Előzetesben egy 13 éves gyerek
Az új bűntető törvénykönyv alapján előzetes letartóztatásba helyeztek egy tizenhárom éves gyereket is, mert részese volt egy szabolcsi rablótámadásnak, amiben felnőtt társával életveszélyesen összevertek egy nőt.
A bíróság szerint a fiú és idősebb társa múlt hét hétfőn részegen bement egy dögei nő lakásába, akitől pénzt követeltek és a nőt életveszélyesen összeverték. Az asszony ruháját a bíróság szerint közösülési szándékkal le is tépték, a mobiltelefonját pedig ellopták. Ez az első nagy nyilvánosságot kapott ügy, amikor tizennégy év alatti gyereket helyeztek előzetes letartóztatásba.
Az asszony segítségére siető fiát szintén megtámadták, de neki sikerült elmenekülnie, és értesítette a rendőrséget. Közben a tizenhárom éves fiú és társa tovább bántalmazta a sértettet, ruházatát közösülési szándékkal letépték. A helyszínre érkező rendőrök elfogták őket.
A tizenhárom éves elkövető gyanúsítását az új büntető törvénykönyv tette lehetővé, amely a büntethetőségi korhatárt bizonyos bűncselekményeknél, így szándékos emberölésnél, életveszélyt vagy halált okozó testi sértésnél, rablásnál, kifosztásnál leszállította tizennégyről tizenkét évre.
A tizennégy év alatti elkövetőknél legsúlyosabb szankcióként javítóintézeti nevelést rendelhet el a bíróság, időtartama egytől négy évig terjedhet. A tizenhárom éves fiút idős kora miatt korlátozottan cselekvőképes ember sérelmére elkövetett rablással és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítják. Felnőtt társát ugyanezekkel a cselekményekkel, valamint szexuális erőszak bűntettének kísérletével és magánlaksértés elkövetésével gyanúsítják.
A letartóztatás ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így az nem jogerős.