Teczár Szilárdon múlhat, betartatja-e az EBH a Dobozzal a buliegyenlőséget
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Hétfő délelőtt elutasította a bíróság a Doboz keresetét, amit az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) tavalyi döntése ellen adtak be. 2013-ban az EBH egy bölcsészhallgató, Teczár Szilárd kérésére indított eljárást a Doboz ellen, mert csak a férfiaktól szedtek belépőt. Neki adott igazat a hatóság, de a Doboz megtámadta a határozatot a közigazgatási bíróságon. Ez a bíróság döntött most úgy, hogy megalapozott volt az eredeti döntés.
Már tavaly megtiltották a Doboznak, hogy a férfiaktól és a nőktől eltérő áron szedjenek jegyet. Akkor a Doboz azzal reagált, hogy a Facebookon külön hirdetni kezdték a nők ingyenes belépőjét. Ennek azóta már vége, de júniusban még biztosan volt náluk olyan buli, ahol csak a férfiaknak kellett fizetniük. Hétfőn nem szerettek volna válaszolni arra a kérdésre, hogy még mindig csak a férfiaktól szednek-e a belépőt.
Ennek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy az EBH holnaptól ellenőrizni kezdi, mennyit kérnek a Dobozban a belépőért. Sőt, holnaptól egészen biztosan nem történik semmi.
Tekintettel arra, hogy az EBH csak szóban ismerte meg a bíróság ítéletének indoklását [...], engedje meg, hogy az Ön által feltett kérdések megválaszolására a hatóság a bíróság ítéletének kézhezvételét követően visszatérjen
– ezt válaszolták, amikor megkérdeztem, mi lesz.
Valószínűleg három dolgon múlik majd, elkezdik-e betartatni a saját döntésüket. Ezek:
- hogy a Doboz megtámadja-e a bíróság döntését is,
- hogy ha így történik, a Kúria felfüggeszti-e a végrehajtást a döntésig, és
- hogy Teczár Szilárd megkéri-e az EBH-t, hogy kezdjék el végrehajtani a tavalyi döntésüket.
Az első két lehetőségre Fazekas Tamás, a Helsinki Bizottság ügyvédje hívta fel a figyelmemet. A harmadikat az Egyenlő Bánásmód Hatóság képviselője említette, akivel még az ítélet kihirdetésekor beszéltem. Arról van szó, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság, mivel harmadik fél kezdeményezésére indult az eredeti eljárás, csak akkor ellenőrzi a végrehajtást, ha az eredeti kezdeményező erre megkéri őket.
Teczár Szilárd egyelőre ilyet nem tett, sőt, az eredeti keresetben direkt azt írta az EBH-nak, hogy ne bírságolják a Dobozt, csak kötelezzék őket, hogy kérjenek mindenkitől ugyanannyi pénzt. A mai döntés után Teczár már azt mondta, ha a Doboz ezután sem alakít ki olyan díjrendszert, amiben nemtől függetlenül mindenki ugyanannyit fizet,
kérni fogja az EBH-nál, hogy hajtsák végre a tavalyi döntést.
Fazekas Tamás, a Helsinki bizottság ügyvédje szerint még ha igaz is, hogy a tavalyi döntés végrehajtását csak Teczár kérheti, új eljárást bárki más is kezdeményezhet a Doboz ellen. Ez persze nem olyan egyszerű, mint végrehajtani egy már meghozott határozatot, de azért precedensnek ott van a tavalyi döntés.
A hétfői tárgyaláson csak a már ismert érveket értékelte a bíró
Elég rövid volt a tárgyalás, jó egy órával a kezdete után már az ítéletet is kihirdették. Az EBH képviselője először még tett egy néhány perces megjegyzést, egyébként viszont csak az írásban, korábban benyújtott vélemények alapján született a mai döntés. A beadványok korai változatáról már írtunk. A Doboz üzemeltetői ezekben arra hivatkoztak, hogy a nők ingyenes belépője megfelel a magyar társadalom normáinak, és
Azt is mondták, hogy csak pozitívan próbálják diszkriminálni a férfiaknál kevesebbet kereső nőket, és volt több eljárásjogi kifogásuk is.
A bíró először az eljárásjogi kifogásokat utasította el. A tartalmi érvekre azt mondta, azért nem relevánsak, mert az EBH döntéseit nem az alkotmány vagy szociológiai értékproblémák, hanem az esélyegyenlőségi törvény alapján kell vizsgálni. A kérdés tehát csak az volt, hogy megkülönböztette-e a Doboz a férfiakat és a nőket, és ha igen, akkor ezt lehetett-e valamivel indokolni.
A bíró szerint a Doboznak ez egyáltalán nem sikerült, sőt, igazából még azt sem bizonyították, hogy a nők ingyenjegye szolgálja egyáltalán azokat a célokat, amikre a Doboz üzemeltetői hivatkoznak. Valószínűleg az olyan, korábban felhozott érvekre gondolt, amik a nők alacsonyabb keresetéről szólnak, illetve talán még arra az érvre is, amely szerint azért volt lökdösődés a sorban a női ingyenjegy bevezetése előtt, mert az erősebb férfiak úgy érezték, megtehetnek ilyesmit a náluk gyengébb nőkkel.
Az ítélet már a kihirdetéstől jogerős. Nem lehet ellene fellebbezni sem, de a Kúriánál még meg lehet támadni.