Inkább ezer trafikbotrány, mint egy Balogh-ügy
További Belföld cikkek
Bár a Fidesz hivatalosan visszafogottan nyilatkozott arról, hogy Balogh József fideszes parlamenti képviselő állítólag bántalmazta az élettársát, a párt név nélkül nyilatkozó politikusai szerint a történtek miatt többen felháborodtak a frakcióban. „Ezerszer inkább egy trafikbotrány, mint egy Balogh-ügy” – fogalmazott egy befolyásos fideszes képviselő lapunkban. Ha bebizonyosodik, hogy Balogh megverte az élettársát, a frakción belül is komoly retorzió érheti a képviselőt, tette hozzá.

Egy másik ismertebb kormánypárti politikus „emberileg és politikailag elítélendőnek” nevezte a történteket. A politikus szerint a kormánypártok számára azért is kellemetlen az ügy, mert a Fidesznek a családon belüli erőszak kérdésében már korábban is magyarázkodnia kellett.
Tavaly szeptemberben a fideszes Varga István az országgyűlésben azt mondta: a családon belüli erőszakra az jelentheti a megoldást, ha a nők elmennek szülni. Varga kijelentéséből nagy botrány lett, végül a Fidesz kénytelen volt támogatni egy népi kezdeményezést, pedig korábban ellenezte azt.
A vak komondor
Hétfőn elsőként a 444.hu számolt be arról, hogy Balogh élettársa vasárnap este a kecskeméti kórházba került, mert eltört az orra. A lap helyi forrásokra hivatkozva azt írta, a nőt a politikus verte meg. Balogh korábbi felesége szintén arról beszélt, főként a képviselő agresszivitása miatt váltak el.

Mivel a politikus élettársa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a kórház hivatalból értesítette a rendőrséget. A nyomozást áthelyezték a Központi Nyomozó Főügyészséghez, mert felmerült, hogy az ügyben egy mentelmi joggal rendelkező ember lehet érintett. Az ügyészség konkrét nevet azonban nem akart mondani.
Hétfőn este megszólalt az ügyben Balogh is, aki a Hír24-nek adott interjúban azt mondta: vasárnap hajnalban egy lakodalomból érkeztek haza, amikor a vak, nyolcvankilós komondoruk fellökte az asszonyt, aki elesett és beverte a fejét.
„Nem tudom, hogy jöhettem szóba. Eleve fáradtan mentünk az esküvőre, ráadásul Terike is iszogatott, én is iszogattam” – felelte, amikor megkérdezték tőle, a nő a kórházban miért mondta, hogy a politikus ütötte meg. Arra pedig, hogy adott-e pofont a nőnek, azt mondta: „Miért adtam volna? De jó a kérdés. Nem tudom. Ilyen kifáradt állapotban az ember megtenne ilyet?”
Általában kilépnek
Mivel az ügyészségi vizsgálat még nem zárult le, a fideszes képviselők, általában az ártatlanság vélelmére hivatkozva, nem akartak beszélni arról, hogy milyen retorzió érheti Baloghot. Mindössze annyit mondtak, a korábbi években nem volt jellemző, hogy valakit kizártak volna a frakcióból, a botrányba keveredő képviselők maguk léptek ki.
A jelenlegi ciklusban a kizárás csak Ángyán József esetében merült fel, aki többször is szembement a hivatalos kormánypárti állásponttal. Orbán Viktor kormányfő egy februári frakcióülésen azonban úgy fogalmazott: nem teszi meg Ángyánnak azt a szívességet, hogy kizáratja a frakcióból, mert nem akar mártírt csinálni belőle.
Az azóta elhunyt Arnóth Sándor 2008 októberében maga mondott le parlamenti mandátumáról, miután egy parlamenti vita során egy MSZP-s politikusnak azt mondta: „lógni fogsz”.
Lengyel Zoltán az akkor ellenzékben lévő Fidesz-frakcióból azután egy héttel lépett ki, hogy meztelen fotók jelentek meg róla. Lengyel ellen akkor az ügyészség is nyomozott, mert egy igazoltatáskor rendőrökkel dulakodott. A politikus 2008 októberében belépett az MDF-frakcióba.
Kispál Ferenc 2007 októberében szintén maga mondott le mandátumáról, miután kiderült: több alkalommal is képviselőtársa helyett nyomott gombot.
Nem mindeki mond le
Ez nem azt jelenti, hogy a zűrös ügybe keveredő összes fideszes képviselő lemondott volna. Megőrizte például mandátumát a cikk elején említett Varga István is. Nem mondott le Semjén Zsolt kormányfő-helyettes se, miután a hvg.hu a múlt év végén arról írt, hogy jelentős szövegazonosság mutatható ki Semjén 1992-es szakdolgozata és konzulense későbbi cikkei között.
