Két választás, egybe mehet?
További Belföld cikkek
-
Sokaknak boldogan zárult a szombat, több mint húsz új milliomosa lett Magyarországnak - Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- Menczer Tamás szerint Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették
- Közzétették azt a dokumentumot, amely szerint Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez
- Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
Bár a magyar választókat nem valószínű, hogy lázba hozza a dolog, mégis eldöntött tény: 2014. május 25-én az Európai Unió polgárai egy hétvégén szavaznak le az Európai Parlamentbe küldendő képviselőkről – pontosabban a pártlistákról, melyekről a képviselők a parlamentbe kerülnek.
Az eddigi két magyarországi EP-választás hagyományosan csak a két parlamenti megmérettetés közti erőfelmérőnek számított, de a soron következő alkalmat felértékeli az, hogy nagyjából egybeesik majd az országgyűlési választások időpontjával.
Nagyjából. Mert bár kézenfekvőnek tűnik, hogy a két választást egy időben tartsák meg, a választási kampány viharos kezdetével az egybe vagy külön kérdése is erőteljesen átpolitizálódott. Az év elején Gulyás Gergely, a Fidesz szakpolitikusa még különösebb kételyek nélkül mondta, hogy többek között a két-hárommilliárdosra becsült költségmegtakarítás miatt az országgyűlési választást az unió által kijelölt EP-választási időponthoz fogják igazítani.
Még a Fidesz sem tudja, amit Orbán már igen
Az elmúlt hetekben azonban erről is beindult a spekuláció. A Népszava még augusztusban megszellőztette, hogy Orbán Viktor tudatosan külön akarja tartani a két választást, mert attól tart, hogy így uniós választási megfigyelők koppinthatnak Kubatov körmére, illetve az európai baloldal anyagilag is támogathatja a magyar ellenzéki pártokat. Ehhez jött még Tóth Zoltán választási szakértő véleménye, miszerint Orbán tudatosan alacsony részvételre törekszik az EP-választáson, hogy ezzel is demonstrálja a magyarok „szabadságharcos” érzületét. És egy szuperintenzív országgyűlési kampány után négy-hat héttel szinte biztos, hogy a magyarokat még a két eddigi alkalomnál is kevésbé fogja motiválni az EP-választás, ezért borítékolható lenne az eddig sem túl dicső, 38,5 (2004) illetve 36,28 (2009) százalékos részvételi arány alulmúlása.
Kerestük a Fideszt is, hogy akkor most mit is képviselnek, egy időben vagy külön legyen-e a két választás. Egyelőre nem kaptunk választ. A párt részéről nyilvánosan eddig csak Navracsics Tibor érvelt a különválasztás mellett, ő is csak a „könnyebb technikai lebonyolításra” bírt hivatkozni. Gulyás Gergely ellenben augusztusban ismét kiállt az egyidejűség mellett, és azt mondta, hogy „mind az elnökségben, mind a frakcióban sokan gondolják úgy, hogy praktikus lenne a két választás egyidejű megtartása”. Ha másból nem, a rengeteg feltételes szerkezetből simán kiderül, hogy ez a kérdés még a Fideszben sem teljesen lefutott.
A mindig szemfüles Népszava azonban felfigyelt Orbán Viktor szeptemberi kongresszusi beszédében egy mondatra, ami úgy kezdődött, hogy „Már most, hét hónappal a választások előtt azt halljuk..."; és a „hét hónap” utalásból kiszámolta, hogy Orbán áprilisi – azaz külön tartott - választással számol. És bár a választás időpontjának kijelölése Áder János szuverén döntésére van bízva, a baloldali lap nem fűzött sok reményt ahhoz, hogy a köztársasági elnök szembemenne Orbán akaratával.
Lesz egy kurva nagy nacionalista roham
Az általunk megkérdezett ellenzéki erők – pontosabban akik válaszoltak nekünk – mindenesetre teljesen biztosak voltak abban, hogy a két választást külön fogják megtartani, méghozzá azért, mert ez sokkal nehezebb helyzetet teremt számukra.
Szanyi Tibor, a szocialisták leendő EP-listavezetője szerint az MSZP – akár egyben lesz, akár nem – integrált választási kampánnyal készül, azaz adott problémáknak egyszerre próbálja megmutatni a belföldi és az uniós vetületét. Szanyi ugyanis a legtöbb szakpolitikai kérdésben – mint például a szegénység és a fiatalok munkanélkülisége – teljesen hamisnak tartja a nemzeti-uniós szembeállítást. Ezzel szemben a Fidesz részéről integrált megközelítés helyett a kettős választási kampányban "egy kurva nagy nacionalista roham"-ot vár.
Szanyi szavait hallgatva azért eszünkbe jutott az, hogy a pártok minden EP-választás előtt megesküsznek arra, hogy az ő kampányukban mennyire összefonódnak majd az európai meg a magyar ügyek, de azért mégis mindig valahogy egy nettó belpolitikai pártcsatározás kerekedik ki az egészből.
De visszatérve a kettős kampányra, méghozzá a piszkos anyagiakra, Szanyi az extraköltségek között csak az ötven nap extra telefonálást és nyomtatóköltséget említette, mert az MSZP-nél állítása szerint az aktivisták önkéntes alapon dolgoznak, és „még az ásványvizet is maguknak veszik”. A leendő listavezető azt is állította, hogy a szocialistáknak „egy büdös vasuk” sincsen a választásra, de ennek ellenére szerinte a „Fidesz feldughatja a tömérdek pénzét”, mert az elementáris indulat úgyis elsöpri majd őket.
