Gulyás: Semmi ok a pánikra

Az Alaptörvény negyedik módosítása az Alkotmánybíróság által formai okok miatt alkotmányellenesnek talált átmeneti rendelkezéseknél jóval több mindent tartalmaz. Ráadásul olyan rendelkezéseket tennének az Alaptörvénybe, amelyekről az AB kimondta, hogy tartalmi okok miatt az Alaptörvénybe ütköznek.

Érdemes egyenként végigmenni, mert nem állítom, hogy nincs ilyen, de a vádak többsége az AB-ítéletek pontos ismeretének hiányáról tanúskodnak. Érdemes két részre bontani az alkotmánymódosítást. Van egy formai, technikai része, ami az átmeneti rendelkezések egy részének Alaptörvénybe foglalására vonatkozik. Ezt a házi feladatot egyértelműen az Alkotmánybíróság adta az Országgyűlés számára, természetesen nem a módosítás tartalmát határozta meg, hanem a módosítás kötelezettségét rögzítette. És vannak tartalmilag új rendelkezések, mint például a közösségek méltóságának védelmével, a hajléktalanokkal vagy a hallgatói szerződésekkel kapcsolatos szabályozás.

A viták valóban lezajlottak a parlamentben, majd megszülettek azok a törvények, amelyeket az Alkotmánybíróság egy-egy pontban alaptörvény-ellenesnek talált. Ha egy politikai szándék megvalósítása az alkotmányba ütközik, miért azt az utat választják, hogy beerőltetik az Alaptörvénybe, ahelyett, hogy lemondanának róla?

Ez a vád általánosságban fogalmazódik meg, és a konkrét esetek többségében nem igaz.
Például ha a szólásszabadságról beszélünk, arról, hogy a demokratikus keretek között hol húzzuk meg a szólásszabadság határait, az alkotmányozó hatalom jogosult dönteni. Természetesen e határokat az Alkotmánybíróság a hatályos alkotmányos szabályokra tekintettel értelmezi. Ha megnézzük, hogy van-e a szólásszabadság határaival kapcsolatosan általánosan elfogadott egyforma mérce, azt mondhatjuk, hogy nincsen. Németországban a Magyarországon megszokottnál lényegesen szigorúbb a szólásszabadság korlátozása, az Egyesült Államokban gyakorlatilag semmilyen korlátja nincs. Mégis mindkét országot joggal tekintjük demokráciának.

Ha a magyar Országgyűlés e széles demokratikus keretek között szűkíteni vagy tágítani kívánja e határokat, akkor ehhez joga van. Az államhatalmi ágak megosztottak, de az alkotmányozó hatalom kizárólag az Országgyűlést illeti meg. A gyűlöletbeszéddel kapcsolatban korábban a szocialisták is Alkotmányt akartak módosítani, csak nem volt meg az ehhez szükséges demokratikus felhatalmazásuk. Mi ezzel rendelkezünk, ami lehetőség és felelősség is egyben.

Nem csak a szólásszabadságot, hanem egyebek mellett a hallgatók röghöz kötését, az egyházak státuszát, a hajléktalanok kitiltásának lehetőségét, az egyetemek autonómiáját, a kampány médiaszabályozását és az AB jogköreit írják az alaptörvénybe. Olyan ez kicsit, mintha az öcsém néha megverne a társasjátékban aminek – mivel én vagyok az erősebb – én írtam szabályait, én meg erre újraírnám a szabályokat, hogy mégis mindig én nyerhessek.

A példa sántít, a parlamentáris demokráciában a szabályok világosak: az alkotmányozás az Országgyűlés hatásköre, az alkotmányértelmezés az Alkotmánybíróságé. Az említett példák nagy többségében az alkotmányos szabályozás követi vagy tekintettel van az Alkotmánybíróság korábbi döntéseire, de arra is éppen most láttunk példát, hogy változatlan szabályok mellett az Alkotmánybíróság változtat a gyakorlatán. Például a szólásszabadság szabályai 1990 óta változatlanok, ehhez képest a tiltott önkényuralmi jelképek viselésének szankcionálását az AB 2000-ben alkotmányosnak találta, majd 13 év elteltével szó szerint ugyanezt a tényállást megsemmisítette.

Ebből például levonható az a következtetés, hogy nem másolta szolgaian a saját korábbi határozatát, amire most a jogkörei szűkítésénél hivatkozni szoktak.

