Bokros: Semmit nem ígértem a baloldali pártoknak
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Milyen ígéretet tett az önt támogató baloldali pártoknak győzelme esetére?
Semmilyen ígéretet, semmilyen konkrét feladatra, tevékenységre, programra nem tettem. Nyilvánvalóan az esetleg megválasztandó főpolgármesternek az a kötelessége, hogy a város minden politikai érdekét integrálja, a Fővárosi Közgyűlésben, ha a baloldal túlsúlyra jut, akkor az nyilván ez azt jelenti, hogy elsősorban az ő képviselőikkel kell együttműködni. De várjuk meg a választásokat.
Arról nem volt szó, hogy ki lesz a főpolgármester-helyettes?
Nem, abszolút nem volt, nem is hangzott el ilyen kérdés. De ha el is hangzott volna, akkor is elhárítom, mert a fő feladat az, hogy először nyerjük meg a választásokat, majd utána elosztjuk a pozíciókat.
A következő két hét programja mennyire állt össze, milyen kerületi polgármesterekkel fog majd kampányolni, milyen kampányesemények lesznek?
Már eddig is segítettünk több baloldali ellenzéki polgármesterjelöltnek, azt hiszem, hogy ez csak intenzívebbé fog válni. A program még alakul.
Tegyük fel, hogy megválasztják. Első egy-két lépése mi lesz, mi van a fejében erről?
Most is ugyanazt mondom, mint amit a biciklistáknak mondtam: meg fogom nézni, hogy mi van a kasszában.
Mert nem érdemes felelőtlenül ígérgetni, különösen olyan körülmények között, amikor a hanyatló nyugat adófizetőinek pénzét költjük bármire: fejlesztésre, felújításra, karbantartásra a fővárosban.
Nagyon lényeges, hogy ez a rovancs nyilvános ellenőrzés mellett menjen végbe, nehogy aztán utólag valaki azt mondja, hogy én változtattam a kassza összetételén. Tehát külső független szakértőt kell majd igénybe venni.
Tegyük fel, hogy kevés pénz van a kasszában. Akkor a fővárosiak készülhetnek egy budapesti Bokros-csomagra?
Most nincs olyan helyzet, hogy egy önkormányzat összehasonlítható lenne egy országgal. Az önkormányzatoktól sajnálatos módon elvették egyrészt az egészségügyi, oktatási, közszolgáltatói intézményeket, másrészt pedig a közigazgatási feladatok jelentős részét. Tehát mondhatnám azt, hogy kiüresítették az önkormányzatokat, ami furcsa módon egyfajta kényelmes helyzetet teremtett: kevés feladat, kevés felelősség, kevés pénz. Tehát kis pénz, kis foci esete van. Ezt a folyamatot kell a visszájára fordítani. Nem a jelenlegi rossz pénzügyi helyzet stabilizálására van szükség, hanem hogy új feladatokkal dúsítsuk föl az önkormányzatiságot, amihez vagyonra, jövedelemre és közvetlen külső támogatásra van szükség.
Tudna mondani egy-két olyan intézkedést, aminek örülhetnének a budapestiek megválasztása esetén?
Nem akarok most konkrét intézkedést mondani, mert nem lenne értelme. Ha mondanék azt mondaná sok kedves hozzászóló, hogy „És azt meg miért nem?” Le van írva a programunkban, hogy milyen főbb területeken kell érdemi változást elérni a főváros irányításában. Ha ennek van eredménye, annak örülni fogunk.
Mennyi esélyét látja a győzelemnek? Hány százalék lesz a különbség ön és Tarlós István között?
Nem vagyok aktív a jóslás üzletágban, úgyhogy csak annyit mondanék, hogy mától kezdve, ha valóban megvalósul a demokratikus ellenzéki erők minél teljesebb körű összefogása, akkor azzal az eséllyel indulunk neki a választásnak, hogy akár meg is nyerhetjük.
Nem volt itt az MSZP részéről senki a bejelentő sajtótájékoztatón, de az elhangzott, hogy a megelőző egyeztetéseken, ha nem is voltak ott, de folyamatosan tartották velük a kapcsolatot. Mikorra várhatunk tőlünk nyilvános kiállást?
Úgy tudjuk, ők is beállnak a sorba, és engem fognak támogatni.
* * * * *
Januárban még 14-en voltak a pártjában. Most hányan vannak?
Konkrét számot nem tudok mondani, a legutóbbi időben csak a kampánnyal foglalkoztunk.
Nagyságrendileg sem?
Közelítünk a százhoz. Még mindig fiatal párt vagyunk, és két fontos megkülönböztető jegyünk van. Az egyik, hogy ez a dolgozó nép pártja.
Erős mondat, van egy fura csengése.
