A szülei tartják el Szijjártó Pétert?
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
Szijjártó Péter mostanáig egy 140 négyzetméteres családi házban lakott Dunakeszin. Ez nem egy luxusingatlan: egy zöldövezeti lakópark egyik ikerházának feléről van szó. Ide született 2011-ben első, idén pedig második gyermeke.
Úgy tűnik, mostanra kinőtték a 140 négyzetmétert. Idén tavasszal ugyanis Szijjártó egy háromszor nagyobb, 400 négyzetméteres házat vett meg Dunakeszi kis forgalmú, jól szituált részén. A ház a Google-térképen ugyan látható, kertjét azonban nem lehet megnézni – fehér folt takarja ki. Nem tudni, mi lehet ott, és azt sem, hogy ezt még az előző tulajdonos kérte vagy már a két napja kinevezett külügyminiszter védelmét szolgálja. (Cikkünk megjelenése után a Külügyminisztérium sajtófőnöke azt közölte, hogy Szijjártó nem kért kitakarást. A kert más online térképeken látszik is.)
A luxusvilla megvásárlása épp szerdán derült ki, amikor a politikus a kormány új külügy- és külgazdasági minisztereként letette az esküt. Az RTL Klub szerint a ház vételára 167 millió forint volt, amit Szijjártó nem cáfolt. Mint kiderült, a házra még rá is kell költeni. A Blikk szerint május óta folynak a felújítások a villában. Az ott dolgozó emberek azt mondták: csak három fürdőszoba van a házban, de ezt Szijjártóék kevesellhették, mert állítólag ötöt szeretnének. Ezt Szijjártó sajtósa ugyanakkor határozottan cáfolta.
Kisfiam, vegyétek meg, segítünk!
De honnan van ennyi pénze Szijjártó Péternek? A jelentős vagyongyarapodásáról beszámoló RTL Klubnak az új miniszter először azt mondta: a 167 millió forint felét, 80 milliót saját zsebből fizette ki, a felesége és felesége szülei pedig összesen 20 millióval járultak hozzá a vételhez. A fennmaradó 67 milliót (!) Szijjártó szülei adták össze: 33 milliót ajándékba, 34 millió forintot pedig családi kölcsön formájában.
Csütörtök este azonban Szijjártó egy másik verzióval állt elő. A „pontosítás” szerint saját megtakarításaiból csak 68 millió forint származott, 10-10 milliót felesége és annak szülei adtak,
Vajon miért módosította úgy a ház finanszírozásáról szóló magyarázatot, hogy szülei többet, ő viszont kevesebbet adott bele? Pedig Szijjártónak a 2014 májusában leadott vagyonnyilatkozata szerint értékpapírokban, biztosítási eszközalapokban és takarékbetétben lett volna 82 millió forint megtakarítása.
Kell egy lakás, ha Pestre mész tanulni
A család nagyvonalú segítsége a kezdetektől kíséri Szijjártó Pétert. Eleve nem üres zsebbel indult neki az életnek. Már 16 éves korában a Szijjártó család átlagos, győri kertes házának 3/5-e az ő nevére került. Akkoriban az örökösödési adó népszerű elkerülési módja volt, hogy a házat adásvételként írták a gyerekek nevére, a szülők pedig haszonélvezeti jogot kaptak
Egy féléves amerikai tanulmányút után Szijjártó Péter 1997-ben érettségizett a győri bencés gimnáziumban. Ebből az alkalomból 19 évesen egy 69 négyzetméteres, VIII. kerületi lakás boldog tulajdonosa lehetett. Ekkor még semmilyen jövedelme nem volt, így semmi különös nincs abban, hogy ezt a szülei vették neki.
Közgázos tanulmányaival egy időben azonban beindult Szijjártó politikai karrierje is. Győrben önkormányzati képviselő lett, 1999-ben megalapította a Fidelitas győri csoportját, 2002-re pedig a Fidelitas országos alelnöke és országgyűlési képviselő lett. Ekkor még csak 24 éves.
Első vagyonnyilatkozata szerint ekkor már 4,8 millió forintos megtakarítása van. Honnan? A Külügyminisztérium válasza szerint ez is „szülői segítséggel állt elő azzal együtt, hogy Szijjártó előtte már négy évig önkormányzati képviselő volt”.
Csendes vidéki környezetre vágysz, távol a város zajától?
Egy évre rá, 2003-ban Szijjártó Péternek lett egy szép családi háza Dunakeszin is. Ez az a ház, ahol mostanáig lakott. Vajon miből tudott megvenni 25 évesen egy 140 négyzetméteres házat a hozzá tartozó 357 négyzetméteres telekkel, amit egy ingatlanszakértő kérésünkre akkori áron átlagosan 25 milliósra becsült? Nem fogják kitalálni. A Külügyminisztérium válasza nem okoz nagy meglepetést, és a pontos vételárat is elárulja:
Az ingatlant 2003-ban szülei vásárolták Szijjártó Péter részére, és a vételár teljes egészét ők finanszírozták, ami akkor 27,5 millió forint volt.
