Egy joviális vitéz, második dobás nélkül

További Belföld cikkek

A januárban elinduló állami történeti intézet frissen kinevezett vezetője, a Boross Péter által patronált Szakály Sándor első nyilatkozatával máris közfelháborodást keltett. Miután a Veritas Intézet igazgatója azt mondta, hogy a 15 ezer zsidó meggyilkolásához vezető kamenyec-podolszkiji deportálás „idegenrendészeti intézkedésnek tekinthető”, rengetegen elhatárolódtak tőle és vonták kétségbe az alkalmasságát. A botrány bocsánatkérése után sem csillapult. De vajon miért beszélt így? Szakály Sándor portré.

Szakály Sándorral szakmai kapcsolatban lévő történészeket kérdeztünk meg a Veritas Intézet igazgatójáról, forgattuk az írásait, és átnéztük nyilvános megszólalásait, hogy megértsük, miért beszélt a holokauszt egyik első súlyos eseményéről, a 15 ezer ember halához vezető 1941-es tragédiáról olyan szavakkal, amelyekről tudnia kellett volna, hogy közfelháborodást fognak okozni.

A tények: Szakály január 1-jétől vezeti a kormány 260 milliós költségvetésű új történettudományi intézetét, a Miniszterelnökségi Hivatal alá tartozó Veritast. Bár az állami kutatóhelynek még csak most toborozzák a munkatársait, a múlt jobboldali újraírásának gyanúja és a kormányzati megbízás miatt már idáig is sok támadást kapott. A pályázásra felkért Szakálynak gyakorlatilag előre odaígérték az intézetet, a vezetőnek ebben a helyzetben kellett volna némileg políroznia a Veritas hírnevén. Az MTI-nek adott belépő interjújában ehhez képest azt találta mondani, hogy a 15 ezer zsidó meggyilkolásához vezető kamenyec-podolszkiji deportálás szerinte „idegenrendészeti intézkedésnek tekinthető”.

Kamenyec-Podolszkij

Az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálás és tömeggyilkosság az európai holokauszt addigi legtöbb áldozatot követelő eseménye volt. A magyar hatóságok elsősorban a frissen visszakerült Kárpátalja magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidóságától akartak megszabadulni. Hivatalosan rendezetlen állampolgárságú zsidókról és galíciai menekültekről beszéltek, de valójában a revízió során visszakapott területekről is sok nem honosított zsidótól tagadták meg a szükséges okmányokat, a razziázó hatóságok magyar állampolgárságú, érvényes papírokkal rendelkező magyar zsidókat is minden további nélkül hozzácsaptak a deportálandókhoz; a magyar–ukrán határ mentén pedig egész járások zsidó lakosságát vitték el. A minisztertanácsi döntés és Bárdossy miniszterelnök jóváhagyása után 18 ezer embert vittek lezárt vagonokban a magyar határhoz, ahonnan az ukrajnai, de német–magyar megszállás alatt lévő Kamenyec-Podolszkij térségébe szállították őket. A front mögötti területen semmi nem volt előkészítve a fogadásukra, a német hatóságok valószínűleg nem is tudtak előzetesen a magyar akcióról. 1941. augusztus végén az SS egységei egyszerűen legéppuskázták az áldozatokat. A deportálásokat a tömeggyilkosságok hírére kirobbant hazai felháborodás miatt végül leállították, de így is csak 2-3000 embernek sikerült visszatérnie. A történészek a kamenyec-podolszkiji deportálásokat és vérengzést egyöntetűen a holokauszt eseményének tartják, mely ugyan formálisan valóban idegenrendészeti eljárásként indult, de valójában tömeggyilkosságba torkolló etnikai tisztogatáshoz vezetett.

Szakály megnyilvánulása annyira kínos lett, hogy a történészszakmában szinte azonnal elszigetelődött. Több zsidó szervezet lemondásra szólította fel, a DK holokauszttagadás miatt feljelentést tett, az Élet Menete Alapítvány pedig Auschwitzba invitálta a történészt, „hogy személyesen győződjön meg arról, hová vezethetnek az idegenrendészeti intézkedések”. Utólag Szakály azt mondta, lehet, hogy tévedett, de bűntudata nincs az elmondottak miatt. Ezzel együtt megkövette azokat, akiket megsértett.