Ezért mondtam, hogy érzékeljék ezeket a finom felhangokat. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek van saját állása és saját jövedelme, tehát nem a politikából él. A pénzáramlás iránya fordított: a tagok saját pénzükből támogatják pártunkat, a Momát. Ez azért fontos, mert a második pont: egyetlen fillér állami támogatásunk sincs.
Egy indiszkrét kérdés: mekkora a pártkassza?
Ez nagyon indiszkrét kérdés. De azt el kell mondanom, hogy ez nem egy tagcentrikus párt.
Igen, ha jól számolom, tíz hónap alatt 86 új tagjuk lett.
De ez egy koncentrikus körben szerveződő valami. Van a vezetőség, a tagság, a támogatók, az aktivisták, és van a Facebook.
Mennyire vannak jelen a politikai életben például vidéken?
Elég sok helyen jelen vagyunk. A legfontosabb ilyen hely Pécs, ahol önálló polgármesterjelöltünk is van.
A kettő közül az egyik. Mert ön a másik, és kész.
Igen.
Januárban azt mondta, ha nincs összefogás, nem lehet leváltani a kormányt. Hogy áll az összefogás most?
Nem sokat haladt előre azóta. De még van tizenvalahány nap hátra a kampányból, felgyorsulhatnak az események.
Mi lenne a megfelelő felállás önnek?
Én a Modern Magyarország Mozgalom jelöltjeként semmilyen körülmények között nem fogok visszalépni. Erre van legalább öt okom. Az első az, hogy minden közvélemény-kutatást én vezetek.
Azt azért nem mondanánk. Ott van Tarlós ön előtt.
Csak a demokratikus ellenzékről beszélek. Az ellenzéki jelöltek közül én vezetem a népszerűségi listákat.
Korábban azt mondta, a közvélemény-kutatásoknak nem lehet hinni, mert annyira mérik önöket, amennyit fizetnek.
Azért mondanám még a másik négy pontot.
Tehát akkor ezt az elsőt el is felejthetjük?
Nem, ez egy fontos érv, de nem kizárólagos. Szükséges, de nem elégséges feltétel. Mint a matematikában.
Akkor ennél a közvélemény-kutatós eredménynél nem fizetett senki senkinek?
Én biztosan nem fizettem senkinek, mert nekünk nincs ilyenre pénzünk. De ha lenne, sem adnánk.
Mondjuk ettől még másvalakinek megérheti ezt így mérni.
De ez legyen az ő dolga. Ez az egyik. A másik az, hogy a Moma nagyon sok helyen támogatja a baloldali összefogás jelöltjeit. Minket viszont csak egy helyen támogatnak idáig, ez a XIII. kerület. Némi aránytalanságot tükröz, ha ez így marad. A harmadik szempont, hogy a Moma mozgalomban minden jelölt azzal a tudattal vállalta a megmérettetést, hogy én is vállalom. Én őket nem hagyhatom cserben.
Hány jelölt van összesen?
40.
Az egész országban?
Úgy van. És ezen kívül még sokat támogatunk. De a negyedik szempont az, hogy én vagyok az egyetlen jelölt a főpolgármester-jelöltek közül, aki két hétig folyamatosan, reggeltől estig kint álltam az utcán. Több ezer embernek megígértem, hogy nem lépek vissza semmilyen körülmények között.
És készül valamilyen programmal a galambok ellen?
Mi köze ennek ehhez?
Mert amikor momás pólóban gyűjtött aláírást, az volt erre a magyarázat, hogy az ön Dior öltönyét éppen lefosta egy galamb.
A galambok szabad madarak, és arra repülnek, és arra fosnak, amerre ők akarnak. Az ötödik érvem is fontos viszont! A Moma áprilisban önként és dalolva lemondott a megmérettetéstől, és nem indultunk az országos parlamenti választásokon. Ami óriási áldozat volt részünkről, mert lemondtunk 150, uszkve 350 millió forint állami támogatásról.
Miért nem indultak? Ez egy gesztus volt?
Akkor. Nem akartuk megosztani a demokratikus ellenzéki szavazókat.
Volt valami háttérmegállapodás, hogy később ezért kérnek valamit?
Nem kérünk semmit. Hanem úgy gondoljuk, hogy egy párt nem tud úgy megélni, hogy állandóan gesztust gyakorol.
Tehát az akkori visszalépésért várnak valamit cserébe.
Erről van szó.
Vagyis mások lépjenek vissza az ön javára.
Így van.
Magyar Györggyel is készítettünk interjút, aki kijelentette, hogy 95%-ban azonos a programja az önével. Beszéltek arról, hogy ő visszalépjen?
Magyar György jó barátom. Többször ebédeltünk együtt, barátok között mindenről folyik beszélgetés. Ennél többet egyelőre nem tudok mondani.
