Lezsák lenyomta a Fideszt Kiskunfélegyházán

2014.10.12. 23:26

Olyan világban élünk, amikor bármi megtörténhet – mondta Tusnádfürdőn Orbán Viktor, és tényleg. 

Hitte volna, hogy Karsai József, a Battonyát nyolc éve vezető radikális gazdálkodó, egykori MSZP-s politikus, aki két éve még a parlamenthez akarta láncolni magát, hogy tiltakozzon a második Orbán-kormány intézkedései ellen, 2014-ben már a Fidesz támogatásával futhat neki az újabb választásnak?

És hogy Lezsák Sándor, a parlament fideszes alelnöke Kiskunfélegyházán a fideszes polgármesterrel szemben saját jelöltet indít?

Vagy hogy az Együtt-PM külön jelöltet indít a II. kerületben? Na jó, talán ez a legkevésbé meglepő.

Baloldali kavarodás

Először vegyük a korlátozottan megvalósult összefogás pikánsabb helyeit: a III. kerület 15. választókörzetében egyáltalán nincs baloldali jelölt.

A XVIII. kerületben a korábbi MSZP-s polgármester függetlenként indult. Mester László kampányában legfeljebb abban látható a baloldali múlt, hogy a plakátjain megjelent az együtt szó. Az MSZP a városrészt 16 éven át irányító Mester helyett kénytelen volt Szaniszló Sándort indítani, akik inkább egymásnak váltak ellenfeleivé, a fideszes Ughy Attila örömére.

A fideszes jelölt 43 százalékot szerezve nyert, Szaniszló 35, Mester csak 5,9 százalékot kapott.


A Párbeszéd Magyarországért közös jelöltet indított az MSZP-vel, ám ebben nem volt partner a PM testvérpártja, így az Együtt saját jelölttel indult neki a küzdelemnek a II. kerület 2. választókörzetében. A PM-esek a helyi képviselő-testületben már több mint egy éve frakciószövetségre léptek a szocialistákkal. Az LMP pártszakadása után kialakult PM-es minifrakció idő közben annyira lojális lett az MSZP-hez, hogy a két tagot az előkészítő tárgyalások során sem sikerült rávennie Szigetvári Viktornak és Karácsony Gergelynek, hogy álljanak be a sorba. Az MSZP-PM-hez végül csatlakozott a DK is, így 14 fős egyéni jelölti listája van az MSZP-PM-DK szövetségnek és saját 14 fős csapata az Együttnek.

Nem ezen múlt: a fideszes Kocsy Béla 44,7, az MSZP-DK-PM 31,8, az Együtt 4,1 százalékot szerzett.

A polgármesteri poszton viszont egészen más a képlet: Hajdu Nóra jelölésére újra összeállt az Együtt-PM, és külön jelöltje van az MSZP-nek. A szocialisták itt találtak terepet Horváth Csabának, aki egészen Falus Ferenc feltűnéséig az MSZP főpolgármester-jelöltje volt. A DK Schiffer Jánost indította. Ő a Demszky-érában főpolgármester-helyettességig vitte. A pártok abból indultak ki, hogy a fideszes Láng Zsolt itt úgysem győzhető le, ezért nem volt tétje annak, hogy a baloldali összefogás nem valósult meg.

Láng valóban fölényesen, 52,1 százalékkal nyert, másodikként Horváth Csaba futott be 23,5 százalékkal.

Battonyán Karsai József mögé beállt a Fidesz, a Torgyán József által demonstratív búzaégetéséért agrárterroristának bélyegzett, a Kisgazdapártot, az MSZP-t is megjárt politikus az Origónak az átállásról csupán annyit mondott: a választás nem szól másról, mint pénzről, olyan ez, mint a háború.

A települést 2014-ig vezető polgármester csak képviselőhelyért indult, de messze lemaradt róla.

A 8 képviselői hely volt, Karsai csak a tizenharmadik lett. Az MSZP neheztelt a kormány munkáját ma már dicsérő eddigi városvezetőre, aki szerint a városban már nincs is jelen az MSZP. Ebben igaza volt: három független és öt fideszes jutott be a testületbe, a polgármester a Fidesz-KDNP által indított Marjai János György lett, 40 százalékkal (718 szavazattal), igaz, mögötte csak egy hajszállal, alig 26 szavazattal maradt le a független Boros Csaba.

Az LMP-vel sem nyert az összefogás

Szekszárdon a trafikmutyi helyi jelenségeiről beszámolt egykori fideszes Hadházy Ákos az LMP polgármesterjelöltje lett, de végül beállt mögé a teljes baloldal is. A tolnai megyeszékhelyen esélyesként szerepelt Hadházy, ám

40 százalékos eredménye csak a második helyre volt elég.

A polgármesteri posztot a fideszes Ács Rezső szerezte meg, 46 százalékkal.