A fiatal politikus karrierje közben töretlenül ível felfelé. A Fidelitas országos elnöke, a Fidesz győri elnöke lesz, 2005-ben pedig a Fidesz országos szóvivője és kommunikációs igazgatója. 2006-ban Szijjártó a párt „rosszabbul élünk, mint négy éve” kampányának szócsöve. Ez rá biztosan nem vonatkozott. Akkori vagyonnyilatkozata szerint ugyanis
Az MSZP ifjúsági szervezete a kampány kellős közepén kérdőre is vonta a luxusbaloldalozó Fidesz-szóvivőt: vajon hogyan tudott egy négyéves ciklus alatt több mint 20 millió forintot megtakarítani. Szijjártó akkor is családja adományozó kedvére hivatkozott. Azt állította, hogy nagyszülei születésétől fogva egy betétkönyvben gyűjtötték neki havi megtakarításaikat, amit nagymamája halála előtt át is adtak neki.
Apu, el kéne adni a pesti lakást!
2006-ban másodszor is veszített a választáson a Fidesz. Szijjártó ekkor adta el a budapesti lakást. Ez elvileg látható vagyonbevallásában, a következő évben ugyanis megtakarításai 14 millió forinttal emelkednek. Ekkor már 43 milliója volt a bankban.
A következő nagyobb fordulópont Szijjártó életében a 2009-es év volt. Megnősült és vett egy 91 négyzetméteres nyaralót Balatonedericsen, aminek 4/5 részben lett tulajdonosa. A nyaraló mellett több mint 10 ezer négyzetméternyi, több helyrajzi számon szereplő földet, szőlőt vesz, amelynek felerészben lesz tulajdonosa.
A vásárlás után Szijjártó megtakarításai ugyan 20 millió forinttal csökkentek, de ezt két év alatt vissza is tudta pótolni:
2011-ben vagyunk. Szijjártó ekkor országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos, a miniszterelnök szóvivője, a miniszterelnök sajtó- és szervezési stábjának vezetője. Ez így együtt soknak tűnik, de nem jár olyan sok pénzzel, mint ahogy azt az ember gondolná. Összes jövedelme ekkor havi bruttó 1 229 100 forint, ami nettóban 800 ezer forint körül van.
Ekkor egy évben tehát összesen kb. 9 millió forintot kereshetett. Igen érdekes, hogy a 9 milliós összjövedelme mellett hogyan tudott földeket venni a Balatonnál és közben 14 millióval növelni a megtakarításait.
A Szijjártó-féle gazdasági csoda az ezután következő két évben is folytatódott. Ugyan 2012 májusától a Miniszterelnökség, valamint a Nemzeti Külgazdasági Hivatal irányításáért felelős államtitkára lett, a jövedelme az előző évekhez képest nem változott jelentősen. Ekkor évi nettó 10 milliós fizetése mellett
- 2012-ben 12 millióval
- 2013-ban 15 millióval
gyarapította megtakarításait. Így érkezünk el 2014 májusához.
Az országgyűlési ciklus végén leadott vagyonnyilatkozatában már 82 milliós megtakarításról számol be.
Vajon hogy lehet ez? Az összes fizetését a bankba tette? De akkor miből élt közben gyesen otthon lévő felesége és a gyerekei? Vagy tényleg a szülei tartották el a külgazdasági államtitkárt?
Ezeket a kínzó kérdéseket Szijjártó Péternek is feltettük. Ezt a választ kaptuk:
Szijjártó Péter anyagi helyzete változását három tényező alakította:
- fizetésből megtakarított összegek
- befektetések hozamai (ezeknek mindig az aktuális piaci értékét vette számításba a vagyonnyilatkozat leadásakor)
- szülők által biztosított anyagi háttér.
Rendben, a hozamok. Szijjártónak valóban végig tekintélyes tőkéje volt a bankban, ami egy éven belül hozhatott néhány millió forintot. Nézzük meg ebből a szempontól az egyik legsikeresebb évét. 2013-ban a megtakarításai az előző évhez képest 15 965 882 forinttal emelkedtek. Ha valóban az összes jövedelemét betette a bankba, akkor befektetései 9 százalékos hasznot hoztak egy év alatt. Ha csak éves jövedelme felét tette félre, abban az esetben évi 17 százalékos hozamot ért el. Ez nagyon ügyes és bátor befektetési tevékenységet feltételez.
Segítőkész és módos szülők
Akkor marad a család. Szijjártó Péter édesapja valóban jól menő győri vállalkozó. Édesanyja az egyik győri szakközépiskola tanára volt, de az utóbbi időben ő is beszállt az idősebb Szijjártó egyik cégébe.
Szijjártó István vasúti beruházások mérnöki munkáival foglalkozik. Korábban a jól menő Vasútépítők Kft. egyik tulajdonosa volt, de később eladta részesedését, és csak alkalmazottként maradt a kft.-ben. Közben azonban megalakította a 15 millió forintos alaptőkéjű SZI-GEO Mérnöki Tanácsadó Kft.-t, amelyben Szijjártó édesanyja és testvére, Sarolta is tulajdonos. A 2011-es indulás ellenére hamar megugrott a cég forgalma, a cégadatok szerint tavaly már több mint 240 milliós árbevételt könyvelhettek el. A cégből azonban a szülők nem vettek ki nagy pénzeket. A taggyűlési jegyzőkönyv szerint 6 milliót vettek fel osztalékként, 33,5 milliót pedig átvezettek az eredménytartalékba.