Árpád
3 °C
12 °C

A HÖOK akkor tárgyal, ha a kormány nem trükközik

2013.02.16. 17:11 Módosítva: 2013-02-16 17:16:06
A HÖOK csak meghatározott feltételek teljesülése esetén vesz részt a felsőoktatási kerekasztalon a jövőben.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) akkor vesz részt a jövőben a felsőoktatási kerekasztal munkájában, ha annak fennállásáig nem változik a tárgyalt kérdésekben a jogszabályi környezet, kivéve a külön megegyezést. Erről a szervezet soproni közgyűlésén döntöttek szombaton.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a közgyűlés után közölte: feltételként szabják, hogy a tárgyalások világos, mindenki által elfogadott ügyrend szerint folyjanak; a plenáris üléseket – ha a résztvevők konszenzussal máshogy nem döntenek – legalább 5 munkanappal előbb hívják össze, hogy elegendő idő legyen a felkészülésre, a kormány, és ha szükséges, bármely más résztvevő, biztosítsa az érdemi munkához szükséges anyagokat, beleértve a hiteles statisztikákat és hatástanulmányokat is, ha pedig ezek nem elérhetők, gondoskodjon a beszerzésükről.

A hallgatói szervezet elvárása, hogy a közvélemény hiteles és gyors tájékoztatása érdekében a kormány a plenáris és munkacsoport-ülések tartalmilag pontos emlékeztetőit minél hamarabb, de legkésőbb 5 munkanapon belül hozza nyilvánosságra.

A HÖOK vélhetően a kormány azon lépése után állt elő feltételeivel, hogy a tárgyalások alatt bejelentették, a hallgatói szerződés beemelik az alaptörvénybe. Ezzel a tárgyalások értelmüket vesztették.

Inkorrekt a röghöz kötés alkotmányba emelése

A tanácskozáson elfogadott nyilatkozat megállapítja, hogy mély válságban van a magyar felsőoktatás, az egyetemeket és főiskolákat súlyos problémák terhelik, amelyeket a kormány elkapkodott és átgondolatlan intézkedései csak tovább erősítettek. Az elmúlt hetek zűrzavaros időszakát követően a felsőoktatási kerekasztal életre hívása azonban végre a megnyugtató megoldás reményével kecsegtetett.

Kiemelik: mindenki közös érdeke, hogy – a szükséges kompromisszumok meghozásával – a felsőoktatás problémáit tárgyalások útján rendezzék. Elfogadhatatlannak tartják azonban, hogy a napirenden szereplő kérdések kapcsán az egyeztetési folyamat közben jogszabályi változások történjenek. Egy ilyen lépés – kiváltképp, ha az magát az alaptörvényt érinti – nemcsak inkorrekt, hanem megkérdőjelezi a kerekasztal mandátumát és kompetenciáját is - rögzítették.

Hangsúlyozták: a HÖOK tevékenységét továbbra is pártpolitikailag semlegesen végzi. Nem zárkózik el viszont a politikai pártokkal való egyeztetéstől, de ezt csakis oktatási és ifjúsági szakmai kérdésekben teszi.

Nagy Dávid kiemelte: a HÖOK nem tud elfogadni olyan felsőoktatási átalakítást, amely a tandíj általános bevezetésével jár, és a szociálisan hátrányos helyzetben lévő hallgatók továbbtanulását akadályozza, vagy kiemelkedő tehetségű állampolgárokat szorít ki a felsőoktatásból, illetve amely hátrányosan érinti a már felsőoktatásban tanulók jogait és kötelességeit. Megerősítették, hogy a HÖOK elutasítja a "kényszeren alapuló röghöz kötést". A hallgatói szerződés vitatott társadalmi megítélése - ahogy azt többször jelezték - a téma tényadatokon alapuló, körültekintő vizsgálatát teszi szükségessé.

Adatokat kérnek

A témában folytatott érdemi tárgyalások mielőbbi megkezdése érdekében arra kérik a kormányzatot, bocsássa mielőbb rendelkezésre a statisztikákat az országot elhagyó diplomások számáról és arányáról, szakterületenkénti bontásban, az országot elhagyó, érettségivel, szakmunkás végzettséggel rendelkezőkre vonatkozó adatokat, valamint az országban dolgozó nem magyar állampolgárságú diplomások számát.

Kíváncsiak a külföldön dolgozó magyar állampolgárok által megtermelt, Magyarországra visszaérkező jövedelem volumenére is.

Az esetleges megmozdulásokról szólva Nagy Dávid arról tájékoztatott: a HÖOK demonstrációit kizárólag az oktatás és az ifjúság ügyében, a magyar felsőoktatás felemelkedése érdekében szervezi. Alapvetésként rögzítették, hogy a HÖOK rendezvényei során mindig tiszteletben tartja mások jogait, szem előtt tartja a felsőoktatás évszázados szellemiségét, és nem csatlakozik pártpolitikai rendezvényekhez.