Félre a kultúrát, amíg nem adtunk el minden bort

Nem kannás vagy flakonos borokat kóstolgatott egyetemistaként, inkább borfesztiválokra járt, és ivás közben borászokkal is beszélgetett Kiss Eliza, a hegyközségek megújításáért és a szőlő-bor ágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos. Mivel egyre több kérés érkezett hozzá, és mivel egyre jobban érdekelte a téma, beleásta magát a borjogászkodásba – mesélte a márciusban kinevezett biztos a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM), ahol az ország eddigi legnagyobb, nemrég lezárult borkóstoló projektje kapcsán beszélgetettünk vele.

Aki követi az állam és a bor viszonyát, és itt most nem a borvirágos orrú Pálffyra gondolunk, az már automatikusan süket a hagyomány, kultúra, hungarikum szavakra. Ezeket ugyanis sokat hallotta a szakma az elmúlt években, a boros gazdák alapvető problémái, így például a brutális mennyiségű bürokratikus teher, az olcsó importborok káros hatása, a strukturális átláthatatlanság viszont nem mérséklődött.

A tapasztalatok alapján én sem hallottam meg, amikor a keddi beszélgetés közben a miniszteri biztos rákezdett, hogy „a bor nem egy egyszerű élelmiszer, hanem országimázs, kultúra...”. Arra figyeltem csak fel, amikor a mondat végén megjegyezte, hogy „de ez mind csak humbug, és egészen addig senkit sem érdekel, amíg a bor nincs eladva, méghozzá jó áron”. Na végre – gondoltam, és lélekben több tucat magyar borásszal együtt sóhajtottam fel.

Leg, leg

Kiss, mióta megkapta a tisztet, látszólag nem törődik azzal, hogy az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Külügyminisztérium is évek óta a borászatban töketlenkedik, a VM nevében is országos programot indított.

A nyári Nemzeti Borkiválósági Programon belül, az ország eddig legnagyobb borkóstolóján pályázási díj nélkül indulhatott mindenki, aki fehérbort készít. Ráadásul ez volt az első olyan állami akció, ahol a beszolgáltatott borok árát kifizették, és Kiss szerint ez látszólag apróság, valójában komoly harc volt az ára. A cél a kóstolással egy könyv összeállítása volt, és hogy felmérjék a hazai piacot. A minőségi portfólióból ezentúl az egész közigazgatás kedvére válogathat, így talán a karácsonyi asztalok édes kísértetei helyett ezentúl friss és trendi tételekhez nyúlnak majd az országos rendezvényeken.

Igaz, hogy a Külügyminisztérium is minden évben kiválasztja a saját kedvenceit, ők viszont csak a saját listájukról, egy szűk, maguk által preferált pincekörből választanak borokat. Kissék listájára viszont olyan borászok tételei is bekerültek, akiket a kormányzat nem szeret – állítja. Egyelőre naiv ábrándnak tűnik, hogy a Külügy felhagy az így már felesleges és talán kicsit részrehajló gyakorlatával, de a biztos optimista.

A nyári azonban nem a legszerencsésebb időpont volt a borválogatáshoz, mert így sokakhoz nem jutott el a lehetőség híre. Az Index találomra három kisebb pincészetet kérdezett meg, de egyik sem hallott a programról. A tokaji Homoky családi pincészet ugyan látta a „borverseny hirdetését”, de aztán elfelejtettek pályázni. A szekszárdi Fekete Pince borásza azt sem tudta, miről beszélek, amikor a programról kérdeztem. Utólag azért korrigált: annak ellenére, hogy vörösboros vidék, neveztek, de az eredményekről és a program más részeiről Fekete Mihály sem hallott. A Béla és Bandi néven működő balatoni pincének, vagyis Fodor Bélának és Fodor Andrásnak is teljesen új volt a sztori. Szemérmesen, de az Indexnek bevallották: nem is nagyon érdekli őket.

Boros életpálya

Kiss programjának része egy boros életpályamodell is. Ezzel 18 év fölött minden borszeretőt felkarolna, a fiataloknak például táborokat szervezne, ahol ivás közben sikeres fiatal borászokkal ismerkedhetnének.

De a boros életpálya összefogná a szakmát is. Mindenkit, aki az ágazatban dolgozik, tehát nemcsak a borászokat és szőlészeket, hanem például a sommelier-ket, pincemunkásokat, hegybírókat és bormarketingeseket is. Ez szűken értelmezve 72 ezer embert jelent, de az idénymunkásokkal együtt Kiss szerint akár 200-300 ezer főről is beszélhetünk. Őket a VM egy pályakövetési rendszerrel támogatná, egy közös adatbázisban kezelné, hogy hatékony legyen a borvidékek közötti munkaerő-mozgatás. A biztos szerint ugyanis a szervezett munkaerőre a boros ágazatban is nagy az igény. Az általunk megkérdezett borászok ezt nem tudták megerősíteni, de azért megjegyezték, ártani nem ártana egy ilyen sem.

