Bence
10 °C
25 °C

Szijjártó Moszkvában: Megépítjük a Déli Áramlatot

2014.11.19. 12:45 Módosítva: 2014-11-19 12:48:04

Európának és Oroszországnak is az egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló pragmatikus együttműködés újjáépítése az érdeke - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter moszkvai látogatásán szerdán az MTI híradása szerint.

A politikus Nyikolaj Fjodorov orosz mezőgazdasági miniszterrel, a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság társelnökével tartott megbeszélés után és a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közép-európai idő szerint kora délután kezdődő tárgyalását megelőzően nyilatkozott.

Szijjártó Péter azt is hangsúlyozta, Magyarországnak az az érdeke, hogy az ukrajnai válság mielőbb tárgyalásos úton rendeződjön. Mint mondta, ehhez párbeszédre és arra van szükség, hogy minden fél tartsa magát a minszki megállapodásokhoz. Magyarország Ukrajna szuverenitását és területi egységét támogatja.

Szergej Lavrov a találkozót követően azt mondta, megérti azt, hogy Magyarország egyfelől igyekszik teljesíteni NATO- és EU-kötelezettségeit, másfelől pedig védi saját érdekeit. A külügyminiszter azt is bejelentette: Szijjártó biztosította őt arról, a kormánynak szándékában áll megépíteni a Déli Áramlatot. A Gazprom által épített gázvezeték megépítését sem az EU, sem az Egyesült Államok nem támogatja - Orbán Viktor is elismerte: Paks mellett a Déli Áramlat lehet az egyik fő oka annak, hogy az Egyesült Állmok megorrolt a kormányra.

Fordul a Keleti Szél?

Vlagyimir Putyin az Oroszországban akkreditált 15 külföldi - köztük amerikai, magyar és lengyel - nagykövet megbízólevelének szerdai átadásán egyébként azt mondta, hogy

Oroszország egyik legfontosabb politikai és kereskedelmi-gazdasági partnerének tekinti Magyarországot. Moszkva osztja Budapest készségét a párbeszéd erősítésére és a közös nagyszabású beruházások megvalósítására.

Korábbi hírek szerint Szergej Lavrov és Szijjártó Péter tárgyalásain az elsődlegességet élvező gazdasági projektek, továbbá időszerű regionális és európai kérdések kerülnek napirendre. Alekszandr Lukasevics orosz külügyminisztérium szóvivője a látogatás bejelentésekor közölte, az orosz-magyar kapcsolatok "a közös érdekek figyelembe vételével az egészséges pragmatizmus szilárd alapjain nyugszanak, azok dinamikusan fejlődnek, és jelentős fejlődési potenciállal rendelkeznek.

A szóvivő hozzátette, hogy a kétoldalú együttműködés kulcsfontosságú irányait Vlagyimir Putyin orosz államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyeztette idén január 14-i moszkvai találkozójukon. Ilyen volt többek között a paksi atomerőmű két új blokkának megépítése is.

Hat napja egyébként Szijjártó Péter meglepő kijelentést tett a Financial Times-nak, szerinte

a közép-európaiak tudják, milyen a Szovjetunió szomszédjának lenni, és soha többé nem szeretnénk megtapasztalni. Az orosz műveletek elfogadhatatlanok, és Budapest része lesz a szankciókról kialakított közös álláspontnak.

"Éles a váltás Magyarországon" - kommentálta a lap a külügyminiszter megszólalását, majd hozzátette, hogy a régióban a szankciók két legélesebb kritikusa, Szlovákia és Magyarország is hirtelen úgy nyilatkozott: támogatnák a további lépéseket Moszkva húzásaira válaszul.