Szakály antréja tehát nem sikerült valami fényesen, a 444-nek a Miniszterelnökség is elég óvatosan fogalmazott. Azt hangsúlyozták, hogy szavai nem tükrözik a Miniszterelnökség vagy személyesen Lázár János álláspontját. Három hónappal a választások előtt a Fidesznek feltehetően nem állt érdekében, hogy az akár holokauszttagadásnak is láttatható, nehezen védhető mondatok elhangozzanak, a hírek szerint elég zabosak is lettek a nyilatkozat miatt. Az idei holokauszt-emlékév eseményeivel az ország nemzetközi renoméján is szerettek volna javítani, ehhez képest Szakály máris negatívba fordította az üzenetet. A Mazsihisz – Szakály kijelentése és a Szabadság térre tervezett emlékmű miatt – meglebegtette, hogy nem vesznek részt az állami megemlékezéseken.

Egy konfliktuskerülő médiaszereplő

Szakály Kamenyec-Podolszkijról mondott szavai sokakat megleptek az őt ismerők közül. Közismerten konzervatív, a Horthy-korszak kevés jobboldali kutatóinak egyike, de a botránykeltés szándéka távol áll tőle. Konfliktuskerülő, joviális figuraként ismert, aki mindenkivel igyekszik jó kapcsolatot ápolni, személyes viszonyaiban segítőkész. Baloldaliakkal szemben is készségesnek mutatkozik, nem véletlen, hogy Medgyessyék alatt a szocialisták sem siettek elmozdítani Duna TV-s alelnöki székéből.

Mostani, botrányt keltő mondatai – bár az interjúkészítés körülményeit nem ismerjük, azt elég nehéz lenne elképzelni, hogy az MTI udvari riportján nagyon sarokba szorították volna – így leginkább személyes ügyetlenségről árulkodnak. Pedig Szakály Sándor elvileg profi médiaszereplő. 2001 és 2004 között a Duna TV kulturális műsorokért felelős alelnöke volt, de már a kilencvenes évektől rendszeres megszólaló. A szélesebb közönség is állandó televíziós szakértőként, műsorvezetőként ismerhette meg. Az elmúlt jó 15 évben szorosabb értelemben vett szakmai tevékenység helyett sokkal inkább az ismeretterjesztés, a „public history” egyik legtöbbet látható arca lett. Azóta is heti több médiaszereplése van, egyes ismerősei szerint ez az ő igazi közege.

Emellett ugyan rendszeresen publikál is, de alaposabb tanulmányok helyett szintén inkább a nagyközönséget célozza meg: írásait esszéisztikus stílus jellemzi, melyek mögött nem állnak új kutatások. Amióta a média kedvéért eltávolodott a szűkebben vett történettudománytól, a történeti publicisztikák mellett még forráskiadásokat, adattárakat jelentet meg. Szokatlan módon akadémiai nagydoktorrá is gyakorlatilag egy – a korabeli magyar katonai vezetésről szóló - szócikkgyűjteménnyel vált, amit először vissza is dobtak, hogy legalább egy előszóval bővítse ki. Többen így is nehezen értik, hogy miképpen lehetett ez elég a cím megszerzéséhez.

Disszertációként majdnem ugyanazt adta be, mint amivel több mint húsz évvel korábban doktorált, kész rejtély számomra, hogy ezzel át is engedték

– mondta az Indexnek egy neves történész.

Idegen nyelvű idézettsége a magyar tudományos művek tára szerint nincs, alig van idegen nyelvű írása, ami egy MTA doktora fokozat esetében nagyon kevés.