Az Alkotmánybíróság jogköreit semmilyen tekintetben nem szűkíti a mostani módosítás, ilyen kritikát az Alkotmánybíróság sem fogalmazott meg, de a példából valóban látszik, hogy az alkotmányos rendelkezések változása nélkül is változhat az alkotmánybírósági értelmezésük. Ebben a helyzetben a mércét állító alkotmányozó hatalomnak két lehetősége van, elfogadja azt a helyzetet, hogy május 1-étől legálisan lehet horogkereszttel vagy vörös csillaggal felvonulni, vagy jogszabályt módosít. Ez egy legitim jogalkotói döntés.

Akkor mondhatjuk, hogy a gránitszilárdságú Alaptörvényt létrehozó alkotmányozó hatalom ebben és a többi, most változó szempontból nem volt elég előrelátó?

Nem, szerintem ez nem mondható. Természetesen elviekben felvethető, de olyan esetekben ez elég méltánytalan, amikor a változtatás szükségessége egy azóta született alkotmánybírósági határozat miatt állt elő. Erre nem csak az önkényuralmi jelképekkel kapcsolatos szabályozás a példa, de a hallgatói szerződések is. A sokszor elismételt tévedés ellenére az Alkotmánybíróság soha nem mondta, hogy a hallgatói szerződés tartalmilag alkotmányellenes, csupán azt mondta, hogy nem rendeletben, hanem magasabb szintű jogi normában kell szabályozni. Az Alaptörvény ilyen.

De elég lenne egy törvény is, miért kell ezt az alkotmányban szabályozni?

Éppen azért, mert egy fontos társadalmi kérdésről van szó. A hallgatói szerződéssel szemben ésszerű érvek nem hangzottak el, és egyébként pártpolitikai hovatartozástól függetlenül a választópolgárok döntő többsége is azzal az állásponttal ért egyet, amit mi képviselünk.

A választók többsége a halálbüntetés visszaállításával is egyetért. Miért érv ez a röghöz kötés alkotmányos becikkelyezése mellett?

Nem tekintem végső érvnek, hogy mivel ért egyet a választók többsége. Ha a kisebbségük értene vele egyet, akkor is ez lenne a helyes, mert ha 2002 és 2010 között az állami irányítás erkölcsi alapjait nem zúzták volna darabokra, akkor fel sem merülhetne ez a vita. A magyar állam, a magyar adófizetők közössége kifizeti valakinek a felsőoktatási tanulmányait, cserébe elvárható, hogy a diploma megszerzését követő 20 évből bármikor tetszés szerint 10 évet itthon dolgozzon.

Engem az Alaptörvénybe foglalás mellett szóló érvek érdekelnek: elég lett volna törvényt hozni róla, így viszont megkötik a következő kormányok kezét.

Nehéz a jogi és a politikai érveket elkülöníteni, az alkotmányok mindenhol próbálnak a jelentős társadalmi, politikai kérdésekre is választ adni. Szerintem itt jelentős társadalmi kérdésről van szó, és akkor se lenne alkotmányellenes, ha törvényben szabályoznánk. Vannak olyan pontok, ahol az eddigi alkotmányos kereteken szeretnénk változtatni.

Ilyen a kisegyházak egyházi jogállása is. Az AB alkotmányellenesnek nevezte, hogy az egyházi státuszt a parlament adja meg a neki tetsző pártoknak. Szerintük a normatív szabályozás az alkotmányos megoldás: az Országgyűlés szabályokat állít, és a bíróságok döntenek, ki felel meg azoknak.

Hogy világos legyen: itt nem mi reagálunk az AB döntésére, hanem az AB reagált a mi alkotmánymódosító javaslatunkra, hiszen a módosítás benyújtását követően semmisítette meg az egyházügyi törvény egyes rendelkezéseit. Ez eddig nem volt gyakorlat.

Szerintem nem az AB rúgta fel a szokásjogot, hanem a kormánytöbbség. Amikor megtudta, hogy miként dönt az Alkotmánybíróság, a határozatok publikálása előtt nekilátott módosítani az érintett törvényeket és az Alaptörvény még el sem fogadott átmeneti rendelkezéseit.

Ez a vád komolyan egy esetben merült fel, éppen az egyházügyi törvény közjogi érvénytelenség miatti megsemmisítése kapcsán, de erre sincs semmilyen bizonyíték. Miután az Alkotmánybíróság első alkalommal eljárásjogi hibák miatt megsemmisítette az egyházügyi törvényt, mi a megkívánt eljárásrend betartásával fogadtuk el újra. Ezt követően nyújtottuk be az alkotmánymódosítást és ezt követően született az idén februári AB-döntés.

