János, Pál
17 °C
32 °C

Nácik zavarták meg az Élet menetét

2013.04.21. 16:52 Módosítva: 2013-04-21 19:48:55

Több tízezer ember gyűlt össze vasárnap délután, hogy megemlékezzen a holokauszt magyarországi áldozatairól. A menet a Margit híd pesti hídfőjétől indul, végighalad a Carl Lutz rakparton a Dráva utcáig, a megemlékezés helyszínéig.

Az erősödő antiszemitizmus, rasszizmus és kirekesztés elleni fellépésre szólítottak fel minden demokratikusan gondolkodó embert az Élet menete rendezvényén felszólaló hazai és külföldi szónokok. A távirati iroda tudósítása szerint Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija - köszöntve az általa több tízezresre becsült tömeget - azt mondta: nem lehet engedni, hogy a rasszizmusnak teret engedjenek, ez ellen a civil társadalomnak fel kell lépnie.

Külföldi diplomaták és állami vezetők a színpadon felszólalva, illetve videoüzenetben az emlékezés és az emlékeztetés fontosságát hangsúlyozták, arra figyelmeztetve, hogy a vészkorszak borzalmai soha többé nem fordulhatnak elő.

Tudósítónk beszámolt arról, hogy egy négyfős csoport akarta megzavarni a rendezvényt egy transzparenssel, amit a hídról akartak lelógatni. A zavargók mellett állók közbeléptek, majd ezután a rendőrök is, és a csoport egyik tagját elvezették. Rövid időre így is látszott, mi van a molinón (lásd lent). Újságírónk szerint az egyik ellentüntető „Jews to the gas” feliratú pólót viselt.

A csoportot a rendőrök kísérték arrébb, ahol igazoltatták a őket.

Nem ez volt az egyetlen, az Élet menetére szervezett megmozdulás. Ahogy arról beszámoltunk, az amúgy 11. alkalommal tartott demonstrációt meg akarta zavarni a Nemzeti Érzelmű Motorosok nevű Jobbik-közeli csoport. Az „Adj gázt!” néven meghirdetett menet elhaladt volna a Dohány utcai zsinagóga mellett. A hír felháborodást váltott ki, és bár a motoros felvonulás megkapta az engedélyt a rendőrségtől, Orbán Viktor miniszterelnök utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozza meg az antiszemita demonstráció megtartását. A rendőrség nem sokkal később betiltotta a vonulást.

Több jogvédő szervezet is jelezte, hogy a rendezvény miniszterelnöki betiltása ellenkezik a jogállami normákkal.

Délelőtt több nemzeti érzelmű motorbiciklista mégis tartott egy gyűlést a Városligetben.

Update (frissítés)!

Jeszenszky Sándor, a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesülete elnöke az alábbiak közlését kérte:

Nem igaz az az állítás, hogy a Nemzeti Érzelmű Motorosok meg akarták volna zavarni az Élet menete nevű rendezvényt, továbbá Önök – többszöri cáfolatunk ellenére - hamisan állítják azt, hogy a tervezett rendezvény antiszemita lett volna! Mindkét állítás sérti Egyesületünk jó hírét.