Volt egy másik reggeli is, Falus Ferenccel. Volt hasonló kérés az ő részéről?
Nem volt.
És ön elővezette azt, hogy Falusnak viszont illene visszalépnie?
Nem. Ő sem kérte, hogy lépjek vissza, én sem kértem, hogy lépjen vissza.
De hát az előbb sorolta fel azt az öt indokot, hogy miért lépjenek vissza mások az ön javára.
Elmondtam neki is ezt az öt indokot. Nem válaszolt rá semmit.
De akkor mégis miért mondta el ezt az öt indokot? Falus Ferenc nem azzal ment oda reggelizni, hogy Lajos, vissza kell lépned?
Nem, nem jött oda semmivel. Meghívott reggelire, beszélgettünk, utána megkérdeztem, hogy miért hívtál ide. És ezek után azt mondta, hogy ő most nem mond semmit, mondjam én. Erre én elmondtam ezeket az indokokat. Ezzel befejeződött a beszélgetés.
Miben jobb jelölt Bokros Lajos, mint Falus Ferenc?
Én erről a lóról leszállnék.
Értjük a célzást. Akkor azt mondja el, ön hogyan tudná más jelölteknél jobban érvényesíteni az akaratát, főleg a Fidesz-kormánnyal szemben?
Három dolgot tehetünk. Egyrészt a belső nyilvánossághoz lehet fordulni, és építeni a szabadság kis köreit. Támaszkodni kell a civil szervezetekre, a vállalkozói szférára, az egyházakra, és mindenkire, aki a társadalom alapszöveteit védi a pusztító utálatossággal szemben, amit úgy hívunk, Fidesz-rendszer. A másik, hogy közvetlenül lehet fordulni az Európai Unióhoz.
Lázár János is ezt mondta Tarlósnak: ha nem tetszik valami, akkor menjen Brüsszelbe lobbizni. Akkor ezek szerint aranyigazság folyt a szájából?
Ebből a szempontból Lázár igazat mondott. A központi kormány nem mindenható. Az EU-val közvetlenül is lehet tárgyalni, különösen akkor, amikor az EU több forrást biztosít Magyarországnak, mint az összes állami beruházás.
De ugye az a folyamata az EU-s forrásoknak, hogy elnyer az ország egy keretet, majd a kormány eldönti, hogy a kereten belül milyen felosztás lesz. Legalábbis a nagy pénzeknél ez van.
Nem a kormány az egyetlen szereplője ennek az osztásnak. Már a kereteket is célokra osztják el. Ha metróra adnak pénzt, abból nem lehet más, csak budapesti földalatti.
Modellezzük le. A hármas metró felújítása az egyik legégetőbb feladat, ami a főváros előtt áll. Mit tenne ön most, ha kimenne Brüsszelbe, hogy szerezne rá pénzt?
Na, ez az, amit nem mondok el, mert akkor ezt a kiskaput is bezárják.
Mármint úgy érti, hogy ezt a kiskaput bezárja a kormány?
Igen. Elég, ha annyit mondok, van olyan széles körű nemzetközi kapcsolatrendszer és tapasztalat a hátam mögött, amivel a főváros életében pozitív értelemben tudok sáfárkodni. Öt évig ott ültem az Európai Parlamentben, a Világbankban igazgató voltam nyolc évig, tanácsadó voltam 25 országban.
Ezek szerint ismer egy olyan lehetőséget, amit nyilván Tarlós István nem?
Lehet, hogy ő is ismeri, csak nem akar előállni a farbával. De ha már a 3-as metrónál tartunk, ez egy álprobléma, tudniillik már öt évvel ezelőtt fel kellett volna újítani, de direkt elhalasztották. Azért, hogy a választási kampányban azt lehessen mondani, hogy azért kell a Tarlós urat megválasztani, mert csak úgy tud erre pénzt szerezni.
Annak, hogy ön mitől érzi magát a legalkalmasabb jelöltnek, a programon kívül van személyiségbeli oldala is?
Na, menjünk bele végre az állatos kérdésbe!
Jó, de először az lenne a kérdésünk, hogy milyen személyiségjegyek alapján gondolja, hogy ön a legalkalmasabb jelölt?
Három fontos ismérvet szeretnék felsorolni. Az egyik a személyes bátorság és kiállás, amiről az elmúlt 20 évben rengetegszer tettem tanúbizonyságot. A másik a tudás, tapasztalat, teljesítmény mesterhármasa, amire szintén volt példa az elmúlt 20 évben. És végül, de nem utolsó sorban a hitelesség, becsület és a kikezdetetlenség.
Akkor jöjjön a szokásos állatos kérdés. Idefele jövet fogadást kötöttünk a kollégámmal, hogy az oroszlán lesz az állat, amihez majd hasonlítja magát.
