Tekla
9 °C
16 °C

Pénztárgépben utazik a tűzijátékos kazah konzul

2014.02.03. 17:34
Egy év alatt PhD-zett le az egykor Moszkvában tanult határőr, aki miatt egész Budapesten dörgött az ég szombat éjjel. Horváth László kivette a részét a kilencvenes évek privatizációs hullámából, legújabban a pénztárgépbizniszben nyomul.

Mint arról korábban írtunk, kiderült, hogy kinek szólt az a brutálisan hangos tűzijáték, amit Pomázról, Rákospalotáról és a Normafáról is lehetett hallani szombat este. A Magyar Nemzeti Galériában tartott, majd olvasónk szerint egy dunai hajóról fellőtt tűzijátékkal zárult mulatság annak a Horváth Lászlónak az 50. születésnapját hirdette, aki a többek között a városligeti Nyereg-teraszt és a Romkert nevű szórakozóhelyet magában foglaló, de vasúti pályaüzemeltetéssel, hulladékgazdálkodással és kazah turisták magyar gyógyvizekhez utaztatásával is foglalkozó L.A.C. Holding Zrt. tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója, mellesleg pedig tiszteletbeli kazah konzul.

Az Index kereste Horváthot is, aki szóvivőjén keresztül azt üzente, nem kíván megszólalni.

A kalandos életrajzú Horváth a BM-nél kezdte pályafutását még a rendszerváltás előtti időkben, a Népszabadság szerint a határőrségnél dolgozott. Ezután az általa alapított, főleg kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó Geminius Kft.-t (majd Rt.-t) irányította, a cég azonban az Átlátszó blog szerint 1997-ben felszámolás alá került, ami csak 2000-ben zárult le. Eddigre azonban Horváthnak már újabb fordulatot vett a karrierje: 1998 és 2001 között a Magyar Fejlesztési Bank igazgatósági tagja lett, ezzel átfedésben pedig a hulladékgazdálkodással foglalkozó, botrányoktól sem mentes Ereco Rt. vezére volt a Fidesz első kormányzati ciklusának végéig.

Ebben az időben lett az egyébként az MFB hiteléből privatizált Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Rt. társtulajdonosa is, és a HVG akkori cikke szerint a kazah üzleti szálak is itt bukkantak fel az életében. A privatizációt ugyanis a lap szerint a kazah üzletembereknek lobbizó egykori honvédtiszt, Papp József vezényelte le. Ezek után Horváth a Vegyépszer hátterében álló Nagy Elek Chemimontazh Kft. nevű cégét irányította, amelynek a Céginfo szerint 2004 és 2007 között az L.A.C. Holding is résztulajdonosa volt. 

Horváth legutóbbi nagy húzása az volt, hogy beszállt a pénztárgépbizniszbe, a tavaly október 21-ig részben az L.A.C. Holding által birtokolt LA Pénztágép Kft. a Népszabadság cikke szerint a bejegyzésétől számítva szokatlanul rövid időn (két hónapon) belül megkapta az általa forgalmazni kíván pénztárgép típusengedélyét. Azóta az L.A.C. tulajdonosi jogköre a cégbejegyzés szerint megszűnt az LA Pénztárgép Kft. fölött, viszont az a BAZALT-KŐ Zrt. vette át, amely a honlapja szerint szintén a Horváth tulajdonában lévő holding tagja.

Rossz nevelés

Az életrajza szerint az eredetileg Moszkvában, majd Szentendrén határőrnek tanuló, a Közgázon másoddiplomát szerző Horváth a negyvenes éveiben továbbképezte magát: az Econovum Akadémián szerzett a Newport International Business School által is elismert MBA, majd PhD képesítést. Az Econovum képzéseinek hitelességét azonban korábban többen megkérdőjelezték, lévén hogy felnőttképzési akkreditációval hirdetett PhD képesítést adó képzéseket. Ezeket a képzéseket azonban a magyar állam soha nem ismerte el PhD-ként, ahogy az egyébként az intézmény honlapján is olvasható:

A nem akkreditált külföldi oklevél és tantárgyi melléklete csak az elvégzett tanulmányok dokumentálására szolgál. Nem használható a hazai Bologna-i rendszer, pl tudományos Ph.D fokozataként.

