Bertalan
14 °C
27 °C

Új választást írtak ki a 15. kerületben, Gyurcsányék elbukhatják egyetlen polgármesteri széküket

10648377 557761724328288 5866331185751171886 o
2014.10.16. 16:33 Módosítva: 2014-10-16 19:05:12
A Demokratikus Koalíció színeiben egyedül Hajdu Lászlót választották meg Budapesten polgármesternek. A 15. kerületi Fidesz azonban csalást sejtett, a helyi választási bizottság pedig nekik adott igazat első fokon. Gréczy Zsolt szerint a döntés gyalázat.

A 15. kerületben az Index információi szerint a helyi választási bizottság csütörtökön elrendelte a polgármester-választás és két helyi választókerületi képviselőválasztás megismétlését.

A Fidesz azt kifogásolta, hogy Hajdu László, a Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje az összes ellenzéki párt jelöltjeként tüntette fel magát több internetes fórumon, illetve helyi újságban. A jobboldali párt szerint Hajdu a programját bemutató választási hirdetésben is valótlanul állította, hogy a DK mellett az Együtt, az MSZP, az MLP, a PM és egy civil szervezet is mögötte állnak jelölő szervezetként.

A Fidesz szerint tudatos csalásra utal, hogy az ezt bizonyító képeket a választás után igyekeztek gyorsan eltüntetni.

A helyi Fidesz pénzbüntetés kiszabását is kérte, a választási bizottság azonban első fokon annak a kérésnek adott helyt, hogy a kis szavazatkülönbséget hozó polgármester-választás, illetve két szoros kerület esetében meg kell ismételni a szavazást. A Fidesz többek között azzal érvelt, hogy az érintett internetes fórumokon, például Facebook-oldalon nagy látogatottságot regisztráltak (utóbbit ezren lájkolták), miközben volt olyan választókerület, ahol mindössze hat szavazat döntött az ellenzéki jelölt javára.

A választási bizottság egyhangú döntést hozott, és november 9-ére írta ki a megismételt választást.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője az Indexnek azt mondta, a döntés „gyalázat″, és nagy baj lenne, ha a helyi választási bizottság határozata akár csak másodfokon is megállna. Szerinte ilyen alapon akkor az összes létező kerületben és körzetben új választást lehetne kiírni.

Később közleményt adtak ki, amiben tiltakoznak, és azt írják, Orbán Viktor nem tudja elviselni, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje győzött, ezért mondvacsinált indokokkal akarnak új választást kiírni a kerületben.

A DK bízik abban, hogy a Fővárosi Választási Bizottság el fogja utasítani ezt, és helyben hagyja a kerületi polgárok akaratát. Ha nem ez történne, a DK minden jogorvoslati lehetőséggel élni fog - írják. 

Schiffer András Facebookján így kommentálta a dolgot: "Szerintem ismételjék akkor meg a parlamenti választást is, mert a Fidesz például valótlanul állította, hogy Magyarország jobban teljesít. Be tudom bizonyítani. Vicc. A rákospalotai Hajdúról mindenki pontosan tudta, hirdetés nélkül is, hogy kik állnak mögötte. Még néhány hasonlóan pitiáner döntés és a nemzeti cinizmus rendszere az összes politikai hullát életre kelti".

A XV. kerületben vasárnap Hajdu László a szavazatok 43,89 százalékának megszerzésével győzött a fideszes Pintér Gábor előtt. Kettejük eredménye között 738 szavazat volt a különbség.