A Jobbik részéről nyilatkozó Dúró Dóra is azt mondta, hogy a kampányra fordítható keret adott, akár lesz hat extra hét, akár nem. Azt ő is biztosra vette, hogy Áder a fideszes érdekeknek megfelelően április elejére teszi az országgyűlési választást, pedig a Jobbik is inkább az összevonást támogatná, ami „olcsóbb, és a választóknak is egyszerűbb lenne”. Emellett a Jobbik saját szempontjából is előnyösebbnek tartaná azt, ha az uniós témák erőteljesebben jelenhetnének meg az országgyűlési választáson. A Fidesznek ugyanis az EP-kampányban nagyobb önmérsékletet kéne tartania az EU-ellenességben – ezáltal a Jobbik jobban kidomborodhatná azt, hogy uniós ügyekben ők „markáns különvéleményt, alternatívát” képviselnek az összes többi párthoz képest.
Kisebb pártok – nagyobb lutri
A Fideszen kívül a pártoknak tehát a kettébontott választás inkább tehernek számít, de politikailag egyes ellenzéki pártoknak nem feltétlenül jelent hátrányt.
Egyfelől ugyanis egy tisztán uniós választásnál nem érvényesül a kétpólusú választás csapdája. Ez alatt azt értem, hogy az országgyűlési választáson – különösen az új rendszerben – a választók várhatóan inkább a nagy, kormányképes blokkokra fognak szavazni, és ez a tömbösödés az EP-voksok számát is könnyen lehúzhatja az olyan, a kormányváltás-kormánymarasztalás kérdésében el nem kötelezett pártoknál, mint az LMP vagy akár a Jobbik.
Külön választva viszont az EP tisztán arányos rendszerében már a választónak is kifizetődő lesz a neki szimpatikus pártra leadnia a szavazatát, nem kell a kormányváltó preferenciáival vagy a favorizált párt szövetségi stratégiájával kalkulálnia.
A külön választás azonban politikai veszélyt is rejthet: ha egy párt az országgyűlési választáson rosszul szerepel – mondjuk kiesik –, akkor ezzel lerontja EP-mandátumra vonatkozó esélyeit is.
Előre a luxemburgi úton!
Egy biztos: az összevont választás egyáltalán nem lenne ellenére az EU-nak, sőt. Az Európai Bizottság intézményi ügyekért felelős szóvivője, Anthony Gravili a Bruxinfónak nyilatkozva kifejtette, hogy „gyakori, hogy egy uniós tagállam a költségek csökkentése, és a választói részvétel bátorítása miatt összevontan rendez választásokat”.
A bátorítás mögött valóban állhat egy olyan szándék, hogy a hagyományosan nagyobb érdeklődést kiváltó országgyűlési választás segítségével feltornásszák a botrányosan alacsony részvételi arányt – ami az unióban 1999 óta masszívan 50 százalék alatt van.
Az Európai Parlamentnek elemi érdeke az, hogy minél nagyobb társadalmi részvételt – vagy legalábbis érdeklődést – tudjon felmutatni, mivel tulajdonképpen megalakulása óta permanens szabadságharcot vív a tagállami kormányok, de még inkább a többi uniós intézmény ellen a saját jogkörének kiszélesítéséért – ezt persze így, ebben a formában soha, egyetlen uniós politikus sem ismerné be. Ebben a háborúban pedig a legfontosabb fegyvere az a sokat hangoztatott tény, hogy az EP az egyetlen demokratikusan választott uniós intézmény. Ennek indokával száll szembe a költségvetéssel, a stabilitási paktummal, és kér mind nagyobb beleszólást a költségvetésbe. Azt, hogy az EP valódi demokratikus legitimitással rendelkezik, az ötven százalékot még csak nem is súroló részvételi aránnyal nehéz komolyan venni.
Az a kijelentés viszont nem áll meg, hogy a választások összevonása „gyakori” volna az EU-ban. Az Európai Választási Adatbázis (NSD) szerint egyedül Luxemburgban hangolják össze rendszeresen a két választást: Viviane Reding szülőhazájában a választók 1994 óta mindig egyszerre szavaznak az EP- és a hazai listákra, ami derekas, 91 százalékos részvételi arányt eredményez.
A minden állampolgárra nézve kötelező szavazásnak köszönhetően szintén 90 százalék feletti volt a részvételi arány 2009-ben Belgiumban, mikor a választók a EP-listák mellett a regionális és szövetségi képviselőkre is szavaztak. Belgiumban egyébként amikor egybeesés van, akkor a hatóságok mind a három szavazást egy napra hozzák – igaz, ez 2009 előtt legutóbb 1999-ben fordult elő.
2014-ben a két Benelux-államon kívül csak Nagy-Britanniában csapnak hozzá más témájú szavazást az EP-választáshoz: ott a helyhatóságok miatt is urnákhoz hívják a választókat. A helyhatósági választást hagyományosan május első keddjére szokták kiírni, ezt azonban a parlament elhalasztotta több, mint három héttel, hogy így egyben tarthassák majd az EP-választásokkal.
Ez a praktikus döntés a briteknél is jó alkalmat adott arra, hogy azt számolgassák, ki nyerheti vele a legtöbbet. De ott nem a kormányzó konzervatívok vagy a liberális demokraták tűnnek a legnagyobb haszonélvezőnek, hanem Nigel Farage uniós színtéren már évek óta jelen lévő Függetlenségi Pártja – és ezt maga az excentrikus pártvezér sem tagadta.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
