- Belföld
- vargha zoltán
- természetgyógyászat
- talpreflexológia
- reflexológia
- hamis diploma
- közokirat-hamisítás
Aki ciánnal kezelte Bajor Imrét
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Bajor Imre életének utolsó hónapjaiban tűnt fel a színész mellett egy „dr." Vargha Zoltán nevű gyógyító. Varghát a bulvárlapok következetesen „a Bajor Imre felépülését segítő intézet vezetőjeként" aposztrofálták. Április és június között a Blikknek nagyrészt Vargha nyilatkozott Bajor állapotáról. Külön hangsúlyozta, hogy régi ismeretségükre való tekintettel a kezeléseket ingyen végzi, pedig ez az intézetében legalább havi 200 ezer forintba kerülne.
Vargha akkor többször úgy nyilatkozott, hogy a színész a gyógyulás útjára lépett: a kezeléseknek köszönhetően jobban tud járni és beszélni, a daganat pedig nem növekedett tovább. A lapokból az derült ki, hogy a színészt „speciális kezeléssel", "biorezonanciával", „sejtbarát, lúgosító jellegű készítményekkel", „immunerősítő anyagokkal" kezelik.
A hagyományos orvosi kezelést elutasító Bajor Imrét azonban június végén súlyos kimerültség és a kiszáradás veszélye miatt kórházba kellett szállítani. Ezt maga „dr." Vargha kérte, mivel „a kór elleni küzdelem rendkívül igénybe vette a szervezetét". Később az is kiderült, hogy B17-et is alkalmaztak, ami nem vitamin, hanem a mandula és egyéb csonthéjasok magvaiból kinyert, ciántartalmú szer (laetril). Ahogy megírtuk: a B17 kezelésnek nincs klinikailag is igazolt rákellenes hatása, miközben a mellékhatásai a cianidmérgezés tüneteivel egyeznek.
Szereti a fehér köpenyt
„Dr." Vargha Zoltánt a lapok orvosként, természetgyógyászként idézték, de korábban az is előfordult, hogy neurofiziológusnak, sőt professzornak emlegették. Gyakori vendég volt a tévében is. Rendszeresen szerepel az RTL Klubon, ahol az utóbbi időben „tanár úrnak" szólították.
Vargha Zoltán neve előtt mi azért tettük szándékosan idézőjelbe a doktori címet,
Minderről majd egy kicsit később. Lehet, hogy az orvostudományhoz nagyon kevés köze van, a marketinghez azonban láthatóan kiválóan ért. Az amerikai kórházsorozatok díszletei alapján berendezett rendelőjét Dr. Vargha Metodika Tudományos Intézetnek nevezte el, és a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjének tőszomszédságban rendezte be. A Vargha-intézetben álbetegként tett látogatásomról itt olvashat>>>
Az ETT a kuruzslásról
„Orvosi diplomával nem rendelkező személy orvosi tevékenységet nem folytathat, a jelenlegi jogszabály azt kuruzslásnak minősíti, de mint természetgyógyász segítőtársa lehet az orvosoknak.” (Idézet az Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottságának állásfoglalásából)
Honlapján különböző hírességek oldalán pózol. Van közös képe John Lennon fiával és Yoko Onoval, Sheyla Bonnickkal, a Boney M. énekesével, Homonyik Sándorral, Demjén Ferenccel, Szikora Róberttel és egy navahó indián törzsfőnökkel, az intézet Youtube-csatornáján pedig az ufóhívő eddás, Pataky Attila (akinek a neve következetesen rosszul, i-vel szerepel a videóban), valamint Kovács Ágnes olimpikon mesél csodás gyógyulásáról.
Egy saját maga által közzétett videón Vargha fehér köpenyben áll. Mögötte a falon különböző oklevelek és diplomák sorakoznak. Így mutatkozik be:
Dr. Vargha Zoltán vagyok, a tudományok doktora, tehát tudós. Nevét a metodika is, a Vargha nevet, fölkészítésem tudományos kutató munkát elnyerő tudós professzorok részéről nyertem a metodika egyediségénél fogva (sic!). Orvostudomány téren is egyik legpreventívebb metodikának nevezik és egyre nélkülözhetetlenebb a Vargha metodika, mivel most már nem elég csak a sejteknek a biokémiai hatásmechanizmusát segíteni, hanem muszáj a biorezonancia-harmóniát is, ami (miatt) az én metodikám egyedi a világon.
Látható, hogy a diploma kérdése különösen fontos számára, mert ezt egy másik, ugyancsak maga által készített filmen is szóba hozza:
Tavaly (2010-ben – a szerk.) átéltem az úttörést. A pécsi egyetem képzésében természettudomány szakértői diplomát szereztem, ami ugye országszinten még nem fordult elő, mi voltunk az elsők a promóciók közt.
