Szilárda
0 °C
6 °C

Nem találtak bombát a csepeli lakásban

2013.09.13. 12:18

Előzetes letartóztatásba helyezték a 38 éves P. Károlyt, aki kedden azzal fenyegetőzött csepeli, második emeleti lakásában, hogy felrobbantja magát, közölte a csepel.hu. Ő maga értesítette a rendőrséget arról, hogy öngyilkos akar lenni, majd pár perccel később újra telefonált, és azt mondta, egy bomba is van nála.

A férfit jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították, mivel nem ez az első eset, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. Egyik szomszédja az Indexnek korábban elmondta, a férfi az elmúlt fél évben már kétszer ugrott ki a második emeleti lakásának ablakán. Állítólag a környéken élőket is gyakran terrorizálta: az Index telefonon beszélt a ház közös képviselőjével, aki elmondta, hogy a férfi folyamatosan konfliktusban áll a lakókkal, mert sokat hangoskodik, néha ittas állapotban is, és már több mint hatszázezer forint közös költséggel tartozik a háznak.

A kerületi rendőrség kedden a helyszínre vonult, kiürítették a II. Rákóczi Ferenc utcai épületet, lezárták a környéket, és értesítették a TEK-et. Az épületet harmincöt embernek kellett elhagynia.

A lakásában egyedül élő P. Károlyt hosszas rábeszélés után rávették, hogy önként adja meg magát. P. Károly nem mondott semmit az indítékairól az őt elvezető rendőröknek. A lakást később tűzszerészek is átvizsgálták, de robbanóanyagot nem találtak. P. Károly ellen közveszéllyel való fenyegetés miatt indult eljárás.