Már korábban is el akarta rabolni a feleségét a furgonos férfi
Kedden számoltunk be arról a meghökkentő esetről, hogy megtámadtak egy nőt Budapesten a Szerencs utcában: egy furgon fékezett le mellette, a sofőr betuszkolta a kocsiba. A nőnek csak azután sikerült megmenekülnie, hogy lefújta gázspray-vel a támadót és sikoltozott.
A Blikk most fontos információkkal egészítette ki a sztorit. A támadó ugyanis a nő férje. A nő, K. Tímea azt mondta a Blikknek, hogy a férfi a kollégája volt, két éve zaklatta, és szabályosan rettegett tőle. A férfit a lap szerint 2013–14-ben pszichiátrián is kezelték.
Ennek fényében érdekes, hogy tavaly februárban mégis hozzáment feleségül. Hogy miért? Azt állítja, akkor már annyira rettegett tőle, hogy nem mert nemet mondani.
A Bors szintén azt írta, hogy a férfi és a nő házastársak. Sőt, a lap szerint egy hónappal ezelőtt a férj már próbálkozott hasonlóval: akkor a munkahelyéről próbálta a nőt elráncigálni.
A nő a Blikknek elmesélte a támadás körülményeit is. A férj szerint a nő lakásánál parkolt le, és várt lesben. Amikor a férfi meglátta a nőt, megragadta, lefújta paprikaspray-vel, és betuszkolta az autóba. A nő szerint az volt a szerencséje, hogy leesett a cipője, a férfi utánanyúlt, és ebben a pillanatban meg tudta szerezni a paprikaspray-t, és ráfújt a férfira.
![Rendőrök helyszínelnek Budapesten a XV. kerületben ahol egy férfi egy furgonba tuszkolt egy fiatal nőt 2015. március 31-én.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/808/8089/80893/8089372_02d9223aa6f12892ef023d4550cac7d8_wm.jpg)
Kicsavarta a kezemből a sprayt, és megtépte a hajamat.
A nő sikoltozásban tört ki. Erre figyeltek fel az utcabeli szomszédok, akik azonnal értesítették a rendőrséget.
A rendőrök a Blikk szerint a furgonban bilincset, láncot, ragasztószalagot, hamis rendőrigazolványt és rendszámokat találtak. Vagyis valószínű, hogy most is el akarta rabolni a feleségét. A férfit őrizetbe vették, személyi szabadság megsértésével gyanúsítják.