Pósán visszavonta a lex Mocsait
Délelőtt írtuk meg, hogy Pósán László fideszes képviselő legújabb oktatási törvényjavaslata részeként a nemzeti felsőoktatási törvényt olyan szakasszal egészítette volna ki, ami alapján Schmitt Pál vagy Mocsai Lajos doktori nélkül is taníthatna egyetemen vagy főiskolán. A törvényjavaslatot azonban a fideszes képviselő a cikk megjelenését követően, kora délután visszavonta.
Az eredeti javaslatban a felsőoktatási törvény egyebek mellett ezzel a szakasszal is kiegészült volna:
A sporttudományi felsőoktatásban – a 105. § (5) bekezdésében foglaltakon túl – az e törvényben előírt alkalmazási foglalkoztatási képesítési feltétel teljesítése szempontjából a doktori fokozattal egyenértékű a Kossuth-díj, valamint kormányrendelet vagy miniszteri rendelet alapján adományozott díj a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián elért 1-3. helyezés annak tekintetében, aki a díj tulajdonosa, illetve aki a helyezést elérte feltéve, hogy az érintett legalább alapképzésben szerzett oklevéllel rendelkezik.
A feltételek egyaránt vonatkozhattak Schmitt Pálra és az önállósuló TE rektori posztjának esélyeseként emlegetett kézilabdaedzőre, Mocsai Lajosra, akinek nincs se tudományos fokozata, se olimpiai dobogós helyezése, van viszont olyan díja, ami a törvényjavaslat alapján alkalmassá teheti a tisztség betöltésére, sőt, márciusban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (a csillaggal) díjjal is kitüntették.