Ipsos: Erősödik a Fidesz, a Jobbik és az LMP
További Belföld cikkek
- Fidesz: A februári 30-ról 32 százalékra bővítette táborát, utoljára három évvel ezelőtt volt ilyen sok szimpatizánsa.
- MSZP–Együtt-PM–DK és a Liberálisok: A baloldali ellenzéki pártok közös listáját egy hónapja és most is a választókorú népesség 23 százaléka támogatta.
- Jobbik: A támogatók aránya az utóbbi hónapban 9-ről 11 százalékra emelkedett. A párt január óta megduplázta támogatottságát, és a mostani parlamenti ciklus legjobb eredményét érte el.
- LMP: A múltkori 2-ről 4 százalékosra gyarapította a velük leginkább szimpatizálók körét.
A pártot nem választók csoportja jelentős mértékben szűkült, a múltkori 35 helyett most csak 27 százaléknyian tartoznak ebbe a csoportba az Ipsos március 4. és 10. közötti, az ország felnőtt lakossága körében végzett mérése szerint. A legaktívabb szavazói körben, a biztos pártválasztók között a Fidesz-KDNP listájának 48 százaléka van, a baloldalnak 31. A Jobbik ebben a körben 15 százalékos, az LMP pedig megközelíti a bejutási küszöbértéket - 4 százalékon áll.
A Jobbik megduplázta táborát
Az Ipsos a választási kampány eddigi nyertesének a Jobbikot tartja. Két hónap alatt csaknem megduplázták a táborukat: januárban a lakosság 6 százaléka támogatta a pártot, most már 11 százalékon állnak (azaz nagyjából 900 ezer hívük van). Az új szavazók főképpen az aktív munkavállalói körből, a harmincas-negyvenes korosztályból, a középrétegekből, vidékről érkeztek a Jobbikhoz. Nagy többségüket kemény kormánykritika és erőteljes leváltó hangulat jellemzi, így csak kis hányaduknál valószínűsíthető, hogy a Fidesz felé fordulnak a hátralévő hetekben.
A kormánypárt is erősödött az utóbbi hónapokban, az év elején a népesség 28 százaléka támogatta, jelenleg 32 százaléknyi – körülbelül 2,6 millió – választópolgár sorakozik fel mögéjük, állapította meg az Ipsos. A támogatói kör bővülése a 30 év alattiak és 60 év felettiek körében valamint a falvakban az átlagost jóval meghaladja.
Egyesültek a kormányváltók szavazói
Az elemzés alapján a baloldali-liberális pártok összefogása az alkotó pártok szavazóit maradéktalanul egyesítette. A 23 százalékos támogatottság 1,8 milliós tábort jelent. Az utóbbi hetek eseményei nem változtattak a kormányváltók támogatottságán. Nőtt viszont a baloldali összefogás híveinek aktivitási szintje és elszántsága, de politikusaiknak e tekintetben még vannak teendőik.
A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a kampány elmúlt hetei javították az LMP pozícióit is. Februárban még az elmúlt években megszokott 2 százalékos táborral rendelkeztek, most 4 százaléknyian nevezték meg leginkább kedvelt pártjukként, ami körülbelül háromszázezer támogatót jelent. Az Ipsos szerint továbbra is nagyon karakteres az LMP-szavazó: 40 év alatti, legalább érettségivel rendelkezik, szellemi munkát végez és nagyvárosokban él.
A fideszesek nagyon elmennek szavazni
Februárban a baloldal pártolóinak 53 százaléka ígérte, hogy elmegy voksolni, most 58 százalékuk. Egy hónapja kétharmaduk volt teljesen biztos abban, hogy politikai preferenciája (a baloldali összefogás támogatása) kitart a parlamenti választások napjáig, most háromnegyedük.
Jelenleg a Fidesz táborának lendülete a legnagyobb (csaknem kétharmaduk menne szavazni), a Jobbiknak kisebb a részvételi szándéka (59 százalékos), az LMP-tábor pedig különösen visszafogott (45 százalékuk tervezi, hogy ott lesz a választáson, ugyanennyien bizonytalankodnak, tizedük nem is akar megjelenni) – mérte az Ipsos.
A cég összegzése kitér arra, hogy ha csak a jelenleg biztos pártválasztók – tehát azok, akik eltökéltek részvételi szándékukban, és van is politikai erő, amelyre voksolnának – mennének el voksolni április 6-án, akkor nagyon alacsony, 42 százalékos részvétel lenne.
A magas részvétel jó lenne az ellenzéknek
Az Ipsos szerint ugyanakkor valószínű, hogy a kampány mozgósítani fogja a pártpreferenciával rendelkező, de a választáson való megjelenésben még bizonytalankodó választópolgárokat. Ha őket maradéktalanul sikerülne április 6-án elvinni, akkor 64-66 százalék körüli lehetne a részvételi arány.
Ebben az esetben az ellenzéki pártok 1-1 százalékponttal magasabb eredményt érnének el, mint a mostani biztos pártválasztók körében mért adataik, a Fidesz viszont 2-3 százalékpontot veszítene. Az ellenzéki pártok csak akkor kerülhetnek ennél közelebb a Fideszhez, ha nekik teljes mértékben sikerülne a meglévő szimpatizánsaikat elvinni az urnákhoz, a Fidesznek pedig nem – értékeli az Ipsos.
A részvételüket biztosra ígérő, de pártot maguknak nem találók a lakosság 7 százalékát teszik ki. Az Ipsos szerint ebből a bő félmilliós csoportból körülbelül 200 ezren a kormányváltó baloldal felé orientálódnak; az LMP-nek 100 ezer támogatója lehet innen, a Fidesznek és a Jobbiknak 50-50 ezer.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug
A Mandiner kiszámította, mennyit fizetne egy család más országokban a rezsiért.
11 perce
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
27 perce
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
2 órája
- Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.
február 27., 15:09
- Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
február 27., 15:05
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését
Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.
február 27., 14:01
- Belföld
Magasabb fokozatba kapcsol a Mohu, zsákos beöntéssel gyorsítják fel a palackok visszaváltását
Folyamatosan fejlesztik a DRS-t.
február 27., 12:39
- Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon
Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.
5 órája
- Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél
Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.
február 27., 16:11
- Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye
Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.
február 27., 06:09
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
6 órája
- Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik
A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.
5 órája
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban
Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.
február 27., 12:28
- Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.
február 27., 16:12
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
6 órája
- Címlapon
Donald Trump titkos tárgyalásokba kezdett, már Volodimir Zelenszkij utódját keresi Ukrajnában
9 órája
- Címlapon
Csaknem 700 millió forintos büntetést kapott Magyarország az Európai Unió Bíróságától
További négy tagállamot bírságoltak meg.
3 órája
- Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális
Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.
február 27., 07:41
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
14 perce
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására
A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.
február 27., 08:24
- Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné
A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.
február 27., 08:55
- Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán
Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.
február 27., 13:53
- Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
február 27., 15:27
- Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt
Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.
3 órája
- Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon
Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.
február 27., 07:56