Feljelentést tett az Ökotárs, mert kiadták a belső levelezésüket

2014.10.03. 12:46 Módosítva: 2017.01.12. 13:14

Hivatali visszaélés miatt feljelentést tett az Ökotárs Alapítvány, miután tagjaik belső levelezéséből a Magyar Nemzet részleteket közölt. Foltányi Zsuzsa, az Ökotárs egyik vezetője azt mondta: a levelezés törvényes úton nem juthatott más birtokába. Levelezésüket a Nemzeti Nyomozó Iroda foglalta le, amikor házkutatást tartott az irodájukban, így a személyes adatokhoz való jog is sérült.

A Magyar Nemzet hétfőn közölt részleteket a norvég civil alap pénzeit osztó alapítványok belső levelezéséből. A levelekkel a lap azt akarta bizonyítani, hogy a civil pénzeket irányított módon és nem objektív pályázati feltételek alapján osztják ki. Az egyik levélben például az Autonómia Alapítvány munkatársa arról érdeklődik az Ökotárs vezetőjétől, hogy mi a teendő, ha a bírálóbizottság nem azt a végső sorrendet állapítja meg, ami a pontszámokból kialakul.

Az Ökotárs már akkor azt közölte, hogy nemcsak a pontszámok, hanem szöveges értékelés alapján is döntenek, ezt pedig világosan tartalmazza a nyilvánosan elérhető bírálati útmutatójuk. A végső döntéseket a bírálóbizottságok javaslatai alapján a jóváhagyó testületi ülésen döntötték el, ahol a kormány képviselője is jelen volt.

A házkutatás ellen is panaszt tettek

A civileknél végzett szeptember eleji házkutatás miatt már korábban panaszt tettek. Ezt gyorsított eljárásban bírálták el: a Demnet már megkapta az elutasító határozatot, az Ökotárs még nem.

Foltányi amiatt is feljelentést tett, hogy szeptember elején az ő vidéki házánál 15 rendőrautó jelent meg, de semmilyen írásos határozatuk nem volt az intézkedésről. Iratokat kértek tőle, de a noteszeit és a pénztárcáját is átkutatták, majd lefoglalták a laptopját. Kifogásainak a hatóságok részben helyt adtak (a laptopját visszaadták), de feljelentését elutasították.

Nem alaptalanul gyanakodtak a vizsgálatok tisztasága miatt

Az Ökotárs korábban a Kehinek csak úgy volt hajlandó bizonyos iratokat átadni , hogy azon aktivistáik, köztük például a leszbikus szervezet képviselőinek nevét személyiségi jogaik védelme érdekében szándékosan kitakarták. Az alapítvány már akkor is arra hivatkozott, hogy nem szeretné, ha a vele kapcsolatban állók különösen védett adatai nyilvánosságra kerülnének. A Kehi ezzel elégedetlen volt, neveket kértek, és többször biztosították az Ökotársat, hogy adataik nem kerülnek illetéktelen kezekbe. Mivel a Kehi kérésének ennek ellenére sem tettek eleget, végül sorban bevonták a szervezetek adószámát.

Alig két héttel a Kehi magyarázkodása után jelentek meg a bizalmas adatok a Magyar Nemzetben. Foltányi Zsuzsa szerint ezzel alapvető jogok, a személyes adatokhoz való jogok sérültek. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Magyar Péter a nőknek és az önkormányzatoknak is ajánlatot tett

Magyar Péter a nőknek és az önkormányzatoknak is ajánlatot tett

A Tisza Párt elnöke Szentesen tartott politikai rendezvényt.

tegnap, 21:44

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.

tegnap, 17:29

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

tegnap, 17:22

  • Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.

tegnap, 15:57

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.

tegnap, 18:09

  • Címlapon
Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

A minisztert a USAID-pénzek kivizsgálásáért felelős kormánybiztos is elkísérte a látogatásra.

tegnap, 19:52

  • Címlapon
Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Az orvosok sem tudják megjósolni az egyházfő állapotát.

tegnap, 21:13

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.

tegnap, 14:54

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.

február 26., 10:04

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Címlapon
Hiába az Atlético álomgólja, a Real Madrid került közelebb a BL-negyeddöntőhöz

Hiába az Atlético álomgólja, a Real Madrid került közelebb a BL-negyeddöntőhöz

Az Arsenal 7–1-es gálával gyakorlatilag már a legjobb nyolc között.

tegnap, 22:54