Ugyanez volt a helyzet például a legfőbb ügyész vádáthelyezési jogkörével is, az AB várható döntésére reagálva az átmeneti rendelkezéseket módosították. De visszatérve, miért nem lehet szabályok állításával kiküszöbölni a kormánynak nem kedves egyházakat?

A legfőbb ügyész vádáthelyezési jogköréről például lemondtunk: noha az az átmeneti rendelkezések része volt, már nem része az elfogadandó alkotmánymódosításnak.  Az egyházakkal kapcsolatos vita lényegét tekintve azért téves, és nemzetközi viszonylatban azért sikerült ellenünk fordítani, mert sikerült státuszvitaként beállítani, noha ez kizárólag egy finanszírozási kérdés. Többféle és sokszor többszintű egyházi szabályozást látunk Európában. Ahol nincs államegyház, ami mindenhol egy történelmileg kialakult sajátos helyzet, ott különböző szintű vallási szervezetek lehetnek, e szintektől függő finanszírozással.

Miért nem járható út, hogy az állam elfogadja, hogy laikus, nem különbözteti meg politikai alapon az egyházakat? Hanem azt mondja, hogy a vallási közösségek, ha megfelelnek a formai előírásoknak, akkor egyházak, és hogy közülük ki kap pénzt vagy adókedvezményt, az a mindenkori kormány politikai döntése? Miért kell úgy éreznem, hogy az állam kevésbé becsül, ha egy újkeresztény kisközösség tagja vagyok, mint ha mondjuk katolikus vagy ortodox zsidó?

Valójában szerintem a gyakorlatban éppen ezt kívántuk bevezetni. Ha valahol mulasztottunk, az éppen az, hogy erről a magyar közéletben és a nemzetközi közvéleményben státuszvita lett. Akár azt is mondhattuk volna, hogy legyen minden vallási szervezet egyház, ám azzal semmilyen támogatás nem jár. A liberális álláspont szerint ez a helyes, szerintem a történelmi egyházak kiemelt támogatása indokolt. Az AB határozat azon megállapítása azonban a jövőre nézve fontos, hogy az egyházi jogállás nem szerzett jog, a törvényhozó meghatározhat objektív kritériumokat, és az egyházi jogállást ebben az esetben el is lehet veszíteni. De ebben a vitában valójában a pénzről van szó, és nem arról, hogy bárki ne gyakorolhatná a vallását jogszerű keretek között szabadon. Minden vallási egyesületet is megillet a teljes körű vallásszabadság.

Miért kell az Alaptörvénybe emelni a hajléktalanok kitiltásának lehetőségét?

Az önkormányzatok feltétel nélküli, biankó felhatalmazása a hajléktalanok kitiltására nem fogadható el – ezt mondta ki az AB. A módosítás pedig azt mondja, hogy a közrend, a közbiztonság, a közegészségügy, a kulturális javak védelme érdekében meghatározott területre vonatkozóan rendelhet el törvény ilyen jellegű tilalmat. Egyébként az is államcél, hogy az állam és az önkormányzatok minden egyes hajléktalanról megfelelően gondoskodjanak.

Jól hangzik, csak míg a kitiltást könnyű betartani, az ellátási kötelezettség megszegéséhez semmilyen szankció nem párosul.

A jogalkotónak lehetőségében áll szankcionálni. A Fővárosi Önkormányzat szociális ügyosztályának statisztikája szerint – ezek még az Demszky-adminisztráció adatai – 2006-2010 között 131 hajléktalan vesztette életét az utcán kihűlés miatt. Amíg a tilalom élt, egy év alatt egyetlen ember. Kifejezetten cinikusnak tartom, ha az elvileg a hajléktalanok érdekében fellépő szervezetek az életvédők szerepében tetszelegnek, mert a valóság ezzel ellentétes. Valójában az állam e szabályozással a mindenkivel szemben fennálló életvédelmi kötelezettségének is eleget tesz., de természetesen a többségi társadalomnak is vannak jogai. Tudjuk, hogy Budapesten e szabályozás hiányában milyen, a hajléktalanok számára tarthatatlan, a nem hajléktalanok számára méltatlan helyzet állt elő.

Az AB azt mondta, hogy az emberi méltóság Alaptörvényben szabályozott védelmével összeegyeztethetetlen, ha az állam bünteti, hogy valaki kényszerűségből az utcán él. Most önök a hajléktalanok emberi méltóságának védelmét a többség komfortigényéhez igazítják.

