Huba
17 °C
33 °C

Elbocsátások lesznek az E.ON-nál a rezsicsökkentés miatt

2013.09.21. 10:28

Ötven embert bocsát el nyíregyházi és debreceni erőművéből az E.ON Hungária Zrt. - írta szombati számában a Kelet-Magyarország.

Egyházi Nikoletta, a cég sajtószóvivője a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilapnak elmondta: a kedvezőtlen piaci helyzet miatt kényszerülnek a veszteségesen működő két erőműben a leépítésre, amely együttesen közel 30 százalékos mértékű lesz. Az érdekképviseleti szervezetekkel már megkezdték az egyeztetést; a vállalat a kollektív szerződésben rögzített kompenzációt mindenképpen biztosítja, minden érintett dolgozónak a lehető legtöbb segítséget megadja.

A szóvivő megemlítette, hogy az üzemeltetését már szüneteltető nyíregyházi és debreceni kombinált ciklusú erőműben - melyek éves szinten két és fél milliárd forint veszteséget okoztak - minden lehetőséget megvizsgáltak a gazdaságossá tételhez, de a mostani piaci helyzetben és a regulált távhő jelenlegi árszintje mellett nem tudtak megoldást találni.

Az erőművek működésének szüneteltetése a két nagyvárosban nincs hatással a távhőellátásra, a szolgáltatást kazánokkal biztosítja az E.ON - közölte a Kelet-Magyarország.