Szereti az idegen szavakat
Ha ezeket az idézeteket nem igazán érti, nem önnel van a baj. Vargha Zoltánt bárhol hallgatja meg az ember, nehéz összefüggést találni a szavai között. Gesztusait elmélyült és gondterhelt orvosprofesszoroktól kölcsönözte, nagyon szeret idegen szavakat, orvosi kifejezéseket használni, bár ezeket nem mindig helyesen teszi. Nincs ez másképpen írásban sem. A Vargha Metodika Tudományos Intézet honlapján a bemutatkozás első mondata például rögtön értelmetlen:
A nevét a „Vargha Metodika tudományok doktora” képzést vezető tudós elbírálóktól kapta, egyediségének köszönhetően.
Később ezt olvashatjuk:
Gyakorlatba tudjuk vinni a világszinti legfrissebb sejtbiológiai tudományos bizonylatokat. Célirányzottan optimalizáljuk az idegsejt-gliasejt (szolgasejt) közti anyagcserét. Egyedüli metodika a világon, mellyel célirányzottan optimalizáljuk a mély és a felszínes nyirokrendszert, ezáltal nincs veszély maradandó sejtpusztulásra vagy akár sejtszaporulatra, daganatra.
Grósz Károlyt is gyógyította
Vargha múltjáról nem sokat tudni. Marosvásárhelyen született 1954-ben. 1986-ban politikai menekültként szökött Magyarországra a Ceaușescu-rendszer elől. Itt folytatta az állítása szerint Romániában elsajátított talpmasszázs-, majd talpreflexológiai kezeléseket, és hamar híre ment. Vargha ebből később a saját magáról elnevezett módszert fejlesztette ki. Ennek lényegét a honlapja így foglalja össze:
A talpon és lábfejen bőr alatt lévő, un. idegleképeződések megadott, pontos ütemezés szerinti ritmikus cél-ingerlésével gyakorol külső-belső biológiai hatást a szervezetre. Így létrehozva az önerőből már megvalósulni nem képes sejtregenerációt, önkorrekciót, a fájdalominger hatásmechanizmusán alapulva.
Módszeréről azt állítja, hogy azzal a depresszión, az allergián, cukorbetegségen, a magas várnyomáson, a meddőségen, a mozgásszervi problémákon, a stroke-on, sőt a gyógyíthatatlan daganatos megbetegedéseken is tud segíteni.
Több „csodás" gyógyulásról számoltak be páciensei. 1995 nyarán például Grósz Károllyal közösen tartott sajtótájékoztatót, amin az egykori miniszterelnök és pártfőtitkár azt mondta: Vargha a vesedaganatától szabadította meg. Ahogy elmondta, ezt nemcsak javuló közérzete jelezte, de a labor- és a CT-vizsgálatok is igazolták.
Jogerősen elítélték
Vargha maradhatott volna a csodamasszőr vagy az alternatív gyógyító szerepében, de a kilencvenes évek végétől szeretett volna közelebb kerülni az orvosok világához. Ehhez azonban diploma kellett. Ahogy a Privátkopó magazin egy 2012-es cikkben részletesen feltárta, Vargha 1998-ban egy a "Târgu Mureș-i (marosvásárhelyi) Orvos- és Gyógyszertudományi Egyetem" által kiadott, hamis diplomát nyújtott be a Magyar Ekvivalencia és Információs Központhoz. A hamis diplomán az intézmény neve sem szerepelt helyesen, azt ugyanis az állítólagos diploma megszerzésének idején még nem egyetemnek, hanem intézetnek hívták (helyesen: Târgu Mureș-i Orvos- és Gyógyszerésztudományi Intézetnek). A papír akkor valahogy mégis átcsúszott a szűrőn.
Vargha az így elismert, hamis diplomáját ezután a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemhez nyújtotta be honosításra. Ott azonban mégiscsak kiszúrták, hogy valami nincs rendben. Hivatalosan megkeresték az okiratot kiállító egyetemet, ahol megerősítették: ők ilyen diplomát soha nem állítottak ki.
2000-ben bírósági eljárás indult Vargha ellen közokirat-hamisítás, kuruzslás és számviteli fegyelem megsértése miatt. Az ügy három bírói fórumot is megjárt. Varghát végül a Fővárosi Ítélőtábla 2009. április 23-án jogerősen háromrendbeli közokirat-hamisításért és egyrendbeli közokirat-hamisítás kísérletében mondta ki bűnösnek.
Vargha azonban még a bírósági eljárás közben bejelentkezett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) doktori képzésére. Doktori disszertációját 2007-ben a saját módszeréről írta A Vargha-módszer továbbfejlesztése az extrém terhelésnek kitett állomány teljesítő képességének fokozására (.pdf) címmel. Az egyetem 2008. március 13-án állította ki doktori oklevelét katonai műszaki tudományokból (!).