Tudományos beágyazottsága ezzel együtt elég jó, benne van a céhes testületekben. Igazi álláshalmozó: amellett, hogy januártól a Veritas Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rektorhelyettes, A Károlin tanszékvezető, az MTA Történettudományi Intézetében pedig félállású csoportvezető (ettől a pozíciójától az ügytől függetlenül február elsejétől megválik). Igazi szakterülete a Horthy-korszak és a II. világháborús hadtörténet. A nyolcvanas évek közepén nagy dobásnak számított a katonai elitről írt doktorija: a Horthy-korszakról, háborús részvételről ennyire tárgyszerű leírást még nem adtak előtte, ráadásul újszerűen, társadalomtörténeti szempontból vizsgálta a tisztikart. Azt mondják, az 1944 előtti katonatiszteket illetően ma is két lábon járó lexikon, viszont később nem volt második nagy dobása, és nem volt képes megírni a II. világháború magyar hadtörténeti szintézisét sem.

Szakály nem véletlenül választotta kutatási témájául a Horthy-kor honvédségét. A korszakhoz érezhetően pozitívan viszonyul, munkáiban mindenekelőtt a csendőrség és a hadsereg becsületét akarta helyreállítani. A Kádár-rendszerben sokáig csak nagyon elítélő módon lehetett beszélni a világháborús magyar hadviselésről. Ezen az a Nemeskürty István sem változtatott, aki szakított a Don-kanyar tabusításával, és kiállt amellett, hogy a magyar katonák is áldozatok voltak, akiket el kell siratni. Szakály vele szemben is kimutatta, hogy a magyar tisztikar valójában egyáltalán nem egy kizárólagosan dzsentri és német származású, műveletlen, németbarát kollektíva volt, és arról írt, hogy a magyar hadviselés nem értelmezhető pusztán egy bűnös háború részeként.

Szakály íróasztalán egy kakastollas csendőr szobra mellett Kéri Kálmán (nem pedig Gömbös Gyula, mint az az online találgatásokban eleinte szerepelt) portréja áll. Az idős korában az MDF képviselőjévé választott nyugalmazott vezérezredes szavaival („[ez a honvédség] derekasan harcolt, és védte a hazát. Az, hogy kikerült a Donhoz is? Sajnos. De hát végre, engedjük meg, hogy harca igazságos volt, ha a kommunizmus ellen harcolt!”) feltehetően a történész is egyetért.

Vitézi rend és katonai éthosz

Szakály időnként aggályosan precíz fogalmi vitákban éli ki magát: például a korabeli megfogalmazáshoz ragaszkodva hangsúlyozza, hogy Magyarország nem üzent hadat a Szovjetuniónak, hanem hadiállapotba került vele. Ez ugyan mérsékelt jelentőségű különbség, de megfelel annak a nézetének, hogy az ország háborús szerepvállalása kényszerhelyzet volt.

A magyar háborús részvételt és a német szövetséget a revíziós politika szükségszerű következményeként ábrázolja, és szívesen hangsúlyozza, hogy a történettudományban el kell utasítani az erkölcsi megközelítést. Kritikusai ezt másként látják: szerintük Szakályból hiányzik a mélyebb interpretációs készség, munkássága pedig nem segíti a múlttal való morális szembenézést. Tulajdonképpen ugyanezt vetette fel Ungváry Krisztián Szakály mostani botrányos idegenrendészeti nyilatkozata után is: „El kell dönteni, hogy a tettesek nyelvét használjuk, vagy reflektálunk arra, ami az emberekkel történt” – mondta az ATV híradójában.

Szakály egyik legjellemzőbb, sok civilnek nehezen megemészthető vonása a hagyományos katonai értékek, a személyes bátorság, bajtársiasság, illetve a hadtudományok tisztelete. Írásaiból úgy tűnik, számára az egyik legsúlyosabb bűn a katonai függelemsértés. Szakály családilag is érintett: két nagybátyja esett el a fronton. Az egyetem elvégzése után az eléggé zárt világú Hadtörténeti Intézetbe került, és a rendszerváltás utáni újjáalakulása óta részt vesz a Horthy-kultuszt ápoló Vitézi Rendben. Emellett a Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagja, ahol – Boross Péter méltató szavaira hallgatva – 2011-ben elnökké is választották.

