Idióta Hunvaldéknak megmondtam: lopni az tud, aki profi

2014.09.23. 15:05 Módosítva: 2017.01.20. 09:38
Lejáratásról beszél és feljelentette a Magyar Nemzetet Garabits Károly, akiről a lap kedden közölt több kompromittáló felvételt. Garabits, aki korábban fideszes volt, de most a baloldal egyéni jelöltként indította az Erzsébetvárosban, a lopás technikájáról, Hunvald György leütéséről és hamisított igazolványokról is beszél a felvételeken. Garabits szerint semmilyen bűncselekményt nem követett el, nem lép vissza, függetlenként folytatja.

Semmilyen bűncselekményt nem követtem el, ez lejáratás!

Helyreigazítás

A Magyar Nemzet cikke nyomán Garabits Károly jó hírnév megsértése miatt polgári pert indított. A lap vállalta, hogy a cikkéhez helyreigazítást tesz közzé az alábbi szöveggel:

2014. szeptember 23-án megjelent A baloldal jelöltje lopni tanít című cikkünkben a dr. Gabarits Károlynak tulajdonított hangfelvételekre úgy hivatkoztunk, hogy annak valódiságáról, eredetiségéről és manipulálatlanságáról kétséget kizáró módon nem győződtünk meg. A kellő körültekintés nélkül felhasznált hangfelvételen elhangzó állítások valóságtartalmát igazoló bizonyíték azóta sem került birtokunkba, ezért a hangfelvételek állítólagos elhangzása idején még a Fidesz-MPP dolgozó dr. Gabarits Károly és minden érintett elnézését kérjük.

Így reagált az Indexnek Garabits Károly azokra a hangfelvételekre, amelyeket a Magyar Nemzet hozott nyilvánosságra kedden.

A rövid, jellemzően néhány másodperces felvételeken Garabits Károly, aki egykor ugyan az erzsébetvárosi Fidesz alelnöke volt, de most mégis a baloldali összefogás indította jelöltként a VII. kerületben, a lopás technikájáról, Hunvald György pofán veréséről és hamisított rendőrigazolványairól beszél. Szerinte ez egyértelműen egy „összevágott anyag”, és emiatt az ügyben büntetőfeljelentést tett már a rendőrségen.

Baloldal, jobboldal, baloldal

Garabits eddig országosan kevésbé volt ismert, de Erzsébetvárosban régóta politizál. 1994-ben MSZP-s támogatással lett önkormányzati képviselő, ám később összeveszett a szocialistákkal, így az általa alapított Együtt Erzsébetvárosért Egyesület színeiben politizált tovább, és nyert mandátumot 1998-ban.

2005-ben újabb fordulat történt a pályafutásában: belépett a Fideszbe, és nem más ajánlotta őt párttagnak, mint Deutsch Tamás, így nem is csoda, hogy nemsokára az erzsébetvárosi Fidesz alelnöke lett. A Fideszből a 2010-es választás után távozott, amikor világossá vált számára, hogy a korábbi ígéretek ellenére sem alpolgármesteri, sem önkormányzati cégvezetői posztot nem kaphat Vattamány Zsoltéktól.

Miket mondott Garabits?

A Magyar Nemzet a teljes hanganyagot nem hozta nyilvánosságra, a közzétett részleteken a következő kijelentések hallhatóak Garabitstól:

  • „Idióta Hunvaldéknak megmondtam: lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik. Érted? És még egy, előre nem fogadunk el pénzt.”
  • Hunvald György volt VII. kerületi MSZP-s polgármester és Gál György volt SZDSZ-es bizottsági elnök egy másik felvételen is szóba kerül: „Hát én úgy pofán basztam a Hunvaldot is, szó szerint, meg a Gált is, hogy leestek."
  • A felvételről az is kiderül, hogy a kerületi vagyonkezelő élére Garabits ültetett egy olyan személyt, akinek „hamis volt a diplomája, mindene hamis volt, baszd meg". 
  • Egyszer például hatmillió forinttal maradt adósa valaki, és rajta úgy állt bosszút, hogy a VI. kerületben szólt az egyik önkormányzati cég vezetőjének, „Pistinek”, hogy ne adjon neki munkát.
  • Az egymilliárd forintot érő irodaházát négy évre átíratta gyerekkori jó barátja, „Káposztás Bandi” nevére, mert képviselősége idején nem akarta, hogy a saját nevén legyen.
  • Garabits a rendőri kapcsolataival is kérkedik az egyik felvételem: „hát mondjuk itt minden, a VII., a XIV., a XV. kerületi rendőrkapitány mind barátom, érted, tehát nagyon nem kell félnem, van háromféle rendőrigazolványom, ha megállítanak."
  • A Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott felvételekből nem derül ki, hogy hol és mikor  készültek, illetve Garabits kivel vagy kikkel beszélget. Az egyik felvételen Garabits célzást tesz a választási regisztrációval kapcsolatos nehézségekre, amiből az következik, hogy a hanganyag 2012-ben készülhetett, mielőtt még az Alkotmánybíróság 2013. január 4-én alaptörvény-ellenesnek minősítette volna a regisztrációt.

Most nyáron a baloldali összefogásban kötött ki. Az MSZP-Együtt-DK szövetséget kötött az egyesületével, így megkaphatta az egyik egyéni választókerületet is. 

Függetlenként folytatja

Garabits azt mondta az Indexnek, hogy nem lép vissza a választásokon, mivel semmilyen bűncselekményt nem követett el, viszont nem pártszínekben, hanem függetlenként folytatja a kampányát. A baloldali pártok bizalma azonban információnk szerint megrendült Garabitsban: a DK például azt szeretné, ha Garabits egyáltalán nem is indulna a választásokon – mondta Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.

Úgy tudjuk, a baloldalon korábban, a nyáron vita volt arról, indítsák-e jelöltként a volt fideszes Garabitsot. Mivel azonban mindenképp szövetséget akartak kötni a helyben erősebb civil szervezetekkel, az MSZP-Együtt-PM-DK úgy döntött, megkaphatja a 12-es választókerületet, amelyet amúgy a leggyengébb baloldali körzetnek tartanak. Garabits a baloldal közös listájára is felkerült emellett, de csak a 12., nem befutó helyre. 

A PM megvonja az eddigi együttműködésből adódó elvi támogatását Garabits jelöltségétől, és felszólítja a PM logó használatának befejezésére – írta a Facebookon Szabó Tímea. „Úgy gondoljuk, hogy a változást akaró fővárosi polgároknak olyan jelöltekre és politikusokra van szükségük, akik személyükkel is képesek szimbolizálni Budapest politikai és közéleti újraélesztését. A nyilvánosságban megjelent, Garabits Károlyt korrupció-gyanúba keverő hangfelvételek ennek teljességgel ellentmondanak″ – tette hozzá.