23,7 milliót kapott Navracsicséktól a volt Fidelitas-alvezér alapítványa
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Csütörtökön közzétették a kormányzati portálon azoknak az ötmillió forintnál nagyobb támogatásoknak a listáját, amelyeket Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ítélt meg a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére, nem alapfeladatok ellátására.
A lista szerint a veszprémi Városi Nyilvánosságért Alapítvány 8 700 000 forintot kapott tavaly novemberben-decemberben "az Alapítvány 2013. novemberében induló és 2014. áprilisa közötti időszakban tervezett programjainak támogatására". Az alapítvány 2013. január-február hónapban is kapott 15 milliót "kezdeményezett szakmai programjainak megvalósításához kapcsolódó kiadásaira".
A Városi Nyilvánosságért Alapítvány honlapján nem derül ki semmi arról, mit csinált az alapítvány november óta, de még arról sincs információ, hogy az egész 2013-as évben bármikor mit csinált. A Rólunk menüpontban ez áll:
„Az alapítvány meghatározott célja elősegíteni Veszprém városában a vélemények és gondolatok szabad áramlását. Bővíteni a nyilvánosság csatornáit oly módon, hogy a különböző információk és vélemények minél több városi polgárhoz eljuthassanak. Szervezésben lebonyolításban épp úgy kivesszük a részünket, mint a mások által rendezett események közvetítésében és népszerűsítésében.”
A rendezvények menüpontban 4 eseményt sorolnak fel, a legutóbbi 2012 novemberében volt. A honlap egy másik részén találtunk egy linket, amely egy 2012. decemberi konferencia programjára mutat. Ennél frissebb rendezvényről nincs információ.
A honlapon ezen kívül található még három darab fotó a Veszprémi képek link mögött, a Veszprémi videók és a Látványosságok link üres oldalra mutat, míg a Történelem link Veszprém Wikipédia-oldalát hozza be.
A honlapján az alapítvány Vermes Gábort nevezi meg kapcsolattartóként. Ő az alapítvány elnöke. Vermes Gábor korábban a veszprémi Fidelitas alelnöke volt. A civil szervezetek bírósági névjegyzékében csupán egy 2011-as pénzügyi beszámoló érhető el az alapítványról.
A Városi Nyilvánosságért Alapítvány nevére az MTI archívuma 2009 óta egyetlen találatot sem ad ki. Az alapítvány neve a veszprémi vehir.hu hírportál cikkeiben viszont viszonylag gyakran feltűnik. A lap archívuma alapján az elmúlt években a következő események kötődtek az alapítványhoz.
- 2013. április 13., május 16. A Városi Nyilvánosságért Alapítvány kezdeményezésére öt kategóriában három héten át lehetett jelölteket állítani és szavazni a mindennapokhosei.hu weboldalon. A közönségszavazás nyerteseit díjátadó ünnepségen jutalmazták. Az est fővédnöke, Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Program miniszteri biztosa, a házigazda Porga Gyula polgármester volt.
- 2013. október 11. A Pannon Egyetemen tartott nemzetközi konferencián, melyet a KIM támogatott, a Városi Nyilvánosságért Alapítvány kuratóriumának elnöke bejelentette a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar hallgatóinak kiírt pályázat eredményét. A pályázatot Navracsics Tibor támogatta.
- 2013. október 22. Bejelentik a városházán, hogy nemzetközi futsal-tornát rendeznek a hétvégén. A rendezvényt a Városi Nyilvánosságért Alapítvány is támogatja.
- 2013. november 26. A Városi Nyilvánosságért Alapítvány jótékonysági gyűjtést kezdeményezett, melyhez csatlakozott a Máltai Szeretetszolgálat. Az adománygyűjtő akció helyszíne a dózsavárosi Penny Market parkolója volt, ahol sátrakban várták a felajánlásokat, tartós élelmiszert, játékot. "Az alapítvány jóvoltából minden nap hatvan főnek tudnak majd meleg italokat és szendvicseket biztosítani" – írta a vehir.hu. A kéthetes akcióban hétköznaponként 16-19 óra között, valamint szombatonként 10-13 óra között várták a felajánlásokat. A lap december 14-én megírta, hogy véget ért az akció, 100 kg élelmiszer, 20 nagy doboz ruha, 12 doboz játék, 2 doboz írószer gyűlt össze. A záró sajtótájékoztatón beszélt Dr. Mihalovics Péter, a városrész önkormányzati képviselője és a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa, aki megdicsérte az alapítvány munkatársait.
- 2013. december 7. A Városi Nyilvánosságért Alapítvány az 1956-os Néma nőtüntetésen résztvevő hős nők előtt tisztelgett december 6-án a Szabadság téren felállított emlékplakettnél. Beszédet mondott Talabér Márta fideszes országgyűlési képviselő, koszorút helyezett el a Városi Nyilvánosságért Alapítvány, a Fidesz, valamint a Fidelitas veszprémi csoportja, Veszprém Város Önkormányzata, a KDNP veszprémi csoportja, a Munkástanácsok, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, illetve az 56-osok szövetsége.
- 2013. december 20. Bejelentik, hogy a meggyilkolt Marian Cozma emlékére emléktáblát helyezne el a Virágh Benedek utca járdáján a Városi Nyilvánosságért Alapítvány. A bronzból készült, a járda szintjén elhelyezett emléktáblát február 13-án avatja majd fel Navracsics Tibor. A hír szerint az emlékművet részben saját forrásból, részben közadakozásból hozzák létre.
A Blikk hétfőn arról írt, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter zömmel a saját választókerületéhez, vagyis a Veszprémi 1-es számú körzethez tartozó szervezeteket támogatja a tárca szabadon használható keretéből. Navracsics Tibor választókerületében 25 település található, a Blikk összesítése szerint közülük húszan nyertek valamilyen formában támogatást 2013 első tíz hónapjában, összesen több mint félszáz alkalommal.
Nem alapfeladatok ellátására megítélt, 5 milliónál nagyobb összegű támogatást 2013-ban az Index számításai szerint összesen 30-szor osztott ki a KIM. A csütörtökön nyilvánosságra hozott táblázatokban „a megvalósulás helyére vonatkozó adatok” rubrikában a 30-ból 23 esetben Budapest szerepelt, 3 esetben Veszprém, 1-1-szer pedig a Veszprém megyei Zirc és Zánka. Budapesten és Veszprém megyén kívüli település csak 2 volt, 1-1 alkalommal bukkant fel Sopron és Lajosmizse.