Tóth József még Tarlósnál is szigorúbb
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Tarlósék elfogadták
A délelőtti tiltakozóakció ellenére csütörtök délután a Fővárosi Közgyűlés elfogadta azt a rendeletet, amely jogellenesnek minősíti az életvitelszerű tartózkodást bizonyos közterületeken. A Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői szavaztak igennel, az MSZP és a PM nemmel, így végül 21-12 arányban ment át a javaslat.
Percről percre tudósításunk a Városháza ostromáról itt >>>>
A rendelet szerint jogellenes lesz az életvitelszerű tartózkodás a világörökségi területeken, a megállókban, állomásokon, utasvárókban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Népligetben. Ugyancsak tiltott terület lesz 29 kiemelt aluljáró és a bejárataiktól számított 50 méteres körzetek. Ezek között szerepelnek egyebek mellett a metróaluljárók, az Ajtósi Dürer sor, a Bocskai út-Fehérvári út, a Flórián tér, a Goldmann György tér, a Margit híd budai hídfő, a Móricz Zsigmond körtér aluljárói, több Váci úti kereszteződés aluljárója, valamint a Ferdinánd híd alatti és a Podmaniczky út-Bulcsú utcai gyalogos aluljáró.
Ki mit mondott?
Tarlós István sajnálja, hogy egyesek megpróbálnak politikai hasznot kovácsolni a kérdésből, olyat azonban nem mondanak, ami a megoldás irányába vezetne. Súlyosan demagógnak nevezte a kritikákat, és kitért arra is, hogy a szocialista vezetésű XIII. kerület milyen szigorú tilalmat határozott meg.
Horváth Csaba (MSZP) a XIII. kerületi szocialista polgármesterrel nem ért egyet, de ez nem menti fel a főváros és az Országgyűlés fideszes többségét. A politikus szerint a rendelet el akarja tüntetni a hajléktalanokat, de nem oldja meg a hajléktalanság kérdését.
György István (városüzemeltetési főpolgármester-helyettes) szerint senki nem tett annyit a helyzet javítása érdekében, mint a kormány és a főváros, és kikérte magának, hogy a hajléktalanságot büntetni akarnák. Utalt arra is, hogy az előző városvezetők utolsó négy évében 131 embert fagyott halálra Budapest utcáin, míg az elmúlt három évben egy.
Somfai Ágnes (PM) embertelennek, feleslegesnek és betarthatatlannak nevezte a rendeletet, amely álláspontja szerint kriminalizál.
Szabó György (Jobbik) szerint akiket az utcán látnak, törvényen kívülinek tartják magukat és képzelt szabadságjogaikkal élnek vissza, ezért támogatják a helyzet rendezését.
A tilalom kiterjed a játszóterek, köztemetők, és gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási intézmények ingatlanjaira, valamint a 100 méteres körzetükre. A tervezetben szerepelnek továbbá a hidak és a felüljárók, valamint a lépcsőik.
A kerületi önkormányzatok közül a II., a IV., a VI., a IX., a X., a XI., a XIII., a XIV., a XVI., a XVII, a XVIII., a XX., a XXI. és a XXII. kerület kérte további területek rendeletbe foglalását, ezek a törvény erejénél fogva a rendelet részei.
Tóth Józsefék elnapolták, mert Tarlós rendelete nekik nem elég szigorú
Közben az Alkotmány Nem Játék csoport folytatta A Város Mindenkié csoport tiltakozását. Előbbieket Tarlós rendőrökkel kitette a városházáról, utóbbiak pedig a XIII. kerületi önkormányzathoz vonultak tiltakozni. A szocialista Tóth József által vezetett kerület ugyanis élen járt a hajléktalanok kitiltásában és saját hatáskörben, rendeletileg tiltotta ki a hajléktalanokat a kerület nagy részéből.
A csoport egyik aktivistája a hvg.hu-nak elmondta, a XIII. kerületi közgyűlésben a napirendi pont tárgyalásakor több transzparenst is szerettek volna felmutatni olyan feliratokkal, mint hogy feliratok "Fidesz MSZP Szegényellenes Nagykoalíció" és "Tóth József vs Kocsis Máté". Tóth József polgármester többször megszakította az ülést, végül azzal zárta le a vitát, hogy a Fővárosi Közgyűlés más javaslatot fogadott el, mint amit a kerület akart, így azt nem veszik tudomásul és majd később az egész kérdést újratárgyalják.
Schönberger Ádám, a csoport aktivistája az Indexnek azt mondta, a közgyűlés szünetében megjelentek a BRFK emberei és kikérdezték őket, mást azonban nem csináltak velük. Schönberger furcsának találja, hogy miért hívta ki a kerület vezetése rájuk a rendőröket, amikor mindössze annyit tettek, hogy ültek egy nyilvános közgyűlésen és annak munkáját az akciójukkal még csak nem is akadályozták.
Azt is hozzátette, elképesztőnek tartja, hogy a főváros egyetlen baloldali vezetésű kerülete "ilyen durván nyomja a hajléktalanellenes politikát". Ez azért is pikáns Schönberger szerint, mert a kerületi rendeletet az a IV. alkotmánymódosítás tette lehetővé, mely ellen az MSZP egyébként a legélesebben tiltakozott még tavasszal. "Nem tudom, most mi lesz, az is lehet, hogy visszavonja, de nem valószínű" – kommentálta az aktivista Tóth József lépését, miszerint visszavonta a rendeletet és elnapolta annak tárgyalását.
A polgármester indoklása alapján viszont a kerületnek a főváros rájuk vonatkozó szabályozásával az a problémája, hogy az nekik túl enyhe: ők a kerületi felügyeletű közterületek 200 méteres körzetéből tiltanák ki a hajléktalanokat, míg Tarlósék rendelete "csak" 100 méteres körzetből. Schönberger szerint Tóth verziója gyakorlatilag teljes kitiltást jelentene a kerületből.