Ez az eredmény nem nyugtathatja meg a Fideszt

A választás napján késő éjszaka még nem lehet tudni, hogy a Fidesznek sikerült-e ismét kétharmados többséget szereznie. Látszólag ez a Fidesz egyik legnagyobb problémája. Márpedig ez nem tűnik túl nagy problémának. Csakhogy a hatalomgyakorlás, az államgépezet működtetése szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy 132 vagy 133 képviselőjük ül-e majd a parlamentben.

Azt, hogy mik lehetnek azok a helyzetek, amikor kétharmados törvényt kell módosítani, nehéz előre megjósolni, mert a kétharmaddal megalkotott és védett intézményrendszer már felállt, és ha nagyon nincs is még bejáratva, egyelőre nagyobb működési zavarok nem mutatkoznak.

Ám ha a gazdaság elkezd gyengébben muzsikálni, és ezért az eddigieknél is unortodoxabb lépésekre lesz szükség, esetleg a rezsicsökkentés folytatásához, a beígért állami, nonprofit közműcégek kialakításához lesz szükség a jelenleginél szélesebb jogi mederre, vagy fontos törvények megvédéséhez kell az alaptörvényből további zavaró paragrafusokat kifésülni, akkor szükség lesz a kétharmadra.

Ilyen helyzet pedig egész biztosan elő fog állni, ami a Fideszt is új, egyelőre még nehezen elképzelhető helyzet, és szinte biztosan alkukötési kényszerek elé fogja állítani.

De a választás következményeiről elöljáróban két dolgot mindenképpen érdemes leszögezni.

• A Fidesz nagyarányú győzelméhez semmi kétség nem fér.

• Hiába szerez kétharmados többséget a Fidesz, Orbán Viktor nem lehet nyugodt.

1998 óta nem szavaztak ilyen kevesen a pártra, 2010-hez képest mintegy 570 ezer, ténylegesen, az azóta honosítottakat nem számítva pedig 640 ezer szavazót veszítettek. A párt meghatározó, egyéni mandátumért induló politikusai – Kósa Lajos, Lázár János, Navracsics Tibor, Rogán Antal, Varga Mihály – mind kevesebb szavazatot kaptak, mint négy éve, sőt, egyikük sem érte el az 50 százalékot.

A mostani bő 2,1 millió listás szavazat kevesebb, mint amennyit a Fidesz 1998 óta bármikor kapott. És miközben 2002-ben 2,31 millió, 2006-ban pedig 2,27 millió szavazat sem volt elég a győzelemhez, most 2,1 millióval is ott billegnek a kétharmad küszöbén. Az átalakított választási rendszer aránytalanságát, az ellenzék kedvenc mantráját igazolja, hogy a Fidesz 44,2 százalékos listás eredménnyel jutott a kétharmad közelébe, és ehhez a most először szavazó honosított magyarok szavazatai is kellettek: nélkülük a Fidesz 43,7 százalékra csúszott volna vissza.

A 640 ezerrel a 2010-es szavazatainak közel negyedét veszítette el a Fidesz, miközben most a részvétel csak mintegy öt százalékkal volt alacsonyabb, mint a 2010-es első fordulóé. Vagyis körülbelül 20 százaléknyi választó eltűnésére nincs külső magyarázat: ők elpártoltak a Fidesztől. Ez drámainak nem nevezhető, pláne ekkora tábornál, de erős figyelmeztető jelnek mindenképp.

A lényeges visszaesés ellenére kétharmad-közeli mandátumarányra jogosító eredményt a választási rendszer átalakítása, azon belül is három újonnan bevezetett intézmény hatása árnyalja tovább. Ha összejön a kétharmad, abban ezeknek külön-külön is döntő szerepe lehet.

1. 88 ezer honosított magyar küldte el listás szavazatát levélben, 95 százalékuk a Fideszre voksolt.
2. Az egyéni választókerületek nyertes jelöltjei után is jár kompenzációs szavazat az őket jelölő pártnak. A Fidesz, bár jelentős fölénnyel nyert, közel ugyanannyi (903 ezer) töredékszavazatot kapott, mint a kevesebb mint fele annyira népszerű Jobbik (958 ezer).
3. Az egyéni választókerületek újrarajzolása egyértelműen a Fidesznek kedvezett, több helyen (például Szegeden, Pécsen) is ez dönthetett a fideszes jelölt javára egy-egy billegő választókerületben.

A választás eredményét a kampány körülményeitől sem lehet függetleníteni. A politikai hirdetések ellehetetlenítése a kereskedelmi tévékben, a plakátozási szabályok szigorítása, a kormányzatinak és civilnek álcázott, milliárdos kormánypárti kampányhirdetés-dömping csak egy elem.

A kétségkívül gusztustalan Simon-ügy véletlennek nehezen nevezhető időzítése erősen a Fidesz kezére játszott. A kampány alatt a közmédia teljesen hanyagolta a kormányoldalnak kellemetlen ügyeket, melyek a megváltozott szerkezetű nyilvánosságban a kampány időszakában alig-alig jutottak el a választók politikára kevésbé nyitott tömegeihez. Nem sok szó esett a ciklus legkínosabb és legközérthetőbb, a Simon-ügynél jóval fontosabbnak tűnő ügyeiről: a föld- és trafikmutyiról, a Közgép sikertörténetéről, a felcsúti stadionról, Rogán Antal vagyona és vagyonnyilatkozatai különös viszonyáról.

Azok, akik abban bíznak, hogy a választás után a Fidesz hatalma konszolidálódni fog és a párt békülékenyebb, kompromisszumkészebb hangot üt meg, szinte biztos, hogy tévednek. A Fidesz még a biztos kétharmad birtokában is ellenzéki pártként viselkedett: folyamatos harcban állt az országra törő, kizsákmányoló multicégek alkotta profitorientált világrenddel és annak képviselőivel, Brüsszellel, az IMF-fel, valamint hazai helytartójukkal, a posztkommunista baloldallal.

A békülékenység azt jelenti, hogy fel kéne adni a fideszes centrális politikai erőtér és a nemzeti ügyek kizárólagos képviseletének vízióját, ez pedig nyilvánvalóan nem szerepel Orbán Viktor céljai között. Most, hogy a kétharmados többség eltűnt vagy gyengült, Orbánnak lehet, hogy még harciasabbnak kell lennie, hogy egyben tartsa a táborát.