Agyonvert rab: kirúgták a gyulai börtön parancsnokát

2013.06.28. 14:13
Kirúgták a gyulai börtön parancsnokát egy héttel azután, hogy az egyik rabot a cellában feltehetően agyonverték.

Június 28-i hatállyal indoklás nélkül felmentette a vezető beosztásából és rendelkezési állományba helyezte Arató Ferenc bv. ezredest, a Békés megyei bv. intézet parancsnokát Csóti András országos parancsnok. A hírt a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága közölte. A gyulai börtön vezetésével Törzsök Tibor bv. alezredest bízták meg, aki mostanáig a szegedi Csillag Börtön helyettes  parancsnoka volt.

A parancsnok leváltása valószínűleg összefüggésben van azzal, hogy múlt héten pénteken elhunyt egy fogvatartott a börtönben. A megyei Rendőr-főkapitányság akkor azt közölte: büntetőeljárást indítottak, miután felmerült a gyanú, hogy a 18 éves orosházi férfit zárkatársai verték meg. A rendőrség igazságügyi orvos szakértőkkel vizsgálja, valóban történt-e bántalmazás és ha igen, akkor az ebből eredő sérülések vezettek-e a férfi halálához. Az Index információja szerint jelenleg nyomozás folyik az ügyben.

Bár a magyarországi börtönökben gyakoriak a verekedések és verések, ritkán fordul elő, hogy ezek halállal végződnek - ellentétben például az Egyesült Államokkal, ahol ez jóval gyakoribb. Idehaza 2010 szilveszter éjszakáján a váci börtönben egy pedofília miatt elítélt férfit vertek agyon a cellatársai a váci fegyházban. 2007-ben a tököli fiatalkorúak börtönében gyilkolták meg társukat a rabok, 2005-ben pedig a márianosztrai fegyházban jutott hasonló sorsra egy elítélt. Érdekes, hogy azt megelőzően halállal végződő verekedés csak 1980-ban fordult elő Magyarországon, ráadásul véletlenül: akkor étkezés közben löktek meg egy rabot, aki olyan szerencsétlenül esett, hogy egy hónap múlva a kórházban meghalt. Más kérdés, hogy a börtönvilágban jártas szakemberek szerint a szocialista érában is több ilyen eset történhetett, legfeljebb nem került nyilvánosságra.

Jelenleg a magyar börtönökben 140 százalékos az országos átlagtelítettség, több mint 17600-an vannak fogvatartva. Ezekben az intézményekben egy évben átlagban 30-40 ezer fordul meg a becslések szerint. A számuk nő, amit jól mutat, hogy az összlétszám tavaly év végén 17179 fő volt, jelenleg viszont 18 300 körüli.

A BVOP az Indexet arról tájékoztatta, hogy a fogvatartottak által elkövetett öngyilkosságok száma a korábbi évhez képest eggyel csökkent (8 eset), szintén eggyel kevesebb szuicid kísérlet történt (34 eset), amelyek befejezését a gyors észlelésnek köszönhetően sikerült megakadályozni.

A fogvatartottak által egymás sérelmére elkövetett cselekményeinek száma a jelentősen megnövekedett létszám ellenére összességében nem emelkedett túlzott mértékben - közölte lapunkkal a BVOP.

Míg 2011-ben 96 súlyos testi sértés vált ismertté, addig tavaly 97. A szemérem elleni erőszak szintén nőtt tavaly az azt megelőző évhez képest (2011-ben 27, 2012-ben 32 eset vált ismertté), akárcsak a kényszerítés (2011-ben 131, tavaly 156), a börtönön belüli rablások száma viszont csökkent (2011-ben 35, azt megelőzően 29 eset volt). Az előző évhez képest kismértékben csökkent a személyi állomány tagjai ellen irányuló támadó cselekmények száma  is (2011: 68, 2012: 66).