A sportpálya miatt verekedtek a menekültek

2013.06.29. 12:38 Módosítva: 2013.06.29. 13:56

Életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el négy felnőtt korú külföldi ellen, akik péntek délután a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Debreceni Befogadó Állomásának területén egy 32 éves menekült társukat bántalmaztak - tudtuk meg Kovács Károly Attilától, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

A bántalmazott férfit a mentők kórházba szállították. A gyanúsítottakat a rendőrök elfogták és előállították a főkapitányságra. A kihallgatás után a nyomozók három főt vettek őrizetbe, negyedik társuk szabad lábon védekezhet.

Állítólag a menekülttáborban lévő sportpálya használatán robbant ki a tömegverekedésbe torkolló vita afgánok, pakisztániak és afrikaiak között.  Az MTI úgy tudja, hogy az afrikaiakat átszállították egy másik menekülttáborba.

Pénteki információk alapján negyvenen estek egymásnak, több száz menekült pedig „szurkolóként” vett részt az összecsapásban. A rendőrség nagy erőkkel, meg nem erősített információk szerint 300 fővel volt jelen a táborban szinte egész éjszaka, mivel tartani lehetett attól, hogy a rendőrök távozása után ismét egymásnak esnek a menekültek.

Jogvédők már korábban jelezték, hogy a tábor túlzsúfoltsága miatt hasonló incidensekre kell számítani. Amint arról a menekültek világnapján megjelent összeállításunkban beszámoltunk, a megváltozó szabályozás miatt jelentősen emelkedett a Magyarországra érkező menedékkérők száma az év eleje óta. Debrecenben az újonnan érkezők sokszor az étkezőben leterített matracokon alszanak, és ellátásukkal több probléma van.