Nem. Hanem a majom! Tudják mit jelent az a szó, hogy orangután? És milyen nyelven?
Nem.
Ez maláj nyelven azt jelenti, hogy erdei ember. A majom az egy nagyon okos állat. Majdnem olyan okos, mint az ember. Az erdőben él, és meg tudja magát védeni, szervezni, és csapatmunkát végez. És a nyilvánosság előtt méretteti magát meg. És elismerik a vezetőt.
Tehát demokratikus rendszerben élnek a majmok?
Azt nem mondtam, de nagyon érdekes, hogy milyen fontos, ha ezt egy fejlődési vonalnak fogjuk fel. Az egyik ága a majom, a másik ága az ember. Azt szokták mondani, hogy nem a majomtól származunk, hanem van egy közös ősünk. Ha a darwinizmus elvei alapján megyünk tovább, akkor nem vitatható, és a majmok igenis nagyon-nagyon magas szintjére jutottak az egyedfejlődésnek. Ez nekem nagyon tetszik. Szeretem a majmokat. A gorillákat is, a csimpánzokat is meg az orangutánokat is.
Tudja-e hogy milyen majomszabású szereplője van a Csillagok háborúja című filmnek?
Hogy-hogy milyen?
Egy vuki. Chubakkának hívják. És azért kérdeztem, mert a programjának a bevezetője úgy hangzik, mint a Star Wars második része, A birodalom visszavág, és ennek a hangulata jön át, ahogy a parancsuralom önző és sötét erőinek térnyeréséről ír. Szinte látja az ember a film kezdőkockáit, ahogy elindul a szöveg a végtelenbe a Moma programjával. Tudatos ez a drámai hang?
Igen, nekem minden írásom igyekszik valamilyen emelkedett stílust kölcsönözni a mondanivalómnak.
Térjünk vissza egy picit a személyes dolgokra...
A majom.
Nem, nem a majom. Mivel közlekedik elsősorban?
Tessék, itt a bérletem, tegnap vettem.
Az van a programjában, hogy van egy nagy belső hurok a körutakon belül, ahol kerékpáros-paradicsomnak kell lenni.
Paradicsomról nem írunk
De konkrétan paradicsomot írnak.
Hát a paradicsom szó nincs benne. Ha benne van, jövök egy sörrel.
Tessék itt van. Nem beugratós kérdés volt pedig.
Tényleg jövök egy sörrel
Akkor már jó lesz egy paradicsomlé is.
Nem iszik sört? Mi a kedvenc állata?
Ezen már én is elgondolkodtam. De mindegy is, térjünk vissza a kerékpáros-paradicsomra.
A Nagykörúton belül csillapított forgalmi zónákra van szükség. Az úgynevezett nagy belső hurokban nem kell az autósoknak átmenő forgalomban közlekedni, hanem csak ha ott van a célállomás. Ez nagyon lényeges. Londonban és több más városban is működik a forgalomcsillapítás, dugódíjjal együtt. A pozitív és a negatív ösztönzés csak együtt tud hatni. Míg a külvárosokban szélesíteni kell az utakat, hogy az autósok több térhez jussanak, a belvárosban ennek éppen a fordítottjára van szükség, azért, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok jussanak nagyobb térhez.
De bárhol hozzányúl az ember, hatalmas lesz a dugó, óriási a felháborodás. Több városvezető politikussal is beszéltem már, rettegnek ettől.
Ha azon az alapon politizálunk, hogy félünk minden konfliktustól, akkor menjünk el állatkerti gondozónak! A majmokkal kevesebb gondunk lesz, mert azok aranyosak. Az ember az egy nagyon durva majom tud lenni. Amíg megszokja, hogy egy új helyzethez alkalmazkodjon, pláne, ha nincs hozzá kultúrája, akkor agresszív. Én azt gondolom, hogy ne menjen politikusnak az, aki hisz az olyan megoldásokban, amelyeknek nincs hátránya, nincs érdeksérelme. Ideális megoldások nincsenek, csak optimálisak.
Szokott egyébként kerékpározni?
Néha. Nem túl gyakran, mert fáj a gerincem.
De táncolni azt tud.
De az nem rázza, mert az a saját ritmusom, és a saját talpamra esek. Amíg az ember menni tud, meg sétálni, addig táncolni is tud.
Ha majd az önkormányzati választások után beszélgetünk, milyen eredménnyel lesz elégedett?
A választás nem végcél, hanem a párt fejlődésének egyik állomása lesz. Nincsen rossz eredmény, nekünk már a részvétel is győzelem.
Akarja tudni, mit ígér a többi jelölt?
A főpolgármester-jelöltekkel eddig készült interjúinkat itt találja. A többi még készül.