Az AB azt mondta, hogy a közrend olyan legitim társadalmi érdek, melyre tekintettel van lehetőség az életvitelszerű közterületen tartózkodás korlátozására. Ezért köti az alkotmánymódosítás célhoz a korlátozást, és ezért korlátozza törvényben vagy rendeletben meghatározott közterületre. Egyébként az Alkotmány egységességének és ellentmondás-mentességének doktrínáját az AB dolgozta ki. Éppen azért, mert az 1989-90-ben nagy mértékben módosított alkotmányban egymásnak ellentmondó rendelkezések volt.

De most nem a '89-es, hanem a 2010-es alkotmányt fogják módosítani, aminek a záró bekezdésébe önök írták bele, hogy az Alaptörvény egységes.

Félreért, én elviekben beszéltem arról, hogy a Sólyom László által vezetett Alkotmánybíróság által kidolgozott és helyesen azóta is alkalmazott elmélet szerint az alkotmányt az Alkotmánybíróságnak ellentmondásmentes egészként kell kezelnie. Az alkotmányozó hatalom kizárólag az Országgyűlést illeti meg, ahogy az Alkotmánybíróság már korábban rögzítette, hogy a demokratikus jogállam válságát eredményezné, ha ez bármilyen szempontból vitássá válna. Elviekben, ha alkotmányos rendelkezések között látszólagos ütközés állna fent, azt az alkotmánybírósági értelmezés oldhatja csak fel.

Miért jó, ha az AB nem vizsgálhatja tartalmi szempontból az alkotmánymódosításokat?

Az Alkotmánybíróság számára az Alkotmány a mérce, ennek alapján jár el. Ez az AB teljesen következetes gyakorlata több mint 20 éve, ezért ez semmilyen jogkörelvonást nem jelent, sőt a módosítás éppen azt teszi egyértelművé, hogy az AB közjogi érvénytelenség esetén viszont kifejezetten jogosult az alkotmánymódosítás megsemmisítésére.

Az átmeneti rendelkezésekről szóló decemberi AB-döntés indoklása szerint az Alkotmánybíróság adott esetben a demokratikus jogállam alkotmányos tartalmi követelményeinek alkotmányba foglalását is vizsgálhatja. Vagyis az AB kilátásba helyezte, hogy bár eddig nem tette, de ha kell, tartalmi szempontból vizsgálni fogja az Alkotmánymódosításokat. Önök meg erre megtiltanák ezt.

Három olyan párhuzamos véleményt ismerek, amelynek indokolásában ez elvi lehetőségként megjelenik. A Bihari Mihály előadó bíró által írt, és a többség által elfogadott határozat fenntartja a korábbi gyakorlatot.

Az előbb majdnem szó szerint idéztem a határozat Bihari-féle többségi indoklását.

Joghatást az Alkotmánybíróság döntésének rendelkező része válthat csak ki, és mivel az AB az alkotmányos szintű átmenti rendelkezéseket is közjogi érvénytelenségre hivatkozással semmisítette meg, ez egyértelműen a korábbi gyakorlat fenntartását jelenti. Mi is tartjuk magunkat a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság azon döntéséhez, hogy ha az AB az Alkotmányt vizsgálhatná, az az alkotmányos válság felé nyitna kaput.

Ön is folyamatosan hivatkozik az AB régi döntéseire. Miért akarják ezt megtiltani az Alkotmánybíróságnak?

Szerintem az AB hivatkozhat majd a korábbi határozataira.

Nem az van az alkotmánymódosításban, hogy az Alaptörvény értelmezésekor az AB nem veheti figyelembe korábbi határozatait és azok indoklásait?

Nem, a módosítás rögzíti, hogy az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott AB határozatok hatályukat vesztik, de ez az általuk kiváltott joghatásokat nem érinti. A módosítás  indokolása kifejezetten rögzíti, hogy semmi akadálya annak, hogy „a testület az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek értelmezésekor a korábbival megegyező következtetésre jusson.” A számtalan tartalmi azonosság ellenére az Alaptörvény mégiscsak új normaszöveg, ezért e lehetőséget az Alkotmánybíróságnak biztosítani kell.

A Princeton Egyetem professzora, Kim Lane Scheppele a napokban lehetségesnek nevezte, hogy az új Alaptörvény alapján az AB a korábbiakkal ellentétes álláspontra jusson az abortusz szabályozásáról.

A professzor asszony a cikke elején hosszan ír arról, hogy korábban miben tévedett Magyarországgal kapcsolatban. Legközelebb tévedései felsorolásakor majd ezzel fogja kezdeni.

Nem valós veszély az abortuszszabályozás szigorítása?

