Hét év börtön helyett semmi
Megszüntette a pécsi buszok kiszervezése miatt indult bírósági eljárást kedden a Pécsi Törvényszék, írta a Bama.hu.
A büntetőper egyetlen vádlottja Keczer László, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. volt vezérigazgatója volt, akit első fokon a bíróság hét év letöltendő szabadságvesztésre ítélt, ám a másodfokú bíróság az ítéletet hatályon kívül helyezte, és új eljárásra kötelezte a Pécsi Törvényszéket.
A Dunántúli Napló pénteken elérte Keczer Lászlót, aki azt mondta, hogy egyelőre nem kívánja kommentálni a hírt, mert még nem olvasta a döntés részletes, írásos indoklását. Az elhíresült pécsi buszkiszervezési ügy után a vádhatóság úgy látta, hogy a PK Zrt. korábbi vezérigazgatója, Keczer László különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést követett el azzal, hogy aláírta a buszok eladását.
Dr. Hajdu István közölte, hogy a bírósági eljárást megszüntető végzést a Pécsi Törvényszék amiatt hozta, mert a vádirat nem felelt meg a vádirattal szemben támasztott törvényi feltételeknek. A másodfokú bíróság akkor, amikor új eljárásra kötelezte a törvényszéket, felhívta a figyelmét az elsőfokú bíróságnak arra, hogy pótoltassa a megyei főügyészségegel a vádirat hiányosságait úgy, hogy az megfeleljen a vádirattalszemben támasztott törvényi feltételeknek.
A Pécsi Törvényszék keddi végzése szerint azonban az új dokumentumokkal pótolt vádirat sem felelt meg a törvényi feltételeknek. A döntés ellen a Baranya Megyei Főügyészség fellebbezheT, a végzés kézhezvételétől számított nyolc napon belül, amelyet a Pécsi Ítélőtábla bírál el.