Hiába jelentették fel Nyers Rezsőt

2014.12.31. 08:03

Az ügyészség bűncselekmény hiányában elutasította azt a feljelentést, amelyet a jobbikos Novák Előd tett az MSZP első elnöke, Nyers Rezső ellen, írta szerdán a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap is.

Még november elején jelentette fel Nyers Rezsőt Novák felbujtóként elkövetett emberölés, jogellenes fogva tartás és bűnpártolás miatt, mert szerinte „az MSZMP KB tagjaként részt vett például Nagy Imre és társai kivégzésében, miután szavazatával támogatta az eljárás lefolytatását”.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője most közölte: megállapították, nem lelhető fel olyan adat, amely arra utalna, hogy Nyers Rezső befolyásolta volna a Nagy Imre és társai ellen folyó büntetőeljárást, tevékenységének eredményeként ítélték volna el őket, vagy bármilyen formában részese lett volna jogellenes fogva tartásuknak. 

Bagoly szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség nemcsak a feljelentés iratait vizsgálta, hanem beszereztek más releváns iratokat is. 

A most 91 éves Nyers Rezső az  MSZMP Központi Bizottságának 1957. február 26-tól egészen 1989-ig volt a tagja. L egutóbb 2013-ban lehetett hallani róla, amikor megvonták tőle a kiemelt nyugdíjpótlékot. A bíróság akkor kimondta,  hogy érdemtelen a pótlékra az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében és a megtorlásokban játszott szerepe miatt.