Saját magukat leplezték le a kamupártok

kispart-4360
2014.04.07. 08:05
Egyedül a Munkáspárt és a Zöldek Pártja szerzett több szavazatot, mint ahány ajánlás kellett, hogy országos listát állíthassanak, az összes többi törpepárt az ajánlásainál kevesebb szavazatot szerzett. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a pártok feltétlenül csaltak az ajánlások összegyűjtésekor, de volt olyan párt, ahol az ajánlások és a szavazatok száma között 17-szeres különbség volt.

A pártok ajánlásai és szavazatai közti különbség egy szintig magyarázható azzal, hogy az ajánlásokat több hétig lehetett gyűjteni, és nem biztos, hogy aki ajánlotta a pártot, az később el is ment szavazni, és a korábban ajánlott pártra szavazott. Egy ember ráadásul több párt indulását is segíthette az aláírásával, de az mindenképpen feltűnő, hogy volt olyan párt, amit 17-szer annyian ajánlották, mint ahány szavazatot kapott végül.

Összesen 167 007-en szavaztak törpepártra, ez a szavazók 3,66 százalékát teszi ki. A cikkben szavazatszám szerint csökkenő sorrendben sorra vesszük a parlamentbe be nem jutó, de országos listát állított pártokat, mindenhol a hajnali háromnegyed egyes, 95,63 százalékos feldolgozottság melletti adatok szerepelnek.

Munkáspárt: 0,58%

A legerősebb kispárt a Thürmer-féle Munkáspárt lett, sokat erősödtek 2010 óta, az akkori 0,11 százalékról jöttek fel fél százalék körüli eredményre. Annak ellenére, hogy még Kádár János is feltámadt a kedvükért és beszállt a kampányba, a 2014-es parlament is igazi kommunisták nélkül alakul meg.

A Munkáspárt 33 egyéni jelöltjének elindításához 16 500 aláírásra volt szükség, a választásokon 29 336-en szavaztak rájuk.

Sokan csalhattak

Az egész választási kampányt beárnyékolta a kispártok ajánlóíveinek cserélgetéséről szóló hírek. Az MSZP tíz törpepártot jelentett fel választási csalás miatt:
  • Új Magyarország Párt
  • Új Dimenzió Párt
  • Kisgazdapárt-MIÉP
  • Szabad Választók Pártja
  • MSZDP (nem a Schmuck-féle szocdemek!)
  • Sportos és Egészséges Magyarországért Párt
  • Magyarországi Cigány Párt
  • Összefogás Párt
  • Elégedetlenek Pártja
  • Jólét és Szabadság Demokrata Közösség

A rendőrség összesen 32 választási csalásos ügyben nyomoz, de egy feljelentés már a Központi Nyomozó Főügyészséghez is eljutott. Minderről itt olvashat bővebben.

A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt: 0,48%

Egytémás és teljesen új pártként a Haza Nem Eladó Mozgalom nem szerepelt rosszul, a kampányolást is komolyan vették, a metróban például sok budapesti találkozhatott a hirdetésükkel.

A devizahitelesek megsegítéséről szóló programjuk tulajdonképpen ebben az egy mondatban összefoglalható:

Teljes körű felülvizsgálat, és olyan jogi megoldás kell, amely

megszünteti a hitelesek elszegényedését, és ellehetetlenítését.

A pártról szóló korábbi cikkünkön annyira felhúzta magát Kásler Árpád elnök, hogy azzal fenyegetőzött, hogy bejön a szerkesztőségbe és "picsán rúgja a főszerkesztőt". Hozzátette azt is, hogy ettől még a TEK sem tarthatná vissza.

21 592 szavazatot szereztek Káslerék, egyéni jelöltjeik indításához (66 fő) 33 000 aláírásra volt szükségük.

Seres Mária Szövetségesei: 0,44%

Az SMS párt a harmadik legjobban szereplő törpepárt lett, ami Seres 2010-es eredményéhez képest nem olyan jó eredmény. A Seres Mária vezette 2010-ben a Civil Mozgalom listáját, akkor 0,89 százalékot szerzett a párt.

Szocik hekkelték az SMS akcióját

Az SMS profi kampányt vitt, jól megcsinált videókkal, és az összes nagy párt székházát is végiglátogatták egy SMS-fallal. Seres szerint ők különböznek a többi "kamupárttól", amelyek csak az állami támogatás miatt indultak a választáson, ezt bizonyítja, hogy négy éve is tudtak listát állítani, pedig akkor csak hat országos lista volt szemben a mostani tizennyolccal.

Az SMS párt 52 egyéni jelöltjének elindításához 52 000 aláírásra volt legalább szükségük, a választásokon 20 074 szavazatot szereztek.

Zöldek Pártja: 0,37%

A jó név sokat számít, korábban még az is felvetődött, hogy akár egy százalékot is elvihetnek a zöldek az LMP-től – pusztán azzal, hogy az ő nevük erősebben utal a környezetvédelemre. Ez a forgatókönyv az eredményüket látva nem jött be, és az LMP is bejutott az Országgyűlésbe.

