Együtt-PM: Orbán-bohóc támadt Bajnaira

2014.02.07. 18:00 Módosítva: 2014.02.07. 18:02

Bajnai Gordon országjárásának hatvani állomásán egy bohócnak öltözött, a festék miatt felismerhetetlen arcú férfi inzultálta az Együtt-PM vezetőjét váró polgárokat, Bajnai Gordonra pedig rá akart ugrani. Csupán a testőrök fellépésének köszönhető, hogy nem okozott sérülést Bajnai Gordonnak, írja az Együtt-PM az "Orbán-hű aktivista támadt Bajnai Gordonra" című közleményében.

3
Fotó: Együtt-PM

A közlemény szerint a bohócnak öltözött ellentüntetők azóta állandó szereplői az ellentüntetéseknek, amióta a Civil Összefogás Fórum ilyen figurákkal illusztrált plakátokat jelentetett meg. A hatvani fórumon is ott volt egy bohócnak öltözött figura. Az erős testalkatú, közel 190 centi magas férfi esernyőt lóbálva fenyegette a fórumra érkezőket, majd megpróbált ráugrani a volt miniszterelnökre is. A testőr közbelépett és eközben a nyakán könnyebb sérüléseket is szenvedett.

Az Együtt-PM ezért felszólítja Orbán Viktort és pártját, hogy

fogja vissza híveit, fizetett aktivistáit, vessen gátat a negatív kampányuk miatt elszabadult indulatoknak, a megfélemlített hatvani polgároktól pedig kérjen bocsánatot!

A helyszínen nem volt rendőr. A rendőrség magyarázata szerint azért, mert a kormányhű ellentüntetést a jogszabályi határidőn túl jelentette be a bohócos figurát is soraiban tudó társaság.

4
Fotó: Együtt-PM

Az Együtt-PM vizsgálja, szükséges-e jogi útra is terelni az ügyet. Bajnai Gordon országjárása változatlanul folytatódik.