Lottótelitalálata volt egy fideszes képviselőnek
További Belföld cikkek
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
Vannak emberek, akiket üldöz a szerencse, és Tóth Gábor fideszes képviselő, Bag polgármestere egészen biztosan ilyen. A 2013-as vagyonbevallásából egy végigdolgozott élet során felépített tisztes egzisztencia képe rajzolódik ki, jól működő céggel, két kisebb szállodával, pármilliós kintlevőséggel, nulla forint tartozással, havi közel 1,3 milliós fizetéssel.
Ahogy az ember görget lefelé a 61 éves Tóth úr vagyonbevallásában, szinte megelevenedik előtte a sikeres vállalkozásai mellett a települése és a haza ügyeit is a vállára vevő, felelős honpolgár képe. Ha van ember, akiről feltételezhető, hogy jó helyen lesz nála egy lottónyeremény, akkor az Bag polgármestere.
Így láthatta ezt Fortuna istennő is 2013 márciusában. Ezt írja ugyanis Tóth úr a bevallásában (pdf):
"2013. év 11. heti 6/45-ös lottójátékban 8761034 sorszámú szelvénnyel nettó (adólevonás után) 10.000.000 Ft. nyereményem volt".
Éjszaka a bevallásokat feldolgozó szerkesztőség egy emberként ordított fel izgalmában, a lelkesedés helyére azonban hamarosan a gyanú költözött: a nyereményösszeg túl kerek! Gyors ellenőrzés, és valóban: a Szerencsejáték Zrt. nyereménylistáján azon a héten tízmilliós nyeremény nem szerepel, de még hasonló sem. Az egyetlen telitalálatos szelvényre 954 és fél millió forintot fizettek, 5+1-es nem volt, a 72 négyes 277.410 Ft-ot ért.
Arra gyanakodtunk, hogy Tóth úr mégsem a 11. héten nyert, de a megfejtésre reggelig várnunk kellett. Kilenc után felhívtuk Tóth Gábort, és ekkor jött az igazi megdöbbenés: a bagi polgármester a közel egymilliárdos főnyeremény nyertese! Tóth úr másokkal együtt játszott, így a nyereményen is osztoztak.
Tóth Gábor a bevallása szerint tavaly áprilisban, azaz nem sokkal a lottónyeremény után vásárolt (a cége nevére) egy Lexus RX 400H típusú luxusterepjárót, és egy Honda XT 750-es motort. Reméljük, ezek régóta tervezett beruházások voltak, és nem a szerencse mámorában születtek.
Mivel a többi nyertes Tóth Gábor szerint nem közszereplő, róluk nem tudjuk, hogy kik, de az biztos, hogy a Fidesz-frakció közös lottószelvényével kapcsolatos spekulációk egyértelműen a fantázia szülöttei. Mindenesetre gratulálunk Tóth úrnak, és 94,4 nyertestársának!
A többi képviselő vagyonnyilatkozatábanitt kutakodhat.