Meghalt Welsz Tamás
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
Meghalt a 41 éves Welsz Tamás, a Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó. A főügyészségi szóvivő azt közölte: „A Simon Gábor ügyében ismertté vált W. Tamás csütörtökön elhalálozott.”
A haláleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya vizsgálja.
A szíve lehetett
A HírTV szerint egy rendőrautó ment érte a Logodi utcai irodájához, ahonnan elszállították, menet közben azonban rosszul lett.
Welszt a Központi Nyomozó Főügyészség akarta kihallgatni a Simon-üggyel kapcsolatban.
A mentők sajtóügyeletese az Indexnek elmondta, ma délután Budapesten egy 40 körüli férfit próbáltak meg újraéleszteni, de a férfi szívműködését nem sikerült helyreállítani, a halál okát vizsgálják. Egy rendőrautóban lett rosszul, eszméletét vesztette, egy mentőállomásra vitték, de hosszas próbálkozás után sem tudták újraéleszteni. Informátorunk szerint a bejelentés után a Novotel szállóval szembeni Budai Mentőállomáson várták teljes felszereléssel a rendőrautót, hiába.
Rossz állapotban volt
Úgy tudjuk, Welsz Tamás a Simon-ügy kirobbanása óta nagyon rossz idegállapotban volt. Magánéleti problémái is voltak, barátnője szakított vele, nemrég elköltözött tőle, illetve anyagilag is ellehetetlenült. Egy ismerőse az Indexnek elmondta, hogy az utóbbi napokban Welsz már öngyilkosságot fontolgatott. Információink szerint a Simon-ügy magát Simon Gábort is megviselte pszichikailag, és párttársai sokan attól tartottak, hogy kárt tesz magában.
Az Indexnek több, őt személyesen ismerő személy azt állította, hogy Welsz ideges természetű ember volt, és nehezen kezelte a stresszes helyzeteket. Úgy tudjuk, Welsz kifejezetten az egészséges életmód híve volt: nem ivott, nem dohányzott, egészségesen étkezett, és rendszeresen járt edzőterembe.
A környezetében mindenkit sokkolt a hír, még a haragosai sem kívántak neki ilyet.
Mit lehet róla tudni?
A hármas állampolgárságú ( bissau-guineai, uruguayi és magyar) Welsz Tamás neve több botránnyal kapcsolatban is előkerült a közelmúltban. Welsz neve akkor vált széles körben ismertté, amikor felbukkant a hányatott sorsú magyar légitársaságnál, a Sólyom Airwaysnél, mint új tulajdonos, a légitársaság megmentője.
Az ő cége, a Charity March vette át tavaly novemberben a Sólyom légitársaság irányítását, akkor arról írtunk, hogy őt és barátnőjét, Horthy Andreát Panamában közokirat-hamisításért körözik. Az Interpol körözése alapján egyszer már rövid időre őrizetbe vették. A vádirat szerint a kalandos életű üzletember Tom Wallace néven magyarok érdekeltségében álló offshore cégeket nyúlt le. A körözés hírére elképesztő érveléssel, klasszikus Csubakka-védelemmel reagált az Index állítására: a szívcsakrát hozta fel.
Aztán arról is írtunk, hogy Simon Gábornak is ő segédkezett a bissau-guineai útlevél beszerzésében, konkrétan Welsz lakásából került elő Simon hamis, Gabriel Derdak névre kiállított útlevele, és a pénz elrejtésében is ő segített Simonnak. Simon Welsztől kért segítséget, amikor a botrány kitört. Azt tanácsolta neki, hogy egy dél-amerikai társaságot nevezzenek meg az összeg tulajdonosaként, és állítsák azt, hogy a cég magyarországi befektetéseket, munkahelyteremtő vállalkozásokat tervezett.
Welsz másról is ismert volt, például Urugayból gyűjtött régi autókat . 2012-ben szállt be segítőként a Budapest–Bamako-rali szervezésébe, mert a Maliban zajló polgárháború miatt Bamako kevéssé volt biztonságos a magyar turisták számára, így meg kellett változtatni a túra útvonalát. A nem hivatalos diplomáciai titulust, magyar konzuli címet használó Welsznek Bissau-Guineában politikai kapcsolatai voltak.
A szocialisták szerint Welszt felhasználták
Simon Gábor hamis útleveléről és Welsszel való kapcsolatáról egy ismert szocialista politikus az Indexnek korábban név nélkül azt mondta, szerinte a vállalkozó hazudik, és magát próbálja menteni. Arról is beszélt, Bissau-Guinea közismerten a titkosszolgálatok paradicsoma, mint amilyen valaha mondjuk Portugália volt Európában, Welsz pedig véleménye szerint biztosan kapcsolatban állt valamilyen (vagy több) szolgálattal. Azt is furcsának találta, hogy hiába Welsz lakásából kerültek elő a hamisított útlevelek, a rendőrség nem őt vette elő. Ráadásul Welsz Interpol-körözés alatt állt már jó ideje, mégis szabadon mozgott Magyarországon, valamiért nem tartóztatták le – sorolta az MSZP-s politikus a furcsaságokat.
Miután kiderült, hogy Simon Gáborén kívül további nyolc hamisított útlevél is volt, a Magyar Nemzet pedig névtelenül több szocialista politikus érintettségéről cikkezett, egy másik vezető MSZP-s politikus – szintén név nélkül – az Indexnek arról beszélt, Welsz szerinte vádalkut akar kötni, hogy ne adják ki Panamának, és "cserébe azt mond, amit kérnek tőle". Ennek érdekében nem túl bonyolult feladat biankó útleveleket kitölteni mások nevére, lejáratási célból, úgy, hogy az érintettek erről nem is tudnak – tette hozzá a politikus.
Információink szerint a vádalku Welsz számára mindaddig valós lehetőségnek tűnt, amíg Simon ausztriai számlái után ismertté nem vált az ügy újabb szála, az abszurd bissau-guineai kapcsolat. A rendőrség sokat várt a politikailag is fontos üggyel kapcsolatban Welsztől.
Bepánikolt
A Welsz érdi lakásán március elején tartott házkutatás után a Nemzeti Nyomozó Iroda többször is kihallgatta a vállalkozót, akit az Interpol körözés, a megtalált hamis okmányok és a tisztázatlan eredetű pénzek ellenére sem vettek őrizetbe. Forrásaink szerint Welsz a sajtóbotrány kirobbanása után bepánikolt, ügyvédet váltott, nem ment el a kitűzött kihallgatásra, és nem mutatott kompromisszumkészséget a rendőrök felé. A helyzet csak kilátástalanabbá vált, amikor Simont március 11-én letartóztatták. A kör pedig akkor zárult be végleg, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség a mandátumáról lemondott volt szocialista képviselő ellen adócsalás, magánokirat-hamistás és közokirattal visszaélés miatt folyó eljárást egyesítették más, korábban indult nyomozásokkal, és Welsz, valamint barátnője is bekerült a gyanúsítottak közé.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.