Meggondolta magát a Fidesz
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Mégis lesz Szilvásváradon fogyatékkal élőket befogadó lakóótthon, mondta Horváth László, Fideszes országgyűlési képviselő vasárnap egy sajtótájékoztatón Bélapátfalván. Szilvásváradon a négy helyett kettő, Bélapátfalván egy. Pénteken pedig még egyhangúlag döntött arról Szilvásvárad képviselő-testülete, hogy a településen nem szívesen lát fogyatékkal élőket, akiket egy közeli tömegintézményből helyeznének emberi körülmények közé.
Horváth László néhány napja még azt kérte saját oldalán, hogy módosítsák a pályázatot, hogy Szilvásváradon ne vásároljanak ingatlanokat fogyatékosok elhelyezéséhez, ma pedig már az ügy nagy támogatójának mutatja magát: a Facebook-oldalára olyan fotót töltött fel, amin fogyatékkal élők társaságában látható, egy videón pedig bemegy a fogyatékkal élők otthonába, és úgy tesz, mintha mindig is támogatta volna a kitagolás ügyét, az otthon lakói pedig hálálkodnak neki, szorongatják a kezét.
A heol.hu kérdésére a vasárnapi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a pályázó hibájának tartja, hogy nem tájékoztatta megfelelően a környéken élőket arról, mit is jelent a fogyatékosotthon kitagolása. Ezért erre a későbbiekben nagyobb hangsúlyt kell fektetni.
Ahogy arról tavaly már írtunk, Magyarországon egy nemzetközi szerződések alapján született 1998-as törvény írja elő a fogyatékosok kitagolását. A kitagolásban hazánk laza tizenöt éves késésben van, az erre fordítható óriási uniós támogatás – egyébként Közép-Európa nagy részéhez hasonlóan – inkább a hagyományos tömegintézményekre ment el, ahol átlagosan 41 ápoltra jut egy nappali helyiség, vagy 14-en osztoznak egy fürdőszobán.
A szilvásváradi kitagolás a településnek egy fillérjébe sem kerül. A bélapátfalvai intézmény 154 lakójának ugyanis egy egymilliárd forintos projekt keretében Bükkszentmártonban, Mónosbélben, Nagyvisnyón és Szilvásváradon házakat vásároltak, melyeket utána átalakítottak, akadálymentesítettek és korszerűsítettek. Ebben a minőségileg sokkal jobb környezetben fognak a fogyatékosok segítőik irányításával főzni, kertészkedni, bevásárolni; azaz minden lakó csak annyi segítséget kap, amennyire szüksége van.
A kitagolás során a fogyatékkal élők elvileg a korábbi nagy intézményekre épülő rendszerből, olyan kisebb lakóegységekbe kerülnek, ahol maximum néhány ember él együtt, és ezeknek az ingatlanoknak a földrajzi elhelyezkedése is illeszkedik a települések, városok közösségeibe.