Milliárdos sikkasztással vádolják a MÁV Vasjármű Kft. öt korábbi vezetőjét

2013.04.10. 20:14 Módosítva: 2013.04.10. 21:18

Üzletszerűen, különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. öt korábbi vezetője ellen - erősítette meg Vassné Szele Adrienne ügyész, a megyei főügyészség szóvivője szerdán.

A vádlottak a társaság korábbi ügyvezetője, volt gazdasági igazgatója, egykori jogtanácsosa, volt vállalkozási igazgatója és hajdani termelési igazgatója. Azzal vádolják őket, hogy bűnszövetség tagjaként több éven keresztül összesen 1 milliárd 300 millió forintot sikkasztottak el. Az öt vádlott teljes vagyonát zárolták.

A vád szerint a cégvezetés színlelt szerződéseket kötött, azokat a vádlottak arra használták fel, hogy pénzt vonjanak ki a vállalkozásból - ismertette az ügyészség álláspontját Vassné Szele Adrienne.

Az ügyben névtelen feljelentés alapján indult rendőrségi nyomozás, és vádemelési javaslattal zárult, az főügyészség pedig vádat emelt. Mivel a Szombathelyi Törvényszék elfogultságot jelentett be, az ügyet a Veszprémi Törvényszékre tették át. Az elsőfokú tárgyalás várhatóan májusban kezdődik.

1992 december 30-án 950 fővel alakult meg a MÁV Vasjármű Járműjavító és Gyártó Kft. 100% MÁV-tulajdonú társaságként. A korábbi járműjavítói üzem profilját továbbvivő társaságnál 1999-ben történő privatizáció után, a vegyes tulajdonosi szerkezet jött létre. A szombathelyin kívül a társaság celldömölki telephelyén teherkocsik futójavítása történik.