Medián: Hasít a Jobbik

2014.03.06. 08:47 Módosítva: 2014.03.06. 08:49

A tél utolsó hónapja a Fidesz gyengülését és a Jobbik határozott erősödését hozta – áll a Medián legfrissebb, február végén készült felmérésében. A Fidesz most is magasan vezeti a pártok versenyét, de mostani fölénye jócskán elmarad a négy évvel ezelőtt ilyenkor mért Medián-adattól. Akkor az összes választó 44 (ezen belül a választani tudó „biztos” szavazók 62) százalékának támogatására számíthatott, most ugyanez az arány 36, illetve 49 százalék.

g

Az elmúlt hónapban lényegesen megugrott viszont a Jobbik támogatottsága, áll a Medián elemzésében. A teljes szavazókorú népességben mért 14 százalékos népszerűség rekordnak számít. Ilyen népes támogatói bázis eddig mindössze egyszer, pontosan két évvel ezelőtt állt a radikális párt mögött.

Az Összefogás közös listájának támogatottsága januárhoz képest lényegében változatlan maradt. A teljes szavazókorú népességben 23 százalék támogatná az ellenzéki szövetséget. Az MSZP önállóan mért népszerűsége egy kissé még javult is. Az elmúlt hetek egyik meghatározó belpolitikai botrányáról, a február elején kipattant Simon Gábor-ügyről a lakosság meglehetősen tájékozottnak mondható: a válaszadók 91 százaléka hallott az esetről, 72 százalék meg tudta nevezni a „főszereplőt”, sőt, 52 százaléknyian még a szóban forgó pénzösszeg nagyságával is tisztában voltak. A válaszadók 57 százaléka úgy vélekedett, hogy a botrány jelentősen rontja a baloldali összefogás választási esélyeit, de a válaszadók többsége (53 százalék) szerint ilyen vagy ennél súlyosabb esetek nem csak az MSZP háza táján vannak.

A Medián szerint az Összefogás változatlan számait úgy is lehet értelmezni, hogy a botrány eltántorította azokat az – egyébként folyamatosan csökkenő számú - bizonytalan szavazókat, akik a baloldali koalíció felé fordultak volna.

Az egy évvel ezelőtt mindössze 40 százalékos választási részvételi hajlandóság mostanra 57 százalékra nőtt. Az önmagukat „biztos” szavazónak vallók egytizede azonban még mindig nem tud vagy nem akar pártot választani. Ugyanakkor a tömegesen rejtőzködő baloldali szavazókat feltételező találgatásokra a Medián felmérései nem szolgálnak bizonyítékkal.

A kormány teljesítményének megítélése az előző hónaphoz viszonyítva valamelyest romlott: a januárban mért 44-ről 40 százalékra csökkent a kabinet munkájával elégedettek aránya, összességében azonban a ciklus közepe óta javuló tendenciát mutat. Az általános közhangulat tekintetében a két éve javuló trend most megtört, és a januári 40-ről 36 százalékra mérséklődött azok aránya, akik szerint Magyarországon jó irányba mennek a dolgok.

A Medián szerint ugyancsak a kormányoldal enyhe megingását jelzi a vezető politikusok népszerűségi rangsorának alakulása is: bár a rangsor első felét továbbra is nagyrészt fideszes politikusok uralják, közülük többnek (Áder Jánosnak, Rogán Antalnak, Tarlós Istvánnak) három százalékpontnál is többet esett a népszerűsége az elmúlt hónapban. A tízes toplistában viszont Mesterházy Attila és Bajnai Gordon mellett (sőt, őket egy hajszállal megelőzve) most először Vona Gábor is helyet követelt magának.

A felmérés

A felmérést 2014. február 21-e és 25-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb ±3 százalék.

.