A tervek szerint a VM továbbképzéseket is szervezne, és például azt is számon tartaná, hogy melyik sommelier milyen végzettség alapján tartja magát szakértőnek. Kiss szerint most az is gond, hogy a hegybírók többsége csak egy érettségivel rendelkezik, emiatt sokszor nem látnak rá a problémákra, mégis akár félmilliós büntetéseket is kiszabhatnak.

Kiss büszke rá, hogy sokoldalas bonyolult stratégia helyett a Nemzeti Borkiválósági Programot egy egyoldalas táblázatba tudta foglalni, és a borok kifizetésével együtt is mindössze 13 millió forintból megoldotta az egészet. Az életpálya- és pályakövetési rendszer kiépítéséhez EU-s erőforrásokra pályázna jövőre. Ugyanis hiába a VM-é a szakmai felelősség, az ágazati pénzek az AMC-hez folynak be, az azonban inkább a külföldi megjelenésekre épít. A VM és az AMC közötti partneri kapcsolaton is van még mit alakítani, mondta.

„Ez egy bozótharc, először mindenkit meg kell győzni” – mondta Kiss a totális ágazati reformról. Hozzátette, hogy ilyen szempontból a miniszteri biztosi pozíció előny. „Más, mint egy tipikus közigazgatási munka”, mert a biztos mátrixban tud dolgozni. Ő ráadásul a Hungarikum Bizottságnak is tagja, ahol más minisztériumok delegáltjaival dolgozik együtt, ami a lobbizás szempontjából nem rossz kiindulópont, jegyezte meg.

Eladás nélkül

Persze ha senki sem vesz bort, akkor hiába az egész. A biztos elmondta: Magyarországon jelenleg átlagosan havi háromezer forintot költünk borra, de ez szerencsére már nem csak pár száz forintos tételeket jelent. Egyre inkább húzunk a minőség felé, habár a borról még mindig előbb mondunk le, mint mondjuk a sörről. Pedig a viszonylag olcsónak számító 600–1500 forint közötti palackok között is találunk jót. Kiss azt is elmesélte, nemrég egy külföldi élelmiszer-áruházlánc azt kérte magyar szakemberektől, hogy ebben az árkategóriában válasszanak ki minőségi borokat. Sikerült.

De ez kivételes eset volt. A hiperek polcaira általában csak azok a pincék kerülnek be, amelyek már kijárták a kereskedelmi utakat, kiépítették az ehhez szükséges kapcsolataikat, és főleg azok, amelyek képesek kifizetni a polcpénzt – bor formájában. A borkereskedőknél emellett komoly minőségi és arculati kritériumok is vannak, és a láncok sokszor megpróbálják befolyásolni a kis pincék munkáját, nem feltétlenül a borászok érdekeit szem előtt tartva. Sok kis termelő nem is mer bekopogni a nagy kereskedőkhöz, de a jövőben ők is tanácsot kaphatnak, ígéri a biztos.

A kicsik és a mostanában egyre keresettebb kézműves borászatok sikeréhez összefogásra is szükség van. Egyes vidékeken, például Csopakon vagy Tokajban ez magától is egészen jól működik, máshol, például Zalában viszont egymást marják az érdekcsoportok. Kiss szerint csak akarat kérdése az összefogás, a közös érdekérvényesítés, és ő ezt akár a minisztérium által is segítené. „A közös reklám előnyeit nem nehéz felismerni, és reklám alatt nem olyan óriásplakátokat kell érteni, amelyeken két jó nő bort iszik”, mondta Kiss az expókra meg a fesztiválokra célozva.

Végtelenül optimista

„A bürokrácia bürokráciát szül, az államszervezet pedig mindig hátráltatja saját magát” – mondta a biztos. Annak, hogy ezt látja, azok a borászok is örülhetnek, akik évtizedek óta panaszkodnak a brutális mennyiségű kötelező papírmunkára. „Ahányszor a csibészek csaltak, a mi adminisztrációs terhünk nőtt” – mondta a szekszárdi borász, Fekete Mihály. Szerinte most a pincéknél legalább annyi időt kell papírmunkával tölteni, mint amennyit a szőlőben, és úgy tűnik, ez nagyobb probléma, mint amelyekre a program koncentrál. Kérdésre Kiss is elmondta, tudja, hogy illene lépni a modernizáció irányába, és már tíz évvel ezelőtt is látta, hogy Stuttgartban ezt néhány emaillel intézik. Jövőre ő is elektronikus alapra helyezné azt a rendszert, amely most még leginkább indigóalapon működik.

Kiss megbízatása decemberig tart, de nem fél attól, hogy nem hosszabbítják meg. Azt mondta, a hobbija a munkája, és ezért nem bánja, ha napi 16 órát kell azzal töltenie. Tervezi, hogy gyakrabban húz majd gumicsizmát, és terepen tárja fel a problémákat.

Az általunk megkérdezett borászok válaszai alapján úgy tűnik, a problémák feltárásán túl a szőlőmunka a lehetőségek terjesztésének is jót fog tenni. Ugyanis a tokaji, a szekszárdi és a balatoni pince közül egyik sem hallott sem kóstolóról, sem könyvről, sem életpályáról, de továbbképzésekről sem.