelentette, hogy jövőre 24 milliárd forinttal több pénzt fordítanak a felsőoktatásra az egyetemek adósságának átvállalásával, az európai uniós pályázatok önrészének támogatásával és az elhibázott ppp-konstrukciók kiváltásával.
A HÖOK-elnök újra tárgyalna
Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a kormány szerdai ülése idejére ülősztrájkot tartott a Parlamentnél. Arra várt, hogy részletesen tájékoztassák a tervekről. A kormányülés után Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter személyesen ment ki hozzá a Parlament elé, és elmondta, miről döntött a kormány.
Nagy Dávid ezután azt mondta, a szerdai kormányhatározatok alkalmasak a tárgyalások folytatására még akár karácsony előtt is. Azt ugyanakkor kifogásolta, hogy nem tudni, hogyan oszlik majd el az 55 ezer hely a felsőoktatásban, a jogász- és a közgazdászképzésben pedig továbbra sem lenne államilag finanszírozott hely.
A kormány döntését nem mindenki tartja kielégítőnek. Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint nem tudni, mi lesz az egyetemek autonómiáját csorbító kancelláriákkal. Azt sem világos, hogy a felsőoktatási elvonásokat pótolja-e a 24 milliárdos pluszforrásról szóló ígéret. Kiss Dávid, a HÖOK alelnöke is azt mondta: a diákok nemcsak a keretszámok miatt mentek az utcára, hanem összesen féltucatnyi követelést fogalmaztak meg.
Néma sztrájkok, listázás, leállított liftek
A kormányzati bejelelentés ellenére szerdán megtartották az országos középiskolás tiltakozást és sztrájkokat. A Diákellenállás A Felsőoktatásért nevű szervezet kezdeményezésére a diákok délután sok városban csendben felsorakoztak az iskola előtt. Emellett a tiltakozás egyéb változatos formáit választották az egyetemek is: a Pécsi Tudományegyetem magyar szakos tanárai a reggeli vizsgákról elengedték a diákokat, és plusz vizsgaidőpontot hirdettek meg, a Lágymányosi ELTE kampusz üzemeltetői pedig a sztrájk napján leállították a lifteket.
A nap eseményeit percről percre itt olvashatja>>>
Botrány tört ki a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban, ahol a hét elején végzős diákokat és tanáraikat faggattak a középiskolások megmozdulásaival és keretszámokkal kapcsolatos nézeteikről, és jegyzőkönyvezték is az elmondottakat. Szerdán ezért a végzősök sorfallal fogadták reggel a tanárokat, köztük az igazgatót. A listázás még Hoffmann Rózsának sem tetszett, az oktatási államtitkár tájékoztatást kért a balatonalmádi esetről. Hoffmann azt mondta: "legyen szó sztrájkról vagy tüntetésről", a diákok véleménynyilvánítási jogát és szabadságát korlátozni semmilyen módon nem lehet.
Télirózsás forradalom
Szerdán délután négykor kezdődött meg a Télirózsás forradalom nevű akció a Magyar Tudományos Akadémia előtt. A tüntetésre több ezer diák gyűlt össze, nagy részük középiskolás. A szervezők szerint legalább 40 középiskolából mentek tüntetni az MTA elé. A középiskolás szónokok nagyrészt a kormány megbízhatatlanságáról, Orbán Viktor hazugságáról, a felvételi előtti bizonytalanságról beszéltek.
Marek Bertram, egy dunakeszi végzős középiskolás azt mondta: a kormány az egész generációjukat lejáratta azzal, hogy azt akarja elhitetni, a tiltakozó diákok az ellenzéki pártok marionettbábui. A diák szerint "ez a kormány csak akkor tesz gesztusokat, amikor már országos szintű az ellenállás", majd azt mondta: "önök elvesztették a 2014-es választásokat". A közönség ezután kezdte el skandálni azt, hogy "megbuktatok, megbuktatok".
A több ezres tömeg ezután indult el a Margit hídhoz. A tüntetést előre bejelentették. A felvonulást több száz rendőr biztosította. A tüntetők végigvonultak a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd a Nagykörúton jutottak el a Margit hídhoz. A hídon felsorakozott diákok ezután rózsaszirmokat szórtak a Dunába.
Spontán hídfoglalás
A bejelentett tüntetés itt véget ért, de a diákok közül kb. 1500-an nem mentek haza. A csoport kettévált. Egy kisebb, kb. 200 fős csapat visszament Pestre a Parlamenthez. A nagyobb és hangosabb csoport Budán a Bem rakparton vonult végig. Bár ez már nem számított bejelentett demonstrációnak, a rendőrség nem avatkozott közbe, hanem tovább biztosította a menet útvonalát.
A két csoport a Lánchídon találkozott össze, ahol teljesen elállták az utat, elfoglalták a hidat. A tüntetés végig békés maradt. A szervezők is többször felszólították a résztvevőket, hogy tartózkodjanak az erőszakos megnyilvánulásoktól.
A diákok fórumot tartottak a Lánchídon, oda akarták hívni Orbán Viktort és Balog Zoltán minisztert, hogy tárgyaljon velük.Egy idő után úgy aztán döntöttek, nem akarják tovább feltartóztatni a forgalmat, mert nem akarnak rosszat a budapesti lakosságnak, hiszen nem velük van nézeteltérésük.
A rendőrautó elé ültek
A rendőrség a Lánchídon felszólaló szónokokat először igazoltatta, majd közülük hármat őrizetbe vett. Amikor egyiküket el akarták vinni egy rendőrségi autóval, a tüntetők az autó elé ültek. A kocsi végül csak hátramenetben tudott kikerülni a csapdából.
Ekkor már sok rohamrendőr is volt a Széchenyi téren. Az ORFK azt közölte, a nem bejelentett demonstrációnak számító lánchídi tüntetés moderátorait gyülekezési joggal való visszaélés miatt állították elő, ami szabálysértésnek számít.
A Lánchíd estére újra szabaddá vált, de a tüntetők egy kb 150 fős csoportja ezután az V. kerületi rendőrkapitányság Szalay utcai épületéhez vonult. Ekkor már többen voltak a rendőrök mint a tüntetők.
El akarták zavarni a politikusokat
A rendőrség sorfallal zárta le a Szalay utcát, de a diákok nem tágítottak. A helyszínen feltűnt Török Zsolt az MSZP szóvivője, Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője és Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke is. A szervezők hangosbeszélőn szólították fel őket a távozásra, mondván, nem kérnek politikai pártok támogatásából. A tüntetők azt skandálták: "Függetlenek vagyunk, függetlenek vagyunk".
Nem sokkal később kiderült, hogy a diákok rossz helyen tüntetnek. Vadai Ágnes ugyanis ott maradt, és parlamenti képviselőként tájékoztatást kért a rendőrségtől. Azt a választ kapta, hogy a három diákot a IV. kerületi kapitányságra szállították, ott hallgatják ki őket. A diákok ezután hajnali fél kettőig vártak a Szalay utcánál, amíg társaikat ki nem engedték Újpesten. A diákok szabálysértési figyelmeztést kaptak, ami azt jelenti, hogy ha hasonlót követnek el, akkor súlyosabb retorzióra számíthatnak. Az egyik rendőrségre bevitt diák 17 éves.
A diákok folytatják tiltakozó akcióikat. Csütörtökön délben az ELTE BTK-ra hirdettek hallgatói fórumot. Péntekre újabb demonstrációt terveznek a Széll Kálmán térre, ahol hallgatói szerződéseket fognak elégetni.