Gyurcsány a Szabadság téren rendel

2013.10.04. 10:36 Módosítva: 2013.10.04. 12:32
Gyurcsány Ferenc, a Demokratius Koalíció elnöke visszavonhatatlanul beindította a kampánygenerátort, begyújtotta a kampányrakétákat, élesítette a kampányatomtölteteket.

Azután, hogy Kádár érdemeit sorolta Nagy Imre háza előtt, hogy szenvedélyes beszédet tartott a szenvedélyről a Szabadság hídon, hogy több remek videót is forgatott Felcsúton, hogy belekezdett országjárásába, a volt miniszterelnök ma, pénteken a Szabadság téren tart maratoni fogadóórát délelőtt tíztől este nyolcig.

Így fogadták Gyurcsány Ferencet a rajongói:

Rajongók várták Gyurcsányt fogadóóráján

De érthető Gyurcsány aktivitása, szeptember közepén azt nyilatkozta: „Azt gondolom, hogy a DK képes 7-8 százalékot szerezni. De ha mégsem jutunk be, akkor a Demokratikus Koalíciónak valószínűleg vége van, négy évet aligha lehet kibírni parlamenten kívül. Ha a DK-nak vége van, akkor valószínűleg nekem is." Így, mivel nem sikerült belekerülnie a nagy ellenzéki összefogásba, most mindent bele kell adnia, és a jelek szerint ezt is teszi.

Ezt gondolják Gyurcsány Ferenc idézett mondatairól a DK szimpatizánsai:

Az 100% hogy meglesz az 5%

Háromnegyed tízkor már legalább 50-60 ember gyűlt össze, hogy a kis pódiumon helyet foglaló Gyurcsány Ferenccel vagy a színpad mellett ülő Kósáné Kovács Magdával beszélhesse meg a problémáit. Az exminiszterelnök pontosan 10-re meg is érkezett, és azonnal bevetette magát az emberek közé: egy-egy kedves szóval, öleléssel nyugtatja meg láthatóan meghatódott idős rajongóit. Gyurcsányt Kósáné Kovács Magda mellett Vadai Ágnes, Vágó István − a DK narrátora, ahogy az egyik aktivista nevezte −, Szarvas Koppány Bendegúz és Gréczy Zsolt is elkísérte. Gréczy köszöntötte a megjelenteket, és mindenkit arra buzdított, hogy ha meglátnak egy DK-s képviselőt, állítsák meg, beszélgessenek vele nyugodtan az ország állapotáról, az ellenzék helyzetéről, a jövő Magyarországáról.

A fogadóóra negyed tizenegykor el is kezdődött: egy fiatalember ült oda Gyurcsány asztalához, akivel egy percet beszélgetett. A fiú később elmondta, egy négyoldalas szöveggel érkezett, amit el szeretett volna mondani az exminiszterelnöknek, de mivel sokan várnak még rá, erre nem volt alkalma. Amúgy azért jött el, mert szerinte Gyurcsány jól kezelte a világgazdasági válságot, és az egyébként is történelmi, hogy négy év alatt négy budapesti hidat újított fel. Bár rövid volt a beszélgetésük, azért érintette az oktatásban bekövetkezett változásokat is, amivel kapcsolatban egyetértettek Gyurcsány Ferenccel abban, hogy a központosítás egyáltalán nem jó irány.

Egy hölgy pedig arról beszélt, miután váltott néhány szót Gyurcsány Ferenccel, hogy egyetértett vele a volt miniszterelnök abban, hogy vigyázni kell Orbánnal, mert lehet, hogy a választások után, ha ők maradnak kormányon, felemelik az áfát. Azt is elmondta, bármelyik politikussal elbeszélgetne, de Orbánhoz egyszerűen lehetetlen odaférni, Mesterházy Attilára pedig haragszik, amiért nem vették be Gyurcsányékat a nagy ellenzéki együttműködésbe. Ő egyébként azért is tiszteli Gyurcsányt, mert a volt miniszterelnök az egyetlen politikus, aki határozottan kiáll amellett a véleménye mellett, hogy a határon túli magyaroknak adott szavazati jog rossz döntés volt, és igazságtalan az itt élőkkel szemben.

A hideg ellenére viszonylag nagy az érdeklődés, legalább harmincan kifejezetten azért állnak sorba, hogy a volt miniszterelnökkel beszélhessenek.