Ugyancsak a kormánypárti frakció tagja maradt Lasztovicza Jenő azután, hogy tavaly júliusban kiderült: a testnevelési karon tanuló fia úgy kapott diplomát, hogy több jegye hiányzott az abszolutóriumhoz (a diplomabotrány miatt a dékán gyanúsított is lett).
A képviselőcsoport alapszabálya szerint a frakciótagság a képviselő kilépésével, kizárásával, halálával, mandátumának megszűnésével, illetve a Fideszből történő kilépéssel, kizárással szűnik meg. A frakcióból egy képviselő akkor zárható ki, ha „a képviselőcsoport érdekeit, vagy alapszabályát súlyosan sértő magatartást tanúsít”. A kizárásról szóló javaslatot a frakcióvezető terjeszti elő, azt a pártelnökség, illetve a képviselők ötöde kezdeményezheti. A kizárásról a frakció titkos szavazással dönt.
Kisgazdából lett fideszes
Az egykori kisgazda Balogh nem tartozik a Fidesz ismertebb politikusai közé, tagja viszont a párt legfontosabb döntéshozó szervének, a választmány elnökségének. Ráadásul tavaly tavasszal Bács-Kiskun megye egyik választókerületi elnökének nevezték ki, ami arra utalt, hogy a kormánypárt a 2014-es választásokon Baloghot újra egyéniben akarta indítani. Képviselőtársai a politikust csendes, nem vitázó embernek írták le, aki a munkáját mindig szorgosan végezte.
Balogh József Fülöpháza polgármestere, 1998 óta országgyűlési képviselő. Az első ciklusában a Független Kisgazdapártban politizált, 2002 óta fideszes. Mandátumát mind a négy alkalommal Bács-Kiskun megye egyik egyéni választókörzetében, a kunszentmiklósi központúban szerezte.
Önéletrajza szerint 1962-ben született Kecskeméten. Mezőgazdasági gépszerelőnek tanult a Gáspár András Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskolában. Amikor itt végzett, 18 éves korában a tanulást abbahagyta. Életrajzaiban szerepel, hogy öt gyermek édesapja, és egyet örökbe fogadott.
Sokat kérdez, és bemutatta a magyar paprikát
A parlamentben most a mezőgazdasági bizottság tagja. Ebben a ciklusban eddig 17-szer szólalt fel összesen, amivel a passzívabb képviselők közé tartozik, 312. az aktivitási rangsorban. Beszéd helyett inkább kérdezni szeret, mert kérdésből viszont több mint 100-at nyújtott be. Egyszer paprikákat hozott be mutogatni a parlamentbe, illusztrálandó a különbséget a vacak import spanyol és a felső-kiskunsági között.
Szinte mindig agrártémában, azon belül is legtöbbször a tanyákkal, a tanyafejlesztési programmal kapcsolatban kérdezett vagy kért szót. Igaz, volt olyan eset, amikor – még 2009-ben – az egyre brutálisabbá váló vidéki, tanyasi élet problémáira hívta fel a figyelmet; „a tanyán élők egyre kevésbé érzik magukat biztonságban” – vetette akkor ellenzékiként a kormány szemére.
A tanyán élő politikus
Balogh az egyetlen parlamenti képviselő, aki tanyán lakik, derül ki az országgyűlési almanach legújabb kötetéből. Ő egyébként a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnöke is, a szervezetet életrajza szerint maga alapította. Fülöpházán van a tanyája, ugyanitt van szántója, nádasa, gyepje is, a kocsija pedig egy 2003-ban vásárolt „Mercédesz 250 TD” a vagyonnyilatkozata szerint.
A vagyonnyilatkozatban még azt is bevallotta, hogy tavaly decemberben képviselői megbízatásával összefüggésben kapott valakitől egy arany pecsétgyűrűt, ami körülbelül 100 ezer forintot érhet. A bevallása alapján Balogh nem hisz a bankokban, kötvényekben. 2,9 millió forintos vagyonkáját készpénzben tartja, tartozása nincs. Lelkiismeretesen beszámolt a vagyonnyilatkozatban a drágább mezőgazdasági munkagépekről, amelyeknek a birtokosa, egyebek mellett van két vontatója, nádaratógépe, kévekötőgépei, rakodógépe, gabonakombájnja, ráadásul „3 db” lova is. A gazdálkodásban az Európai Unió is segítette, 2012-ben területealapú támogatásként 916 358 forintot kapott, 2011-ben 896 ezer forintot.
A vagyonnyilatkozatából derül ki az is, hogy a vele élő egyik gyermekét Liptai Szabolcsnak hívják. A hír24.hu szerdán írta meg: Fülöpháza trafikjának üzemeltetését történetesen egy Liptai Szabolcs Richard nevű pályázó nyerte el.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Belföld
Meghalt Weiland Annamária
Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.
tegnap, 21:21
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus
A miniszterelnök nem kapott számlát.
tegnap, 18:15
- Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége
A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.
tegnap, 08:32