Megfosztották a doktori címétől
Ezt a doktori fokozatot azonban Vargha nem használhatja. A ZMNE utódjától, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemtől Vargha ügyében a következő választ kaptam:
Amint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudomást szerzett arról, hogy Vargha Zoltánt a bíróság jogerősen elítélte közokirat-hamisításért, indítványoztuk a doktori fokozat visszavonását. Ezt az ügyet 2012. júniusában tárgyalta az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács és a következő, 29/2012 (VI.13.) számú határozatot hozta: A Doktori és Habilitációs Tanács egyhangúlag visszavonta Dr. Vargha Zoltán doktori fokozatát egyetemi végzettség hiánya miatt.
De akkor mi igaz abból, hogy Vargha természettudományi szakértőként végzett a Pécsi Tudományegyetemen? Erről még egy hatásos kép is szerepel a honlapján, amint 2010-ben talárban és talárkalapban átveszi az oklevelet.
Csakhogy a Pécsi Tudományegyetemen soha nem volt természettudományos szakértőképzés. Ezt megerősítette kérdésemre a Pécsi Tudományegyetem sajtóirodája. Az egyetem egészségtudományi karán természetes élet- és gyógymódok felsőfokú szakirányú kétéves továbbképzési szak volt. Ehhez azonban előfeltételként legalább egy alapfokú diploma kellett. Miután a Pécsi Tudományegyetem egyedi ügyekben nem adhat felvilágosítást, arra a kérdésemre nem tudtak válaszolni, hogy Vargha Zoltán erre a képzésre vajon milyen diplomával nevezhetett be.
Vargha néhol azt is feltünteti, hogy az American Academy of Neural Therapyn is tanult. Ilyen nevű akadémiára vagy egyetemre azonban a Google csak néhány elszórt utalást talál. Önálló honlapja nincs. Az állítólagos American Academy of Neural Therapy Facebook-oldalát mindössze négyen lájkolták. Köztük három magyar van, egyikük maga Vargha Zoltán.
Nem csak a pénzről szól
Vargha Zoltánt májusban szokatlanul nyíltan bírálta egy konferencián dr. Taraczközi István orvos-természetgyógyász, a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének elnöke. A Természetgyógyászok, csalók, szélhámosok című előadás első felében szinte csak Vargha Zoltánnal foglalkozott. Ő is azt vezette le, hogy Varghának se diplomája, se doktori fokozata nincs, mégis doktornak nevezi magát.
Vállalom és fenntartom az előadáson elhangzott szavaimat. Minden írásos bizonyíték megvan nálam arról, ami ott elhangzott
– mondta dr. Taraczközi István. A természetgyógyász szövetségnek azonban a figyelemfelhíváson kívül nincs más eszköze a visszaélők elítélésére. Taraczközi szerint amit Vargha Zoltán csinál, az nem más, mint hagyományos talpreflexológia, és erős túlzás, hogy ezzel rákot is lehet gyógyítani.
A tumorokat az orvostudomány sem tudja gyógyítani, erre mi, természetgyógyászok sem vagyunk képesek. A természetgyógyászat inkább a megelőzésre és utógondozásra alkalmas. Legfeljebb
kiegészítő terápiát tud nyújtani a gyógykezelések mellé.
Taraczközi szerint az viszont fontos etikai kérdés, hogy ha a természetgyógyászok valamilyen betegségen nem tudnak segíteni, akkor ezt megmondják a hozzájuk fordulóknak. A természetgyógyászattal foglalkozó orvos azt mondta: sok esetben az ő páciensei is megsértődnek rá, amikor az orvosi leletek alapján azt mondja nekik, nem tud segíteni rajtuk. A betegek ugyanis sok természetgyógyásznál ahhoz szoktak, hogy ők minden problémára tudnak megoldást. Taraczközi szerint ezt sok esetben egyáltalán nem csak egyes természetgyógyászok pénzéhsége indokolja, sokuk számára hiúsági kérdés, hogy ők mindenhez értenek.
Ezzel érdekes összefüggést mutat, hogy július 18-án a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyhivatali eljárás indított a Dr. Vargha Metodika Tudományos Intézet Kft.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
A Dr. Vargha Metodika Tudományos Intézet Kft. valószínűsíthetően megtévesztő módon népszerűsítette a „Vargha Metodika” elnevezésű kezelést, mivel kereskedelmi kommunikációjában feltételezhetően nem kellően megalapozott egészségre ható hatást, célra való alkalmasságot és gyógyhatásokat jelenített meg, amikor biztos gyógyulást, betegségmegelőzést, felerősítést ígért a kezelést igénybevevők számára.
A GVH közleménye külön hangsúlyozza viszont, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás jogsértést követett el.
Kedden és csütörtökön is többször próbáltuk elérni Vargha Zoltánt, hogy szembesítsük a cikkben leírtakkal, és reagálási lehetőséget adjunk neki. Ígéretet is kaptunk visszahívásra, de ez végül nem történt meg. Cikkünk folytatásában azt is bemutattuk, mi történt velünk a Vargha-intézetben, amikor kamu panaszokkal bejelentkeztünk egy kezelésre.
Cikkünket a Facebook-oldalunkon kommentelheti.