Nem, fel sem merül. Az alkotmányozó szándéka világos: az állam védelmi kötelezettsége, ami eddig is fennállt, megjelenik az Alaptörvény normaszövegében is. Az Alaptörvény védelmet, de nem élethez való jogot biztosít a magzatnak a fogantatástól.

A magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg – ez van az Alaptörvényben.

Így van, tehát a magzatot védelem illeti meg, de ez nem azonos az élethez és emberi méltósághoz való joggal. Ezt az Alaptörvény indokolása is világosan rögzíti. Nagyon kevés olyan, komoly politikai vitát kiváltó jogi ügy volt, ahol az AB elnöke egyértelműen állást foglalt volna, ami a testület döntések miatt érthető, ebben mégis kivételt tett  és ugyanezt mondta. A Velencei Bizottság is ugyanezen az állásponton van: minden félelemkeltés teljesen alaptalan.

Ha pedig az AB véletlenül mégse így dönt majd, önök még mindig beírhatják majd az Alaptörvénybe az abortuszhoz való jogot is, nem? Hiszen az emberek többsége itthon úgyis abortuszpárti.

Olyan kérdésekkel nincs értelme foglalkozni, amelyek még a feltételezések szintjén is alaptalanok. Én ezek szerint az abortuszellenesek kisebbségben lévő táborát gyarapítom, de mégsem hiszem, hogy ez a kérdés jogi tilalommal kezelhető lenne.

Köteles aláírni a köztársasági elnök az alkotmánymódosítást, ha a parlament megszavazza?

Természetesen köteles. Az Index jogi tárgyú cikkeinek abszolút mélypontja volt az ezzel kapcsolatban megjelent cikk, mert ez egy nem létező vita.

Akkor érezném magam kínosan, ha a koalíció egyik alkotmányjogi szakértőjeként megdicsérte volna a cikket.

Aki olvasta az Alaptörvény szövegét és ismeri az elmúlt 20 év gyakorlatát, az pontosan tudja, hogy a köztársasági elnöknek nincs joga alkotmánymódosítás kapcsán Alkotmánybírósághoz fordulni. Az AB számára az Alkotmány maga a mérce, amelynek alapján eljár.

Az ombudsman is arra kérte Áder Jánost, hogy ne írja alá. És ha nincs ilyen joga a köztársasági elnöknek, miért van szükség az aláírására?

Mert minden esetben ez az eljárásrend. Például akkor is, ha politikai vétót követően egy törvénytervezetet az Országgyűlés változtatások nélkül ismételten elfogad. A köztársasági elnök ebben az esetben sem alkotmányos, sem politikai vétóval nem élhet, mégis köteles aláírni az ismételten elfogadott törvényt. Csak egy kivétel van: ha úgy látja, hogy eljárási hibát követett el a törvényhozó.

A politikai következmények viselésén kívül mi akadályozza mostantól az alkotmányozót abban, hogy beleírja az Alaptörvénybe: 2014 után csak húsz évvel múlva lesznek választások? Ha az eljárás szabályos volt, a köztársasági elnök szépen aláírja, az Alkotmánybíróság meg nem vizsgálhatja a módosítást.

Ez extrém és elképzelhetetlen.

De mi a jogi akadálya?

A kérdés arra az örök vitára vezet vissza, hogy ki őrzi az őrzőket. Ha az alkotmányozónak szabad keze van, az még mindig jobb, mintha egy olyan alkotmányos válság venné kezdetét, ahol nem egyértelmű, hogy ki az, aki alkotmányt alkothat. E logika mentén az is felvethető, hogy mi van akkor, ha a bíró jogerősen halálbüntetést szab ki.

A bíró, aki halálbüntetést szab ki, törvényt sért, és nem lesz, aki végrehajtsa az ítéletet. A fenti alkotmánymódosítás ellenben nem minősülne törvénysértőnek, és ki van kövezve az útja a kihirdetéshez.

Magyarország egy olyan demokratikus értékközösségnek a tagja, ahol rendkívül sokféle alkotmányos hagyomány van – az ír alkotmány előírása szerint például „a Mindenható Istent hódolat illeti” – de vannak alapvető és kikényszeríthető jogállami normák.

Ránk a magyar alkotmány vonatkozik.

Az Európa Unió – számtalan jogos kritika ellenére – egy demokratikus értékközösség, ahogyan az Európa Tanács is felügyeli az egyezmény betartását. Bár a kérdés abszurd, de végső soron az, hogy e közösségek részei vagyunk, az ilyen durva antidemokratikus változtatást nyilvánvalóan lehetetlenné teszi.