Kacsa is ott volt az Aranykéz utcában
A Portik Tamás jobbkezeként ismert L. Jánost, becenevén Kacsát is meggyanúsította a rendőrség az Aranykéz utcai robbantás elkövetésével, írja a Bors. A lap szerint L. János ott volt a helyszínen a merénylet után, több újságíró is felismerte, de akkor ennek senki nem tulajdonított jelentőséget.
A Bors értesülései szerint L. Jánost azzal gyanúsítják, hogy már a robbantás előtt odament az Aranykéz utcába és megnézte, ott van-e a kis Polski, amelyben elhelyezték a robbanóanyagot. A hatóságok szerint miután felrobbant a pokolgép, Kacsa telefonon jelentette ezt a megbízónak, Portik Tamásnak.
A gyanúsítást Novák Péter, L. János ügyvédje is megerősítette a Borsnak. Mint elmondta, védence határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a robbantáshoz. L. Jánost korábban a Prisztás-gyilkosságnál bűnsegédi magatartással gyanúsították, de az ügyészség nem emelt vádat ellene.
A Bors szerint L. János fiatal kora óta ismeri Portik Tamást. Kacsa ellen a kilencvenes években több merényletet is elkövettek. 1999 novemberében például egy konditeremből kilépve lőttek rá, azelőtt pedig megkéselték. Később azt mondta, nem ő volt a támadás célpontja, testével védte meg a barátját, akire rátámadtak.
Az Aranykéz utcai robbantásban négy ember halt meg, köztük az olajügyeket jól ismerő és a rendőrséggel korábban együttműködő - Boros Tamás néven ismert - Boros József Károly. A Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn gyanúsítottként hallgatta ki az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban Jozef Rohácot. A szlovák férfit gyanúsítják Fenyő János médiavállalkozó 1998. február 11-ei megölésével is. Abban az ügyben már korábban kihallgatták.