A helyi Fidesz legyőzte az országost

„Ha majd parlamenti képviselő akar lenni Lezsák Sándor, akkor Kapus Krisztián ajtaján kell kopogtatnia”

– mondta bő egy hete Kiskunfélegyházán Kósa Lajos, jelezve, hogy a parlament fideszes alelnöke, az egykori MDF-alapító Lezsák átlépett egy határt, amikor saját jelöltet indított a jelenlegi fideszes polgármester ellen és létrehozta a Nemzeti Fórumot.

Csakhogy Kiskunfélegyházán Lezsák jelöltje nyerte el a polgármesteri posztot.

A városban kemény országos Fidesz–helyi Fidesz csata bontakozott ki a lezsákisták és kapusisták között. A helyi Fidesz júniusban Csányi Józsefet választották meg polgármesterjelöltnek, az országos választmány viszont azt a Kapust, akit egyébként egy évvel korábban a helyi Fidesz leváltott az elnöki pozícióból. A Fidesz ki is zárta augusztus végén a pártból azt az öt nemzeti fórumos képviselőt, akik Csányit támogatták.

Csányi ráadásul 54,5 százalékot szerzett, 6285 szavazatot, míg az országos Fidesz támogatta korábbi polgármester, Kapus Krisztián csak 24,6 százalékot, 2838 szavazatot szerzett. Az MSZP-DK jelöltje tíz százalékot kapott, csak azzal vigasztalódhat, hogy legyőzte a jobbikos indulót.

A 10 képviselői helyből a Fidesz csak egyet szerzett, a többit Lezsák Nemzeti Fórumja vitte el.

Piliscsabai törésvonal

Piliscsabán a KDNP csapott össze a Fidesszel, de hogy a választók elé állított dilemma még komolyabb legyen, mindkét oldal képviselőjelöltjei Fidesz-logókkal indultak.

A polgármesterek viszont nem: Gáspár Csaba függetlenként indult, de 24 évig a Fidesz tagja volt, amitől a helyi jelölési viták hevében vált meg. Ellene a Fidesz-KDNP Farkas Andrást indította.

Farkas összesen 20 szavazattal győzte le az exfideszes Gáspárt.

A településen minden képviselőt a KDNP ad.

Szigetváron a nevető harmadik nyert

Pikáns helyzet állt elő Szigetváron is, ahol Semjén Zsolt dobta Orbán Viktort Vona Gáborért. Legalábbis helyi szinten létrejött egy KDNP-Jobbik szövetség a fideszes Kolovics Jánossal szemben, aki 2010-ben lépett a korábbi MSZP-s polgármester örökébe. A Fidesz-KDNP szövetségnek nem tetszett a nevelt fiának pozíciókat adogató Kolovics, olyannyira, hogy most a KDNP és a Jobbik Kolovics korábbi alpolgármesterét, Simon Jánost indította. A Fidesz helyi és megyei szervezete is így döntött, de az országos választmány viszont kitartott Kolovics mellett, így maradt ő a Fidesz jelöltje, míg Simon a KDNP-Jobbiké.

A fideszes belharcból a a független Vass Péter jött ki győztesen.

Kolovics 30 százalékot, Simon mindössze 9,6 százalékot kapott. Vass 33,4 százalékkal lett polgármester.

Szigetvár lett Szegedből

A szigetvárihoz hasonló történet ismétlődött meg Szegeden is, legalábbis az egyik képviselői hely esetében.

Itt az erős ember Juhász Gyula lett volna, ám a Szegedtől elválaszthatatlan költő névrokona hiába nyerte meg a két korábbi választást, a Fidesz-KDNP helyette ezúttal Kohári Nándort jelölte. A KDNP-s Juhász így függetlenként futott neki a versenynek.

A mandátumot így az MSZP-DK-Együtt-PM-Szegedért jelöltje vitte el, aki 44,66 százalékot szerzett. Juhász Kohári 28, Juhász 16 százalékot kapott. Együttes eredményük is kevesebb egy hangyányival, mint a győztes Szécsényi Ferencnéé, de a botrány nélkül talán nyert volna a Fidesz.

Juhász térvesztésének oka, egyébként az volt, hogy az országos vezetés teljesen átírta a helyi szervezet által javasolt felállást: előbb július 3-án Kothencz János bejelentette, hogy a helyiek által javasolt Gyimesi László helyett ő lesz a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, majd augusztus 13-án mutatta be a pártszövetség képviselőjelöltjeit – köztük azonban nem volt Juhász. (Gyimes végül alulmaradt a posztját megőrző Botka Lászlóval szemben.)

Ott, ahol a Fidesz-KDNP-n belül ellentét merült fel az országos vezetés és a helyi vezetés között, vagy a helyi vezetés nyert, vagy mindketten buktak.