A Zöldeknek is volt néhány jó húzása a kampányban, jelöltként indították például az egyetlen magyar űrhajóst, Farkas Bertalant, és övék lehet a legfiatalabb jelölt is, az 1995-ben született Kovács Lili, továbbá ők voltak azok is, akik háromszemű Orbánnal hívták fel a figyelmet a paksi bővítés veszélyeire.

A Zöldek Pártja egy évek óta létező pártformációként definiálja magát, ami már a 2006-os választásokon is indult (akkor 0,06 százalékot szereztek), akkor is a környezetvédelmi érdekek képviseletében, de 2014-ig nem mutattak semmilyen aktivitást.

16 698 szavazatot szerzett a Zöldek Pártja, 33 egyéni jelöltjük elindításához 16 500 aláírásra volt szükségük.

Szociáldemokraták: 0,31%

Húsz év után újra országos listát tudtak állítani a Szociáldemokraták, a pártnak hosszú időre visszanyúló története van Magyarországon. Schmuck Andor volt MSZP-s politikus idén az állami támogatásból ételosztásokat szervezett: a pártelnök szerint már azzal győztek, hogy 170 ezer embert meg tudtak etetni. Az ételosztáson kívül Schmuckék fő profilja a "szépkorúakat" célzó rendezvények voltak.

levlifestream-4204
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz / Index

A Szocdemek 13 843 szavazatot szereztek, 82 egyéni jelöltjük elindításához 41 000 aláírásra volt szükségük.

Együtt 2014: 0,28%

A párt arra épített, hogy lenyúlja Bajnaiéktól az Együtt 2014 nevet: ők voltak gyorsabbak, és hamarabb bejegyezték ezt a nevet, mint a végül Együtt-PM néven futó koalíció. A párt állítólag 100 ezer eurót kért Szigetvári Viktortól, hogy visszalépjen és átadja a nevet. Tiner György pártelnök tagadta ezt az állítást. Az már csak vicces, hogy a két Együtt párt főhadiszállása csak pár sarokra van egymástól Déli pályaudvar környékén.

34 egyéni jelöltet indított az Együtt 2014, ehhez legalább 17 000 aláírásra volt szükségük, a választásokon 12 815 szavazatot szereztek.

Sportos és Egészséges (SEM): 0,25%

A SEM deklaráltan 2018-ra gyúr már most is, ezért szerény célt tűztek ki maguk elé vasárnap délután: húszezer szavazattal már elégedettek lennének – úgy tűnik, ez nem sikerült. A jelöltek nem vették fel az egymilliós támogatást, a pártnak járó támogatást viszont elköltötték: sporteseményekre.

A Keleti pályaudvarnál ingyen BKV-jegyet osztogattak például azoknak, akik három percet tekertek. Egyik jelöltjük pedig azzal kampányolt, hogy megfogadta: újra visszaszerzi versenysúlyát és lefogy a kampány végéig.

11 270 szavazatot szerezett a SEM, 52 egyéni jelöltjük elindításához 26 000 aláírásra volt szükségük.

Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI): 0,22%

Szili Katalin nem tudta szavazatokra váltani személyes ismertségét, pedig Szili két cikluson keresztül volt az Országgyűlés elnöke, az MSZP még államfőnek is jelölte. A szocialistáktól közvetlenül a 2010-es önkormányzati választások után lépett ki, majd megalakította a Szociális Unió nevű kezdeményezést, de valamiért a választások után nevet változtatott, így lettek Közösség a Társadalmi Igazságosságért.

Volt, akit le is tartóztattak

Urbán-Szabó Lászlót, a Magyar Demokratikus Unió elnökét le is tartóztatták a pártja tisztességtelen gazdálkodása miatt.

Az egyik sértett, P. Ferenc elmondta, hogy Urbán-Szabó 30 millió forintot csalt ki tőle a kapcsolataira, a közelgő választásokra, és az általa létrehozott párt reménybeli sikereire hivatkozva.

A másik sértett a VI. kerületben tett feljelentést a pártelnök ellen, így most a XIV. és a VI. kerületi rendőrkapitányság is eljárást folytat csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A párt nem állított országos listát.

Kampányát beárnyékolták a csalásról szóló hírek, az ajánlóívek másolásában is részt vehettek, más hírek szerint pedig közmunkások gyűjtöttek aláírásokat a KTI-nek. A párt programja szerint egyébként a feltétel nélküli alapjövedelem, a magáncsőd és az elszámoltatás is szerepelt, de új alkotmányt is írtak volna, amiben a kétkamarás parlament is benne lett volna.

A kampányban Sziliéknek is volt egy-két nagyobb dobása, Matolcsyval beszélték át a gazdasági kérdéseket, illetve végül bedobták a jócsaj-kampányt is.

57 egyéni jelöltet indított a KTI, ehhez 28 500 aláírásra volt szükségük, a választásokon 9 958 szavazatot szereztek.

Jólét és Szabadság Demokrata Szövetség (JESZ): 0,20%

A 2010-es választáson a Magyar Demokrata Fórum (MDF) kiesett a magyar parlamentből. Az eredmény miatt új elnökséget választott a párt, emellett arculatot váltott, és a nevét Jólét és Szabadságra változtatta. Az új felállású párt csak időközi önkormányzati választáson indult, de ezeken nem ért el jelentős eredményt.

A JESZ elmúlt 4 éves eredménye abban merült ki, hogy állandóan azért ostorozták Bokros Lajost, hogy adja vissza európai parlamenti mandátumát, amit még MDF-esként szerzett.

A JESZ 2014-es kampánya nem csak azért marad emlékezetes, hogy a párt autómatricájáért pénzt ígértek az autótulajdonosoknak, amit később nem fizettek ki. A párt még azzal tudott robbantani, hogy Horváth András után a párt színeiben indult egy olyan volt NAV-os vezető, aki a milliárdos áfacsalásokról beszélt a nyilvánosság előtt.

9 108 szavazatot gyűjtött a JESZ, 81 egyéni jelöltjük indításához ezzel szemben 40 500 aláírásra volt szükségük.

Magyarországi Cigány Párt (MCP): 0,18 %

A volt SZDSZ-es képviselő Horváth Aladár vezette Magyarországi Cigány Párt volt az egyetlen országos listát állítani tudó cigány kezdeményezés, noha a hírek szerint ők sem maradtak ki az ajánlóívek adásvételéből, bár a párt ezt tagadta.

Az aláíráscsalások miatt az MSZP Roma Tagozata arra szólította fel a Magyarországi Cigány Pártot, hogy egyéni körzetben induló jelöltjeit, hogy lépjenek vissza a jelöltségüktől, mivel etnikai alapon szerveződő politikájukkal két képviselői hely eléréséhez segíthetik a Jobbikot.

A párt 61 egyéni jelöltjének elindításához 30 500 ajánlásra volt szükségük, ezzel szemben csak 8 285-en szavaztak.

Független Kisgazdapárt (FKGP): 0,16 %

Az egyik legidősebb történelmi párt a független kisgazdáké. A Hegedűs Péter vezette párt kereszténységen alapuló demokráciát akart, erős szociális programot hirdetett meg, és tb-támogatottá tette volna a természetgyógyászati termékeket is. Az idei kampányban a legerősebb húzásuk Klapka György reklámvideói voltak. Ezek annyira szürreálisak, hogy nem is mondunk mást: nézzék meg őket.

A pártra összesen 7 426-an szavaztak, az ötven egyéni jelöltjük elindításához 25 000 ajánlásra volt szükségük.

Összefogás: 0,14%

Emlékeznek még arra, amikor összefogásnak hívták a Nagy Ellenzéki Összeborulást? Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke biztosan emlékezni fog még sokáig arra, hogy a végül kormányváltóknak nevezett párttömörülés megpróbálta használni a 2009-ben alapított párt nevét. A párt fel is jelentette a kormányváltókat, de az egészből nem lett semmi, mert bűncselekmény hiányában elutasították a feljelentést.

Szepessy Zsolt, az Összefogás húzóarca, Monok korábbi polgármestere karácsony előtt egy kártyaötlettel állt elő: szabadalmaztatta az áfakártyát, amivel az összes kereső állampolgár valamennyi áfa-visszatérítést igényelhet év végén, ezzel segítve a gazdaság kifehérítését. Szepessy az előző ciklus idején híresült el, amikor az általa vezetett településen a segélyt szociális kártyára utalta, amit csak a helyi boltokban használhattak a segélyezettek.

Az összefogás 6 192 szavazatot szerzett, az országos lista állításához (59 egyéni jelöltjük volt) 29 500 ajánlást gyűjtöttek, ami azt jelenti, hogy a pártot ajánlók alig ötöde szavazott a választásokon a pártra.

Új Dimenzió Párt–Új Magyarország Párt (ÚDP–ÚMP): 0,04%–0,03%

A két, elvileg függetlenül, de a gyakorlatban sok közös pontot felmutató párt nem csak az ajánlások összegyűjtésekor, hanem a végleges eredmények alapján is szorosan együtt mozgott. A két párt 84 százalékban ugyanazokban a körzetekben indított jelöltet, és családi kapcsolatok is mutatják, hogy a két szervezet szorosan együttműködött. A Heti Válasz szerint Zuschlag János ex-MSZP-s politikus segítségével szerveződött a két párt.

Az ÚDP 1 952, az ÚMP 1 458 szavazatot szerzett, ami jóval kevesebb, mint amennyi az országos listájuk felállításához szükséges volt. Mindkét párt ötven jelöltet állított, ami legalább 25 000 ajánlást jelent.