2002-ben ő avatta Gömbös Gyula új síremlékét a Fiumei úti sírkertben. Bár Gömbössel kapcsolatos saját kutatásai nincsenek, a nagyközönség előtt róla is szívesen beszél. Egy szekszárdi jobbikos képviselő által szervezett novemberi előadáson Gömbös 95 pontos programjának legtöbb elemét ma is vállalhatónak nevezte, és megkerülte azt a kérdést, hogy lehet-e utcát vagy állami intézményt elnevezni a Bethlen István számára például már túl szélsőjobbos volt miniszterelnökről. (Eközben részt vett az MTA elhíresült utcanévbizottságában, mely úgy döntött, hogy nem viselheti közterület például Károlyi Mihály, Erdei Ferenc vagy Gorkij nevét.)

A jobboldali kontaktus nem új keletű: Szakály a kilencvenes években rendszeres előadója volt a MIÉP Bocskai Akadémiájának, de 2013-ban is előadott a csendőrségről a Jobbik egyik zalaegerszegi pártrendezvényén. A hírek szerint rendszeres kapcsolatot ápol radikális jobboldali figurákkal, ugyanakkor ő olyan mérsékelt jobboldali-konzervatívként határozza meg magát, „akiről elképzelhető, hogy a kormány azonosulni tud vele”.

Alkalmasság és empátia

A Veritas Intézet élére való kinevezését a pletykák szerint patrónusa, Boross Péter volt miniszterelnök kezdeményezte. Miközben az alaptörvény preambulumában hivatalossá tett múltértelmezésnek (Magyarország a német megszállástól a rendszerváltásig idegen megszállás alatt állt) jól megfelel Szakály elképzelése az ország történelmi kényszerpályájáról és áldozatszerepéről, kétséges a szakmai alkalmassága. Az intézet törvényben meghatározott kutatási területe jóval szélesebb a komoly munkát már legalább húsz éve nem publikáló hadtörténészénél, akinek – mint azt az egyik Index által megkérdezett történész hangsúlyozta –

most már ki kell lépnie abból, hogy csak olyan témákhoz szól hozzá, hogy 1941-ben valakit gyalogsági tábornok vagy altábornagy rendfokozattal kell említeni.

Többek szerint nincs benne kellő empátia ahhoz, hogy rázósabb ügyekben jól nyilatkozzon. A botrányt kiváltó MTI-interjúban elmondottakat kollégái leginkább úgy értelmezik, hogy a számára jobboldali magánkörben megszokott beszédmódot kivitte a nyilvánosság elé, nem látva át a várható következményeket. Mások szerint felkészületlensége miatt került bajba, mert nem ismerte a most már elég jól dokumentált tragédia alapvető forrásait sem. Nyilván – a preambulummal összhangban – azt akarta hangsúlyozni, hogy a holokauszt csak az 1944-es német megszállás után kezdődött, de ezt csak egy majdhogynem holokauszttagadó mondattal tudta artikulálni.

Az általunk megkérdezettek közül többen is azt várják, hogy állandósulni fognak konfliktusai a történettudomány más képviselőivel. Eddigi munkahelyén, az MTA Történettudományi Intézetében Pók Attila szerint minden kollégája vállalhatatlannak tartja a szavait, morális, politikai és tudományos értelemben is. Mint az igazgatói megbízott mondta, a konzekvenciákat Szakálynak kell levonnia. A Veritas Intézet még csak formálisan jött létre, „de máris szaga van”: állítólag a botrány után a felügyelőbizottságból máris bejelentette távozását Romsics Ignác, az egyik legnevesebb magyar történész, és úgy tudni, tudományos szempontból csak marginális, de legalábbis csekély szakmai múlttal rendelkező emberek hajlandók a tervek szerint 25 fős kutatói létszámú intézetbe kerülni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Bookline

Nyáry Krisztián
Itt kávéztak ők

8991 Ft

Szlavicsek Judit
Doszpot nyomoz

4932 Ft