Tehát ha ebből 2011-ben még vita is lehetett, ma már senki nem gondolhatja, hogy az itt kapott paíprja egy teljes értékű PhD fokozatnak felel meg, ami már csak azért is furcsa lenne, mert olyasmit egy év alatt nem nagyon lehet megszerezni (Horváth a 2005-2006-os tanévben abszolválta a programot).

Az Átlátszó Oktatás utána járt az Econovum Akadémia által oklevelet kiállító partnerinztézményként hivatkozott Newport University és Newport International University hátterének is, amikről kiderült: utóbbi csak 2006-ig volt akkreditálva az Egyesült Államokban, de addig is csak Wyoming államban, míg utóbbi 2011-ig Kaliforniába volt bejegyezve, de azóta ott is megszüntették a képzéseiket. A Chronicle of Higher Education 2006-ban azon aggódott, hogy az NIU-hoz hasonló intézmények miatt Wyoming a „nemzetközi diplomagyárak Mekkájává válhat”.

Távoli és csodaszép

Horváth kazah kapcsolatait eredetileg az üzleti szándék motiválhatta, de olyannyira belemerült, hogy még tiszteletbeli konzulnak is kinevezték, először 1998 és 2006 között, majd 2012-től újra (2006-ban Göncz Kinga akkori külügyminiszter hivatalos indoklás nélkül megvonta tőle a bizalmat).

Ebben a minőségében még saját honlapot is üzemeltet, ami a tiszteletbeli konzulok között nem gyakori, sokuknak csak egy gmailes email cím a hivatalos elérhetősége. Ezen a honlapon olvashatunk többek között a kazah-magyar kapcsolatokról és a Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter által vezetett Kunszövetségről is. A kulturális kapcsolatok ápolásában szerzett érdemeinek elismeréséül Horváth nemcsak tiszteletbeli konzul, hanem tiszteletbeli nagykunkapitány is lett, bármilyen feladatokkal is járjon ez a tisztség. Utóbbi címet egyébként a karcagi származású Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől kapta meg, aki mellesleg 1997 óta a Magyar-Kazah Baráti Társaság elnöke is.

Horváth nem vette jó néven a kazah főváros fejlesztését bemutató Nagyképünket, a cikkre írott reakciójából kiderült, hogy szerinte Kazahsztán fejlődése irigylésre méltó, a helyiek menő kocsikkal járnak, áram pedig mindenhol van az országban.

Elnézést kérnek

Horváth valószínűleg nem számított a brutális hangerejű tűzijáték által kiváltott hírverésre, ezért hétfőn cége közleményben próbálta csillapítani a kedélyeket. A közleményben azt írják, hogy ez egy szülinappal egybekötött üzleti találkozó volt, amin a hírekkel ellentétben nem voltak több százan, viszont 15 országból érkeztek a vendégek.

A szükséges engedélyeket mindenkitől megkapták:

A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól kapott engedély száma 01000-140/1-10/2014. ált., a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakhatósági hozzájárulásának száma 324-2/2014/HAT, a Budapesti Rendőr- főkapitányság Dunai Vizirendészeti Rendőrkapitányság szakhatósági hozzájárulásának száma 01322/235-2/2014. ált. A tűzijátékhoz hozzájárulását adta még a Várgondnokság Nonprofit Kft., valamint a Köztársasági Elnöki Hivatal személy- és objektum védelméért felelős Készenléti Rendőrség Személy-és Objektum-védelmi Igazgatóság Objektumvédelmi Főosztály is.

A tűzijáték egyébként 10 percig tartott, a szervezők pedig elnézést kérnek mindenkitől, akit „esetleg az időjárási körülmények teremtette hanghatások indokolatlanul megriasztottak”.