Vádlottak padjára kerül a saját villamosa után futó szegedi villamosvezetőnő
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a szegedi villamosvezetőnő ellen, akinek tavaly augusztusban elszabadult a villamosa.
A nő tavaly augusztus 26-án reggel hajtott ki Tátra típusú villamosával a Pulcz utcai kocsiszínből. Amikor kiállt a remízből, leállította a szerelvényt, és leszállt, hogy kézzel átállítsa a váltót. A villamos azonban elindult, az ajtaja pedig automatikusan bezáródott.
A vezető egy darabig szaladt a villamos mellett, és így próbálta meg kinyitni, de ez nem sikerült. A villamos kihajtott az utcára, ahol a nagy sebesség miatt letört az áramszedője. Ezután áthaladt egy forgalmas csomóponton, majd 700 métert tett meg, amíg a Kossuth Lajos sugárúton egy peron mellett megállt.
Az ügyészség szerint a vezető hibázott. Mielőtt leszállt, a villamos menetkapcsolóját ugyan nullás állásba helyezte, az irányváltó kapcsolót azonban – az előírások ellenére – nem állította át, és az áramkört megszakító kulcsot sem vette magához. Amikor leszállt, véletlenül ő tette egyes fokozatba a menetkapcsolót, a villamos ezért indult el.
A villamoson nem utazott senki, és a szerencsének köszönhetően baleset sem történt. A vezetőt vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolják.