Vendel
5 °C
20 °C

Vádat emeltek a kisfiát leszúró férfi ellen

2014.06.02. 09:39 Módosítva: 2014-06-02 09:45:59

Pszichoaktív szer hatása alatt állt az a férfi, aki tavaly decemberben, Füzesabonyban a nyílt utcán szúrta le saját, hatéves kisfiát – derül ki a Heves Megyei Főügyészség lapunknak eljuttatott közleményéből. A Blikk korábban arról írt, hogy a férfi drogot fogyasztott, amit alkohollal öblített le, ezt azonban az ügyészség által közöltek nem támasztják alá: ezek szerint a férfi ún. kristályt adott be magának, ami az ügyészség szerint nem minősül kábítószernek (valójában mivel a kristály gyűjtőfogalommá vált, ez alapján nehéz beazonosítani, pontosan milyen vegyületről lehetett szó).

A közleményből az is kiderül: a 42 éves férfi nyolc éve élt élettársi kapcsolatban közös gyermekük édesanyjával, aki az utóbbi időben Svájcban dolgozott prostituáltként, a pénzt pedig hazautalta. A kitartott férfi és kisfia Egerben lakott egy albérletben, a férfi rendszeresen fogyasztott kábító hatású szereket.

Félt, hogy elveszik tőle a fiát

A gyilkosság előtt kristállyal lőtte be magát, amitől üldöztetési téveszméi támadtak: azt képzelte, hogy meg akarják támadni, és el akarják tőle venni a fiát. Ezért bement a füzesabonyi rendőrségre, ahol azt követelte, hogy hívjanak neki taxit. Miután ezt megtagadták, zavartan elkezdett ki-be járkálni az elektromos kapun, ami ettől elromlott. Ekkor a rendőrök megpróbálták igazoltatni, de elővett egy 15 centis pengéjű kést, és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem hagyják elmenni, akkor a fiával és saját magával is végez.

Ezután a kisfiát szorosan maga előtt tartva hátrálni kezdett a vasútállomás felé, a rendőröknek a Baross úti szerelvénybolt előtt sikerült közrefogniuk. Ekkor a férfi felkiáltott: „Andi, elhatároztam magam, megölöm a gyerekedet”, majd leszúrta a kisfiút. A hatéves gyerek olyan súlyosan megsérült, hogy perceken belül elvérzett. Apja pár métert futott, majd önmagát is előbb kétszer mellkason, majd egyszer hasba szúrta. Életveszélyes sérüléseket szenvedett, de túlélte.

A Heves Megyei Főügyészség tizennegyedik életévét be nem töltött személy megölésével és kitartottsággal vádolja a férfit, életfogytig tartó fegyházbüntetést kértek rá.