Elmeorvosi vizsgálatnak is alávetették.
Az ügyészség vádat emelt ellenük.
Rossz vége lett a törvényen kívüli kincskeresésnek.
Akkor csapott le áldozatára, mikor az éjjel hazafelé tartott.
A vádlott éveken át bújta a pornográf tartalmú webes oldalakat.
Egy éles kanyarnál csapódott fának az autó.
A sértett a kórházban halt bele a szúrt sérülésbe.
A biztonsági őr időben reagált.
A sofőr balra akart kanyarodni, azonban egyenesen haladt tovább.
Pávkovics Gábor részegen vezette rollerét.
Tevékenységüket másfél éven keresztül folytatták.
2021 nyarán történt a tragédia.
Harminchét embert gyanúsítanak költségvetési csalással.
A négyéves kislány életét vesztette a felforrósodott járműben.
Pénzhamisítás miatt kell felelnie.
Péter Tamás: A pogánysággal szimpatizáló szubkultúrák ma már a Fidesz körül összpontosulnak.
Az áldozat is kiskorú volt.
Új fejlemény történt a szeméremsértő utas ügyében.
2023.04.23. 13:14 Módosítva: 2023-04-24 08:25:53
Miközben Trump egyenesen saját magát tartóztatta le, hogy így állítson csapdát ellenfeleinek.
Egy nő és két férfi ellen emelt vádat a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.
A gyanúsított egyelőre szökésben van.
Még nem tudni, hogy a volt elnök megjelenik-e a tárgyalásokon.
A férfi ellen vádat emeltek.
Alkalmanként nagyjából 80 ezer forintot kért a gyógyításért cserébe.
A színész az összes vádat tagadja.
A megsebesített tanárnővel egyidős édesanyát gondatlansággal vádolják.
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a férfira.
2023.04.10. 07:33 Módosítva: 2023-04-11 07:05:44
Olaszországtól Brazílián át Ukrajnáig hosszú a lista.
Állítása szerint ő az egyetlen, aki az ügyben az igazat mondja.
2023.04.05. 16:37 Módosítva: 2023-04-06 07:37:30
Miután tavaly a félidős választások után a Republikánus Pártban a fejét követelték, a vádemeléssel visszaveheti a párt irányítását az egykori elnök.
Forrnak az indulatok a tengerentúlon.
Műemléknek minősülő épületben okozott 35 millió forintos kárt.
Itt vannak az első kommentárok a Trump-ügyről.
2023.04.05. 07:02 Módosítva: 2023-04-05 19:51:58
Az ellene felhozott vádak viszonylag alacsony szintű bűncselekmények.
Szerinte szürreális, ami vele történik.
Dmitrij Medvegyev szerint a merényletek elkövetői nem fogják elkerülni méltó büntetésüket.
A „Présember” csattanós választ adott.
A magyar miniszterelnök a közösségi oldalán üzent.
„Halálra és pusztításra” figyelmeztetett a volt amerikai elnök.
Soha nem történt még ilyen az Egyesült Államok történetében.
A vádlottra vagyonelkobzást kértek, és próbára bocsájthatják.
Szabó Rolandot csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolják.
A gyereknek a támadó nevelt fiával volt konfliktusa.
A nő kezeit maga elé tartva próbált védekezni.
A traktortüntetést szervező politikus „mocskos állatoknak” nevezte a rendőröket.
Deepfake-fotók készültek a volt elnök elfogásáról.
Az ügyészség vádiratában fegyházbüntetés kiszabását is kérvényezte.
Úgy tért vissza saját sávjába, hogy autóját szándékosan a másik járműnek kormányozta.
A sértett alkarját amputálni kellett a kórházban.
Elszabadultak az indulatok egy esztergomi kocsmában.
A TEK lépett közbe.
Az ügyészség fegyházbüntetést kért.
A megbízók volt házastársairól és üzleti riválisairól szolgáltatott adatokat.
Elhajtott az autós, miközben segítségért könyörgött, két fiatalkorú verte halálra.
A vádlott a Mindenki Magyarországa Mozgalom önkormányzati képviselője.
Eddig legalább hatan tettek vallomást.
Nem akart hazamenni a kocsmából, ezért kivetette magát a kerekesszékből.
Megzavarta a férfi a köznyugalmat.
A holttestet egy erdőben rejtette el. Most vádat emeltek ellene.